2024, március28, csütörtök

Tag: ATV

Támadást indított Friderikusz ellen a Németh-klán, mert Friderikusz egyedül megveri a teljes ATV-t

Azt mondja Virág Márton, hogy Friderikusz "tarhál" az új műsorára, "a markát nyújtja a nézőknek, pénzt kér a podcast műsoraiért", mintha valami bűnös dolgot tenne. Friderikusz nem Orbánnak tartja a markát, mint Virág Márton tulajdonosa, Németh Sándor, lopott televízióval vállalkozó, képesítés nélküli állelkész, és a zseni fiacskája, aki a "Naphíre" alapítója, és egy év alatt képtelen volt ebből a bulvár (!) újságból bárki által ismert, és az érdektelenségből kilátszó médiumot fabrikálni. Persze, Virág Márton főszerkesztővel nem egy könnyű vállalkozás ez.

Attól, hogy megszüntették a nyomozást, a Hit Gyülekezete vagyona még Németh Sándoré maradt

A tények ezek: az ATV-ben levő vagyon korábban 100 százalékban a Hit Gyülekezete tulajdona volt, ami a hívők pénze, amit "Istennek" adtak. Ennek a 60 százalékos többségi tulajdona Németh Sándor nevére került. Ez is tény. Az is tény, hogy ez ma legalább 5 milliárd forint körüli érték. A Hit Gyülekezete (mint egyház, önálló jogi személy) tulajdona Németh Sándor magántulajdona lett. Papíron ezért 270 millió forintot fizetett, ami szintén a Hit Gyülekezetéből származott. Ha övé volt a liechtensteini offshore cég, akkor saját magának fizetett és a pénz csak körbejárt.

Orbán választás előtti ajándéka Németh Sándornak: megszüntették az ATV lenyúlása miatt indult nyomozást

Az Orbán-rezsim nyomozóhatósága megelégedett annak feltárásával, hogy az üzletrészek "vásárlásakor" a pénz befizetése megtörtént, azt sem vizsgálta, mi lett az offshore cégnek fizetett "vételár" sorsa. Miközben a feljelentés nem arra irányult, hogy a vételárakat nem fizették be, hanem arra, hogy színlelt tőkeemelések történtek, amelynek eredményeként a Hit Gyülekezete vezetője a lánya segítségével "hazavitte" az ATV többségi tulajdonát és egy több mint kétmilliárdos vagyont íratott a nevére, ami korábban a Hit Gyülekezete tulajdona volt és a hívők pénzéből származott.

Médiaszabadság nincs, de a médiaoldal Friderikusz „legyőzésével” ünnepli önmagát

A külföldi sajtó siratja a magyar médiaszabadságot, a magyar médiaszaklap pedig ünnepli önmagát. Szalay Dániel elégedett. Mintha a Transperency International magyarországi szervezete ünnepelné magát, mint a korrupcióellenes tevékenység élharcosa, és erre az alkalomra Mészáros Lőrinc egyik szállodáját bérelte volna ki, vagy valamelyik épületében nyitott volna irodát. Jól is néz ki a médiaújság az ATV Csoport ernyője alatt, amely a fideszes tulajdonos kezében működő ellenzéki televízió és rádió működtetésével egyedülálló produkciót mutat be, az önmaga ellen harcoló médiatulajdonost.

Márki-Zay végighazudta az ATV-ben az eddigi legbotrányosabb interjúját

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje bement egy élő adásba, és ott azt állította, hogy az ellenzéki pártok, amelyeknek ő a miniszterelnök-jelöltje, Orbán maradását akarják, szemben vele, aki le akarja váltani. Ezt abból vezette le, hogy nem támogatnak egy senki által meg nem szavazott 7. frakciót, amivel ő ellensúlyt akar képezni az ellenzéki pártokkal szemben. Ez az ő hatalmi érdekeit szolgálja, amit úgy próbál beállítani, mint Orbán leváltásának előfeltételét. Ha van 7. frakció, akkor leváltják Orbánt, ha nincs, akkor nem váltják le. Ez közönséges hazugság és alvilági zsarolás.

Németh Sándornak nem a globalizmus a választás tétje, hanem a szabadlábon maradás vagy a börtön

Végezetül lefordítjuk Németh Sándor újévi üzenetét: nagy tétje van a 2022-es választásnak, mert ha Orbán veszít, és Magyarországon jogállam lesz, akkor Németh Sándort úgy bevágják tíz évre a börtönbe, hogy csak az újságból olvassa, hogy az adócsalással szerzett több tízmilliárdos vagyonát is elkobozták. Ezért, aki azt akarja, hogy Németh Sándor ezt megússza, ne feleljen a lopásért és az adócsalásért, saját egyháza ellen elkövetett sikkasztásért (a bűnrészes lányával együtt), s a hívőktől ellopott milliárdokon celebkedhessen a fia, a menye meg a Sarka Kata, az szavazzon a Fideszre.

A kínai kommunisták népszerűsítése semmi, Németh Sándor fiának lapja már Baba Vanga jósnő jövendöléseit közli

Az ATV ellopása után Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkészének fia már nem is rejtette véka alá, hogy a Németh-család fő tevékenysége nem...

A Kúria szerint a Hit Gyülekezete vagyona Németh Sándor magánvagyona lett, az Átlátszó megnyert minden pert

A Kúria ítélete eltörölte a Németh Sándor által az Átlátszó ellen nyert egyetlen ítéletet, ami azt jelenti, hogy Németh Sándor az ügyben indított valamennyi pert elveszítette. Bírósági ítéletek erősítik meg a Fesz lesz című könyv igazát, hogy a Hit Gyülekezete vagyona Németh Sándor magánvagyona lett. Németh Sándor meglopta a saját gyülekezetét, kifosztotta a saját híveit, és az "Isten céljaira" adott adományokat elsikkasztotta, saját magánvagyonává tette. A Hit Gyülekezetének több milliárdos vagyonát a Németh család lenyúlta.

A Hit Gyülekezete polgárháborúval fenyegeti az országot, ha az ellenzék el meri törölni az Orbán-rendszert

A Hit Gyülekezete hisztérikus uszító kampányának része Hack Péter, Németh Sándor szócsöve, akinek az a gyülekezeti feladata, megbízatása, hogy a szakmai tekintélyét felhasználva képviselje Németh Sándor aktuális "üzenetét", amivel befolyásolni akarja a közvéleményt. Hack ennek megfelelően újra polgárháborúval fenyegette meg az ellenzéket és a magyar társadalmat, ha az ellenzék megpróbálná felszámolni Orbán Viktor fasiszta rendszerét: semmissé nyilvánítaná és eltörölné az illegitim egypárti, ideológikus alaptörvényt, amely lehetetlenné is teszi a demokratikus jogállami kormányzást.

Az Átlátszó jogerősen pert nyert Németh Sándor ellen

Az eltulajdonításban szerepet játszott Németh (Kauzál) Alexandra, Németh Sándor lánya, aki az ATV-ben tulajdonos cégekben a Hit Gyülekezete érdekeit képviselő Új Spirit Kft. ügyvezetője. Ő tette lehetővé, hogy a Hit Gyülekezetét az apja mintegy két milliárd forint értékű vagyonnal megkárosítsa. Az Átlátszót az eltulajdonításról szóló cikk miatt több jogcímen is beperelték, s az eddig kilenc ítéletből nyolcat elveszítettek.

Az ATV-Csoport Spirit FM rádiója „Tibet felszabadításáról” sugárzott kínai propagandát

Mindez nemcsak azért érdekes, mert a Spirit FM a Hit Gyülekezete rádiója, amely a Hetek című újságjában is fizetett hirdetésként közli a keresztényüldöző kommunista Kína propagandacikkeit. De a Fudan egyetem Budapestre költöztetésének terve még különösebb akusztikát ad annak, amikor a Spirit FM rádióban Kína "felszabadítja" Tibetet.

Bárándy Péter szerint az ellenzéknek ki kell mondania az alaptörvény semmisségét

Megkerülhetetlenné vált az Orbán-rendszer közjogi helyzetének megítélése, miután tíz évvel Orbán Viktor államcsínye után tekintélyes magyar jogászok és alkotmánybírók állítják, hogy a NER az...

Az ATV évek óta „bojkottál”, nem is engedett szóhoz jutni olyanokat, akik a NER kemény kritikusai

Egyre többen csatlakoznak Tamás Gáspár Miklós bojkottfelhívásához: Gábor György és Hadházy Ákos után Iványi Gábor, Haraszti Miklós és Majtényi László is bejelentette, hogy bojkottálja...

Németh S. Szilárd hazudik: nem a frekvenciapályázatot hasonlították a holokauszthoz, hanem a „hullarablást”

Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója interjút adott a 168 Órának, amely nem mellesleg szintén a NER áldozata és Mester Ákos egykori lapjának megcsúfolása,...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékATV