/

Médiaszabadság nincs, de a médiaoldal Friderikusz “legyőzésével” ünnepli önmagát

16 perc olvasási idő
1

A magyar közélet egyik legbizarrabb jelenete, amikor egy fasiszta diktatúra kellős közepén a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége antirasszista díjakat ad át. A díjat általában kiválóságok kapják, akik megérdemelnek bármilyen díjat, de antifasiszta ellenállást éppenséggel nem tanúsítottak, vagy ha mégis, akkor kevés sikerrel. A kitüntetéseket általában győztes háború után osztanak azoknak, akik hősies magatartásukkal hozzájárultak a diadalhoz, nem a veszteseknek, akik egy virágzó fasiszta diktatúrában ünneplik a sikertelen antifasiszta ellenállásukat.

Hasonlóan komikus esetnek lehetünk szemtanúi, amikor a media1.hu internetes oldal fennállásának 3. évfordulóját (!) ünnepli a tulajdonosa, olyan dicshimnusszal, mintha a lap fennállásának 300. évfordulóját, s az általuk kivívott páratlan médiaszabadságot kellene ünnepelni, méghozzá a sajtószabadság tündöklése okán rendezett tüzijátékkal. A kelet-európai abszurdot még lehet fokozni, mert a lapot maga az alapító-főszerkesztő dicsőíti, annak a szerénységnek a jegyében, hogy “Dicsérjen meg téged más, és ne a te szájad; az idegen, és ne a te ajkaid” (Példabeszédek 27,2).

Bibliai idézettel azért bátorkodunk előállni, mert a maga függetlenségével kérkedő főszerkesztő, egy médiaújság tulajdonosaként, elszegődött a Spirit FM rádióhoz, ahol önálló műsora van, ahol az első adásban az lett volna a feladata (ha már a médiaszabadság és a médiatisztesség lapja tárgykörébe tartozik), hogy felszólítja a Spirit FM tulajdonosait, távozzanak a Klubrádió frekvenciájáról. Az ATV Csoport vezetője az a Németh Sándor lelkész, akinek nyilván köze van ahhoz, hogy a Spirit FM einstandolta a Klubrádió helyét a hatalommal kötött paktum és összejátszás alapján.

A médiaszaklapot nem rázta meg különösebben az a tény sem, hogy Németh Sándor vezető lelkész egy offshore cég közbeiktatásával ellopta saját egyháza, a Hit Gyülekezete ATV-ben levő többségi tulajdonát, mintegy kétmilliárd forint értékű vagyont. Azon nem csodálkozunk, hogy saját egyháza tagjait nem zavarta, hogy a lelkészük meglopta őket és a gyülekezet vagyona Németh Sándor magánvagyona lett, mert az ördög mögött mindig keresztény tömegek állnak. De a médiával foglalkozó szaksajtó ingerküszöbét a médiában zajlott legnagyobb lopásnak el kellett volna érnie.

A groteszk magyar valóságban az a szép, hogy minden összefügg mindennel, a legvadabb víziók is valósággá válnak, és a párhuzamok nem a végtelenben találkoznak egymással. Így a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége Németh Sándort is antifasiszta díjjal tüntette ki, méghozzá 2014-ben, amikor Németh Sándor már javában a fasiszta diktatúra legelszántabb támogatója volt, és kitüntetésre méltónak tartott tevékenységének koherens, logikus és előre megjósolható része lett a Klubrádió kivégzésében való aktív részvétele.

A media1.hu alapító-főszerkesztője pedig ehhez a médiacsoporthoz szerződött el nyilván a függetlensége jegyében. A magyar médiával foglalkozó tematikus hírportál főszerkesztője nyilvánvalóan nem társulhatna egyetlen médiummal sem, hiszen objektivitása azonnal megkérdőjeleződik, ha erről a médiacsoportról kell írnia. Szalay Dániel főszerkesztő morális érzékét ez nem zavarja, ahogyan az sem, hogy ezek után az ATV belső viszonyait egy korábbi Index interjúban leleplező Friderikusz Sándor ellen indítson lejárató hadjáratot, méghozzá az ATV Csoporthoz tartozó rádió műsorkészítőjeként.

Korrekt médiaújságíró azért nem vállal közreműködést egyetlen médiumban sem, mert miközben a tisztesség és az igazság bajnokának jelmezében tetszeleg, mint Szalay Dániel, belengi a gyanú, hogy ő esetleg az ATV Csoport bosszújának fegyvere. Annál is inkább, hogy (tavaly október végén-november elején) vég nélkülinek ígérkező vad kirohanásait folyamatosan csak az ATV internetes felületei közölték, de nem csupán néha, hanem kivétel nélkül minden egyes alkalommal, s emberi számítások szerint percekkel a media1.hu-n történt megjelenést követően. Ilyen véletlenek csak olyan antifasiszták esetében lehetségesek, mint a media1.hu, az ATV, Németh Sándor és az ellenálló szövetség.

Mindezt azért tesszük szóvá, mert a “3 év, 6 millió – ünnepel a Media1” című öntömjénező tiráda konkrétan csak a Friderikusz elleni hadjárat dicsőséges végéről számol be, miszerint “még Friderikusz Sándor is, még ha több hét után is, de végül beismerte, hogy nem létezik Csenterics Ágnes nevű sajtósa, ami nagy szó volt ahhoz képest, hogy egy héttel korábban még bennünket próbált szakmaiatlansággal vádolni, amikor lelepleztük a hazugságát”. Egy ünnepi beszédben szokatlanul durva, kollégák esetében nem használatos szavak mutatják a media1.hu főszerkesztőjének nem szelídülő indulatát.

Anélkül, hogy ennek a dicsőséges hadjáratnak a részleteit felidéznénk, csupán emlékeztetünk arra, hogy Friderikusz Sándor már az első megszólalása alkalmával jelezte, hogy Szalay nem ok nélkül támadt neki, nem elfogulatlan, mert Friderikusz korábban egy nézettségi adatsor hamis színben történt tálalása miatt számonkérte, illetve a media1.hu főszerkesztőjének egy korábbi felkérését egy beszélgetésre élből visszautasította, ami után Szalay vérig sértődött. Ezen cseppet sem csodálkozunk, mert akinek hosszú 3 éves működése után ilyen pozitív énképe van, s még egy ünnepinek szánt szózatban sem feledkezik meg egy “ellensége” név szerinti felemlegetésétől, annak nagyon erős egója, betegesen hiú természete, és ritka módon alacsony tűrésküszöbe van.

De a lényeg az, hogy aki sértett emberként kezd ilyen hadjáratba, annak motivációi enyhén szólva is kétségesek. Maga az ügy pedig annyi, hogy Friderikusz egy munkatársa “Csenterics Ágnes” álnéven adott ki egy nyilatkozatot, amiről Szalay mindenáron azt akarta bebizonyítani, hogy az azonos nevű volt televíziós rendező nevét akarták kegyeletsértő módon felhasználni, miközben egy halottnak nyilvánvalóan nem adhatja ki magát senki, hogy azt a látszatot keltse, mintha ő a halott személlyel lenne azonos.

Mindenesetre a Media1 hősies 3 évének működése során Friderikusz Sándor állítólagos leleplezése a legnagyobb tett, az ünnepi beszédben konkrétan említésre méltó egyetlen esemény, miközben a magyar sajtószabadság romokban, a független és szabad sajtó csak nyomokban, az országot egy propagandagyár árasztja el uszító és hazug propagandával, amelyek többségét álnéven írják, ha nem is éppen az elhunyt egykori tévés nevén, mert azok a propagandisták valamikori tévés személyiségeket és igazi újságírókat még csak hírből sem ismernek.  És ez ellen a media1.hu-nak a 3 ünnepelt év alatt egyetlen szava sincs, egyetlen ezt elemző cikket, ne adj’ Isten cikk-sorozatot nem ír, nem tesz közzé kerek 3 éve alatt!

Friderikusz dicsőséges legyőzésén kívül nem találtuk a diadaljelentésben nyomát annak, hogy Szalay Dániel tematikus médialapja a magyar sajtószabadságért túl sokat tett volna. Arról a kudarcról viszont nem számolt be, hogy Friderikuszt nem sikerült a sajtóból és a közéletből kitiltatnia, noha ez volt a sugalmazott cél. A magyar abszurdból még az hiányzott volna, hogy miután a Media1 rátalált a magyar sajtó legsúlyosabb problémájára, a “Csenterics Ágnes” név használatára, egyedül Friderikuszt irtotta volna ki a szakmából, tegyük hozzá: személyes érintettség okán és az ATV Csoportnak tett szolgálata gyanánt. Egy olyan ember, akinek a médiában a legnagyobb teljesítménye a Friderikusz elleni hadjárat volt, de ahhoz hasonló értékeket, mint a célszemély, soha nem állított elő, és megkockáztatjuk, hátralévő életében nem is fog előállítani.

A külföldi sajtó siratja a magyar médiaszabadságot, a magyar médiaszaklap pedig ünnepli önmagát. Szalay Dániel elégedett. Mintha a Transperency International magyarországi szervezete ünnepelné magát, mint a korrupcióellenes tevékenység élharcosa, és erre az alkalomra Mészáros Lőrinc egyik szállodáját bérelte volna ki, vagy valamelyik épületében nyitott volna irodát. Jól is néz ki a médiaújság az ATV Csoport ernyője alatt, amely a fideszes tulajdonos kezében működő ellenzéki televízió és rádió működtetésével egyedülálló produkciót mutat be, az önmaga ellen harcoló médiatulajdonost.

Ez a fajta függetlenség és szerénység süt a 3. évfordulón Szalay Dániel ünnepi köszöntőjéből. A 130 éves Amerikai Népszava nevében gratulálunk ezekhez a páratlan sikerekhez! Úgy érezzük, eljött az idő, hogy Szalay Dániel is átvegye a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége antirasszista díját. De a legjobb talán az lenne, ha a Médiaszabadságért Nagykereszt a Csillagokkal Díjat venné át. Ha nincs ilyen díj, akkor talán meg is alapíthatná, és átadhatná saját magának.

A díjat alapította, odaítélte, átadta, átvette, gratulált és az eseményről tudósított: Szalay Dániel. Médiatámogató az ATV.







Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

Márki-Zay: „A Fideszben van néhány zsidó is, bár elég kevés”

Következő cikk

Markó Beáta: A miniszterelnök-jelölt