Már a Der Standard szerint is Orbánt szolgálja az ATV

A magyarországi médiahelyzetről írt a bécsi Der Standard című lapban elemzést Paul Lendvai. A cikk kitér arra, hogy nem hosszabbítják meg a Klubrádió frekvenciaengedélyét (magyarul: kivégzik a Klubrádiót is), bemutatja az Index lenyúlását, és szót ejt arról, hogy a 168 Órában kirúgták

//

Itt vannak a tények: Németh Sándor és a Libri azért tiltotta le a Fesz leszt, hogy az ATV ellopását eltüntessék

A Libri Kft. augusztus 18-án egy mondatos indoklást küldött a Fesz lesz című könyv kiadójának, hogy “a GDPR törvénnyel (az európai adatvédelmi törvény – a Szerk.) való összeférhetetlensége miatt levette a Libri-Bookline az elérhető címek sorából”. A Libri erről előzetesen nem egyeztetett

//

A Hit Gyülekezete fizetett ki kétmilliárd forintot, amivel Németh Sándor cége elzálogosította az ATV székházát

A Hit Gyülekezete a Hadar Gold Kft. nevű izraeli tulajdonú ingatlancég megvásárlásával kezdte meg az ATV székházának felvásárlását. A Hadar Gold Kft. egy 2000-ben alapított ingatlancég, amely megvásárolta az egykori Kőbányai mozi épületét, így tulajdonos lett az ATV székházaként működő épületben. A

//

Németh Sándor, mint lelkész, megbukott, aki ellen nyomoznak, annak le kell mondania

Miután a NAV Bűnügyi Főigazgatóság Központi Nyomozó főosztálya “költségvetési csalás és más bűncselekmények” elkövetésének gyanúja miatt elrendelte a nyomozást, Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze számára nem maradt más lépés, mint a lemondás és a lelkészi hivatástól való visszavonulás. A nyomozás

//

Adócsalás és más bűncselekmények miatt Németh Sándor ellen elrendelték a nyomozást

A NAV Bűnügyi Főigazgatósága Központi Nyomozó Főosztály tájékoztatása szerint a Bartus László Fesz lesz című könyvében megjelent tényekkel kapcsolatban a Btk. 396. § (1) bekezdés a) pontja alapján “költségvetési csalás és más bűncselekmények” elkövetésének gyanúja miatt Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető

//

Bírósági ítélet van róla, hogy Németh Sándor lopott: magánvagyonná tette a Hit Gyülekezete vagyonát

A Magyar Hang című hetilap kiadója pert nyert a Hit Gyülekezetével szemben, miután a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletében megállapította, hogy az újság nem állított valótlant a “Szegény hívek gazdag papja” című cikkében. A Magyar Hang az Átlátszó.hu hírportállal közösen készített oknyomozó riportjában

/

Az ATV mikor kér bocsánatot Dobrev Klárától?

Morvay Péter “külpolitikai szakértő” a Facebook oldalán posztolta Dobrev Klára egyik hirdetését azzal a szöveggel, hogy “büszkén kiárusítaná a nemzeti szuverenitást a posztkommunista baloldal”. Morvay nem más, mint Németh Sándor, az ATV többségi tulajdonosának közvetlen munkatársa, a Hetek rovatvezetője, az ATV külpolitikai

1 3 4 5 6 7 11