//

Újságírót csak akkor lehet “törvényesen” megfigyelni, ha a sajtószabadságot terrorizmusnak tekintik

Magyarországon, ha a rezsim veszélyesnek talál valakit abból a szempontból, hogy a diktatúrával szemben ellenzéki tevékenységet fejt ki, amely a diktatúra által meghúzott határokon túllép, vagyis csak teszi a dolgát, akkor bármelyik vezér NER-politikus megrendeli az illető titkos megfigyelését, amihez egymásnak adnak

//

Világbotrány az Orbán-gate, vállalkozók, ellenzékiek és újságírók titkos megfigyelése

Elsősorban diktatúrák vették igénybe a kémszoftvert, hogy ellenfeleiket megfigyeljenek, és ennek alapján lejárató kampányokat indítottak ellenük, egyeseket be is börtönöztek. Magyarországnak Orbán bizalmas tanácsadója, Czukor József egykori hírszerző tiszt intézte el a kémprogram használatát, ennek érdekében még Netanjahu-val is találkozott. A Telex

/

Kár cifrázni, Orbán nem “ordo-nacionalista poszt-neoliberális”, hanem fasiszta köztörvényes bűnöző

Nagyjából ez az Orbán-rendszer, ami csak annyiban "poszt", hogy a törvényes, normális élet utáni borzalom, miután egy bűnszervezet elfoglalja, megszállja és kisajátítja az országot, az államot, amihez felhasználja az ország múltjának legsötétebb nacionalista ideológiáit, amit a nép megesz, mert soha nem nézett

A Magyar Posta kiiktatásával Orbán kezébe került a lapterjesztés (is)

A posta hírlapterjesztés megszünésével a goebbelsi kormánypropaganda cégét vagy alternatív módszereket (a lassú halált) választhatja a szabad és független nyomtatott sajtó. A sajtószabadság újabb halálos döfést kapott, amivel már nem is foglalkozik senki. A centrális erőtér működik, aki életben akar maradni, és

1 4 5 6 7 8 57