/

A III/III-as Morvay pert veszített Bartus Lászlóval szemben

Ilyen katartikus élményekre van szüksége Magyarországnak, s a magyar embereknek, hogy a Morvay-félék hazugságaival szemben értékelni tudják a jog, a törvény uralmát, a jogállamiságot, a liberális demokráciát. Hogy rájöjjenek, legalább azt meg kellene védeni, ami még megmaradt belőle. Tisztességes bírók megérdemlik a

Megint pert nyert egy volt III/III-as

A per a bolondokházát idézte az ügynöki csúsztatásokkal, és erősen megkérdőjelezte a bíró elfogulatlanságát is, aki meg sem hallgatta az alperest, így ítélte el. Azt mondani sem kell, hogy az akadémiai nyelvész szakértő véleményét sem vette figyelembe a bíróság, melynek alapján Morvay

/

Ügynökvilág: miért lett Morvay III/III-as ügynök?

Saját bevallása szerint Morvay motívuma az volt, hogy miközben a diáktársai semmit nem tudnak róla, hatalma lehet az életük fölött. Titokban jelentéseket ír a titkosszolgálatnak, és ezáltal befolyásolni tudja az életüket. Aki nem tetszik, beleírja egy jelentésébe, esetleg aki útjában áll, annak

Bartus László: Egy volt III/III-as öncsalásának anatómiája

Megjelent a Facebookon Morvay Péter volt III/III-as ügynök előadásában egy érzelemdús vallomás arról, hogy miután Hartmann László fedőnéven besúgóként tevékenykedett, és az ügynöki munkájáért két alkalommal is (!) BM-jutalomban részesült, beperelt engem, mert ügynöknek merem nevezni. Az alábbiakban csak azért reagálok erre