Tag: Hit Gyülekezete

Megint pert nyert egy volt III/III-as

A per a bolondokházát idézte az ügynöki csúsztatásokkal, és erősen megkérdőjelezte a bíró elfogulatlanságát is, aki meg sem hallgatta az alperest, így ítélte el. Azt mondani sem kell, hogy az akadémiai nyelvész szakértő véleményét sem vette figyelembe a bíróság, melynek alapján Morvay rosszhiszemű és csalárd keresetét azonnal el kellett volna utasítani.

Bartus László: A NER "keresztény" prostituáltjai

A nemzetállamokat azért dicsőítik, hogy létrejöhessen a nemzet és a vallás összefonódása, azonosítása. Maga a nemzet is vallássá válik, és az evilági államhatalom a hitre épül. Ez a totális kontrollt hozza létre az emberek szelleme, lelke és teste fölött. Ez a megkötözöttség, amely a népeket, így Magyarországot is rabságban tartja. Sátáni erő áll mögötte. "Jézabelt" kell keresni fölötte.

Ügynökvilág: miért lett Morvay III/III-as ügynök?

Saját bevallása szerint Morvay motívuma az volt, hogy miközben a diáktársai semmit nem tudnak róla, hatalma lehet az életük fölött. Titokban jelentéseket ír a titkosszolgálatnak, és ezáltal befolyásolni tudja az életüket. Aki nem tetszik, beleírja egy jelentésébe, esetleg aki útjában áll, annak élete fölött hatalma lesz, mert eszközként használhatja titokban ellene a diktatúra rendőrségét és titkosszolgálatát. 

Az ATV tulajdonosa már kommunistázza az MSZP-t

Németh Sándornak már sem milliárdokat termelő egyházi vállalkozása, sem Hit Parkja, de ATV-je sem lenne, ha a most lekommunistázott MSZP ebben nem segíti. Németh S. hamar elfelejtette a jótevőit, és szemrebbenés nélkül rúg beléjük egy Wilders nevű iszlamofóbiás fasiszta miatt. Pedig Wilderstől nem kapott semmit, Wilders soha nem védte meg az ő és a Hit Gyülekezete jogait, míg a "kommunista utódpárt" igen. Németh gonosszal fizet a jóért.

Wilders, Orbán, Németh és Bunyós Pityu egy csapat

Wilders közönséges hazudozó fasiszta, akivel Orbánon, Némethen és Bunyós Pityun kívül még senki nem állt szóba. Normális ember ezzel a hidrogénezett hajú, primitív uszítóval, aki mások gyalázásából akar megélni, még nem fogott kezet.

Bartus László: Németh Sándor nem mond igazat az SZDSZ-ről

Németh azt nevezi utólag a liberális baloldaltól elszenvedett üldözésnek, hogy az adóhivatal merészelte vizsgálni a gyülekezetetét egy olyan jeruzsálemi konferencia után, ahol Morvay Péter (Hartmann László fedőnéven többszörösen jutalmazott volt III/III-as ügynök, Németh személyi titkára) nyom nélkül lopta el a hívők befizetésének jelentős részét, ami csak véletlenül derült ki, amikor kikottyantotta. Tízmilliókat. El lehet képzelni azt a könyvelést.

Bartus László: ATV-botrány, a jéghegy csúcsától is távol

Az ATV nem mostantól dolgozik a Fidesznek, hanem az Orbánnal megkötött paktumtól kezdve. Németh Sándor a NER kezdete óta becsapja és félrevezeti a nézőit. Nem azzal, hogy ellenzéki csatornának mutatja magát, holott Orbánnak elkötelezett. Azzal, hogy az ATV alapvető funkciója nem az informálás és a tájékoztatás, hanem a manipuláció.

Nem pályázat útján kapott az ATV tulajdonosa 800 millió forintot Orbántól

Az Index hozta nyilvánosságra, hogy a december 28-i Magyar Közlöny szerint a kormány 758 milliót adott a Hit Gyülekezetének a hazai és határon túli egyházi...

Gábor György megfertőzte Mészáros István polgári karácsonyát

Az ne tévesszen meg senkit, hogy a Szent Pál Akadémia rektora Németh S. Judit, Németh Sándor vezető lelkész felesége. Fiuk az ATV hírigazgatója, de ez nem azt jelenti, hogy ez tulajdonképpen családi magánvállalkozás, és ez kapott az adófizetők pénzéből 800 millió forintot. Ez így polgári és meghitt.

Az ATV tulajdonosa már a holland szélsőjobb vezérével pózol

Nem tűnik lehetetetlennek az sem (ha Németh levetné a báránybőrt, és azt adná, mi lényege), hogy Wilders-nek még műsora is lehet az ATV-n. Nem nagyon lógna ki.

Az ATV-ben a Hit Gyülekezete manipulálta a "Soros-tervről" szóló szavazást

A varoskurir.hu a Hit Gyülekezetének nyújtott csaknem egymilliárd forintos állami adomány kapcsán idézte fel, hogy egy hónapja a Hit Gyülekezete a tagok mozgósításával hamisította meg...

Lovakat fognak kisvárdai termálvízben rehabilitálni 2,2 milliárdból

Wellnessközpont épül lovaknak. Ez csak egy tétel a kormány által két marékszámra elherdált pénzünknek. Tényleg lehet ilyet.

Mit vizsgál Havason az ATV?

Az ATV élenjárt abban, hogy vájkáljon ezekben az ügyekben és élvezkedett a perverziókban, magát hozta abba a helyzetbe, hogy látszatintézkedést tegyen, miután saját mukatársukat is vád érte. Igazi farizeusi képmutatás, hogy vizsgálat címén kivonják egy időre a forgalomból Havast, de valójában nem történik semmi. Eközben résztvesznek egy lejáratási kampányban. Trump megfelel a magas erkölcsi mércének, havas nem.

Bartus László: Egy volt III/III-as öncsalásának anatómiája

Megjelent a Facebookon Morvay Péter volt III/III-as ügynök előadásában egy érzelemdús vallomás arról, hogy miután Hartmann László fedőnéven besúgóként tevékenykedett, és az ügynöki munkájáért...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékHit Gyülekezete