Gődényt letöltendő börtönbüntetésre kellett volna ítélni, mert ezzel az ítélettel azt mondták, hogy emberek életének veszélyeztetése, elmebeteg rémhírek, valótlán állítások terjesztése bocsánatos dolog. Azt a hatást kelti, hogy mégis lehet benne valami, ha nem merték Gődényt lecsukni érte. A konteós logika így
Megnyugvással vette tudomásul Amerika és a világ, hogy George Floyd gyilkosát, a nyakán több mint 9 percig térdelő rendőrt 22,5 év börtönre ítélték. A bűnösségét már korábban kimondta az esküdtszék, a napokban pedig megszületett az ítélet. Az ítélethirdetés már egy olyan Amerikában
Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze és Morvay Péter, a Hetek rovatvezetője összesen öt fotó engedély nélküli felhasználása miatt indított pert a könyv szezője és kiadója ellen, amelyben az öt fotóra hivatkozva azt indítványozták, hogy a bíróság rendelje el Bartus László
Miután bírósági ítélet van róla, hogy Németh Sándor Isten nevében, igehirdetés közben, a szószékről hazudott, felmerül a kérdés, hogyan lehet még lelkész. Mint beszámoltunk róla, a Fővárosi Törvényszék ítélete megállapította, hogy Németh Sándor valótlan állított, amikor Bartus Lászlót III/III-as ügynöknek nevezte, s
A Fővárosi Törvényszék a mai napon, május 11-én hozott ítéletében megállapította, hogy Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze megsértette Bartus Lászó újságíró jó hírnevét és emberi méltóságát, mert valótlanul állította, hogy Bartus László III/III-as ügynök volt. A bíróság ítélete Németh Sándort
A Fővárosi Törvényszéken sürgős eljárásban tárgyalt perben hirdetett elsőfokú ítéletet a bíróság, amelyben teljes egészében elutasította Németh Sándor és Morvay Péter keresetét, amelyet Bartus László és az Olivia Media and Publishing Corporation, a Fesz lesz című könyv szerzője és kiadója ellen indítottak.
„A gyülekezeti vagyonból magánvagyon lett”, írta a Magyar Hang című hetilap az Átlátszóval közösen írt cikkében, amely miatt a Hit Gyülekezete sajtó-helyreigazítási pert indított, amelyet most másodfokon jogerősen is megnyert a Magyar Hang. Ez azt jelenti, hogy immár jogerős bírósági ítélet bizonyítja,
A Magyar Hang című hetilap kiadója pert nyert a Hit Gyülekezetével szemben, miután a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletében megállapította, hogy az újság nem állított valótlant a „Szegény hívek gazdag papja” című cikkében. A Magyar Hang az Átlátszó.hu hírportállal közösen készített oknyomozó riportjában
Azt már nem első alkalommal szavazza meg az Európai Parlament is, hogy Magyarország nem jogállam, ezen nem is lehet vita. Orbán azonban az uniós támogatásokért és a látszat fenntartásáért, hogy például az ország lakossága és névleges ellenzéke is elbújhasson a demokrácia látszata
A II. és III. kerületi bíróság az MTVA által az épületben lévő ellenzéki képviselők ellen kért birtokvédelmi határozatát elutasította és megalapozatlannak minősítette. A bíróság szerint nem okozott volna az MTVA működésében aránytalan sérelmet, ha a képviselők beolvassák 8-10 percben a követeléseiket. Mint