Tag: Németh Sándor

Németh Sándor nem mert kiállni a hívei elé a megnyitott Hit Parkban

Korlátozott létszámban és "védettségi" igazolvánnyal, de a teraszok mellett megnyitott a Hit Park is, a Hit Gyülekezete budapesti gyülekezeti háza. Ezt megelőzően óriási kampányt...

Németh Sándor sorozatban veszíti a pereket az ATV ellopása ügyében

Tanulságos összeállítást közölt az Átlátszó.hu és a Magyar Hang azokról a perekről, amelyeket a Hit Gyülekezete és Németh Sándor indított a két lap ellen...

Itt látható lépésről lépésre, hogyan lopta el Németh Sándor az ATV-t a Hit Gyülekezetétől

Miután Bartus László Fesz lesz című könyve leleplezte, hogy Németh Sándor vezető lelkész ellopta a Hit Gyülekezete ATV-ben levő vagyonának 60 százalékát, a Hit...

Németh Sándort azért nem tartóztatták le, mert Orbánnak hasznosabb, ha zsarolhatja

Egy évvel ezelőtt ezen a napon jelent meg Bartus László Fesz lesz című könyve, mely dokumentumokkal bizonyította, hogy Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető...

Már Szijjártó beszél az ATV „Egyenes beszéd” című műsorában

A kormánypropaganda már nem a spájzban, hanem a "hálószobában" van, miután a magát ellenzékinek beállító ATV "Egyenes beszéd" című műsorában Szijjártó Péter volt a...

A Hit Gyülekezete álpetíciójának hét amerikai aláírójából három ugyanaz az ember

Mint beszámoltunk róla, a Hit Gyülekezete amerkai magyaroknak adta ki magát és "amerikai magyarok" nevében álpetíciót indított "Követeljük, hogy Bartus László távozzon az Amerikai...

Hét amerikai magyar szerepel a Hit Gyülekezete álpetíciójának aláírói között

Mint arról hírt adtunk, a Magyar Nemzet és a Pesti Srácok című propagandakiadványok azt a hamis hírt tették közzé, hogy "amerikai magyarok" követelik az...

Nem „amerikai magyarok”, hanem a Hit Gyülekezete indított álpetíciót az Amerikai Népszava ellen

A kormánypropaganda szócsövének szintjére silányított, egykori tekintélyes lap, a Magyar Nemzet azt a hamis információt közölte, hogy egy petícióban "az Amerikai Népszava főszerkesztőjének a...

Az ATV Csoport rádiója foglalja el dögkeselyűként a Klubrádió frekvenciáját

Ha bárkinek kétsége lenne afelől, hogy az ATV (és a Hit Gyülekezete összes propagandacsatornája) Orbánt szolgálja és a Fidesz szolgálóleánya (hogy finoman fejezzük ki...

A bebörtönzött Jün testvér kérdezi, mennyi pénzt kapott a Hit Gyülekezete a kínai diktatúrától?

Mint megírtuk, a Hit Gyülekezete központi lapja, a Hetek, fizetett hirdetésként pénzért terjeszti a kínai állami propagandát, a China Media Group cikkeit. Lapunk nyomán...

A Hit Gyülekezete a kínai kommunista párt propagandáját terjeszti pénzért

A Hetek, a Hit Gyülekezete hetilapja, a kínai kommunista párt irányítása alatt álló China Media Group propagandacikkeit közli fizetett hirdetésként. A Hetek című lapban...

A Hit Gyülekezetét nem Fekete Dávid károsította meg, hanem Németh Sándor vezető lelkész

A Telex is tévesen írta meg, hogy "A Hit Gyülekezetét is megkárosította a megasztáros Fekete Dávid". A volt megasztáros híresség a Hit Gyülekezetének semmiféle...

25 éve lopta el a III/III-as Morvay Péter a hívők 20 millió forintját, amit a Hit Gyülekezete sem adott vissza

Szép évfordulót köszönthetünk ez év tavaszán: éppen 25 évvel ezelőtt lopta el Morvay Péter, a "Hartmann László" fedőnevű volt III/III-as ügynök, Németh Sándor, a...

Szlazsánszky-ügy: Németh Sándor fajelmélete szerint „génekben öröklődik az antiszemitizmus”

Nagy bajban van Szlazsánszky Ferenc, az ATV Híradó főszerkesztője, akiről megírtuk, hogy a nagyapja nyilas vezető volt, ha igaz, amit a munkáltatója, a főnöke...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékNémeth Sándor