2024, április18, csütörtök
KezdőlapFesz leszA Hit Gyülekezete álpetíciójának hét amerikai aláírójából három ugyanaz az ember

A Hit Gyülekezete álpetíciójának hét amerikai aláírójából három ugyanaz az ember

-

Mint beszámoltunk róla, a Hit Gyülekezete amerkai magyaroknak adta ki magát és „amerikai magyarok” nevében álpetíciót indított „Követeljük, hogy Bartus László távozzon az Amerikai Népszavából!” címmel. Maga a „petíció” azért nevetséges, mert az Amerikai Népszava Bartus László tulajdona, ezért a petíciót neki kellene küldeni, és tőle követelni önmaga távozását, méghozzá a saját tulajdonából. A petíciónak álcázott primitív rágalomgyűjteményre az Amerikai Népszava válaszolt, majd megírta azt is, hogy az álpetíciónak összesen hét (!) amerikai magyar aláírója van, mindannyian Clevelandből.

A „petíciót” a Hit Gyülekezete által névtelenül indított rágalmazó szennyblog indította el, az aláírói pedig a Hit Gyülekezete tagjai. Ez az oka annak, hogy még Tatabányán is négyszer annyi „amerikai magyart” sikerült találni, mint Amerikában. Ezúttal arra hívnánk fel a figyelmet, hogy a hét clevelandi aláíró közül is három ugyanaz az ember, a hét közül pedig egyik sem volt soha előfizetője az Amerikai Népszavának. Az Amerikai Népszavának többszáz előfizetője volt Clevelandban, a Hit Gyülekezete „petícióját” aláírók közül senki. Az sem biztos, hogy bármelyikük valós személy, s nem ugyanaz az ember írta fel őket, aki a maga nevét is háromszor aláírta.

Szentkirályi Endre először aláírt április 4-én Sz. Endre néven, majd egy nap múlva közvetlenül egymás után kétszer, Szentkirályi Endre néven. A hét aláíró közül három aláírás az övé. Ha a másik négy ember létező személy, akkor az Amerikai Népszava főszerkesztőjével szemben megfogalmazott hazugságot összesen öt amerikai magyar írta alá a másfél millió amerikai magyarból. Nem mintha jelentősége lenne az aláírók számának, hiszen minden újságnak vannak olvasói, akik szeretik, és vannak olyanok, akik nem szeretik. Az Orbán Viktorért és az illiberális diktatúráért lelkesedő clevelandiek indíthatnak olyan újságot, amilyet akarnak.

Ennyien „követelik” Amerikából, hogy Bartus László távozzon a saját tulajdonából. Az álpetíció valódi oka az, hogy Bartus László a Fesz lesz című könyvében megírta Németh Sándor vezető lelkészről, hogy képesítés nélküli állelkész, aki ellopta a Hit Gyülekezete ATV-ben levő vagyonának 60 százalékát, minden bizonnyal adót csalt, mert a látható vagyona mögött nincs adózott legális jövedelem, az egyházi személyek adómentessége csak lelkészi fizetésre, nem több milliárdos profitra vionatkozik, s elsikkasztotta a hívők által befizettt tizedet és adományokat, azokból pedig kastélyt, palotákat és luxusnyaralókat épített magának, a gyerekeinek és a családjának. Ezeket a tényeket Németh Sándor nem tudta cáfolni, ezért folytat lejárató kampányt az újságíróval szemben, ennek része az „amerikai magyarok” nevében indított álpetíció is.

Az is figyelemre méltó, hogy az intenzív belső kampány, valamint a Magyar Nemzet és a Pesti Srácok rásegítésével is csak ezer aláírást tudtak összeszedni a rágalomgyűjteményhez a Hit Gyülekezetében. Ez azt mutatja, hogy még a hit Gyülekezetében is többen vannak Bartus Lászlóval, mint ellene, és az egyházon belül is sokan elítélik Németh Sándor uszító és gyűlöletkeltő tevékenységét, bosszúhadjáratát. A Fesz lesz című könyv dokumentumokkal bizonyította, hogy Németh Sándor meglopta saját egyházát és a híveit, a politikai pálfordulásait és a krisztusi természettel összeegyeztethetetlen gyűlölködését is rossz szemmel nézik. Emiatt egy év alatt minimum a tagság fele elhagyta a Hit Gyülekezetét, ami látszik az online prédikációk látogatottságán is. A 70 ezresnek mondott létszámból ezer embert tudtak az aláírásra rávenni.

Nem mintha bármit számítana, mert a hamis petíciónak a Hit Gyülekezete öngerjesztésén és a tagok manipulálásán és félrevezetésén kívül nincs jelentősége. A névtelen mocskolódásaikra nem reagál a könyv szerzője, az álpetíciót is azért cáfolta pontról pontra, mert a Hit Gyülekezete rohambrigádja bejuttatta a hamis álpetíciót hírként a Magyar Nemzet és a Pesti Srácok című kormányzati propagandakiadványokba. Emellett a Hit Gyülekezete módszereinek, Németh Sándor gyűlöletkommandója és magántitkosszolgálata működésének megismeréséhez fontos adalék, hogy „amerikai magyarok” nevében írnak petíciót, mely mögött nem amerikai magyarok, hanem a Hit Gyülekezete tagjai állnak.

A Hit Gyülekezete becsapta a Magyar Nemzetet és a Pesti Srácokat is, vagy az orbánista lakájmédia tudatosan vett részt egy csalásban, amely azt a hamis látszatot akarta kelteni, mintha az amerikai magyarok Bartus László főszerkesztő távozását követelnék attól az újságtól, amelynek ő a tulajdonosa, s mintha az amerikai magyarok fogalmaznák meg a Hit Gyülekezete nevetséges rágalmait. Ugyanilyen hazugságok a Bartus László személye ellen indított gyülekezeti lejáratókampány többi hamis állítása. Aki ismeri Németh Sándort és a Hit Gyülekezetét, nem is számíthatott másra.

Felsorolni sem lehet azt a sok szennyet, hazugságot, amit a Hit Gyülekezete névtelenül összehordott és terjeszt, ami kizárólag róluk szól, őket mutatja be a külvilágnak. A Hit Gyülekezete túlterheléses DDoS támadásokkal próbálta az Amerikai Népszavát leállítani, tönkretenni és elpusztítani. Olyan iszonyatos erővel támadták az Amerikai Népszava oldalát, hogy volt, amikor naponta 60 millió oldal lekérést zúdítottak a felületre. Az Amerikai Népszavát ezért heteken át nem lehetett rendesen elérni, de végül ebben is alulmaradtak. Legújabban pedig az újság körüli primitív hazugságokkal próbálták az Amerikai Népszava és a tulajdonosa rossz hírét kelteni.

Németh Sándor nem tudta megcáfolni a Fesz lesz című könyv bizonyított tényállításait, a könyv miatt indított egyetlen perét is elveszítette. Dadogós videóján kívül semmiféle magyarázattal nem tudott szolgálni arra, hogy egy offshore cég közbeiktatásával ellopta a Hit Gyülekezete vagyonát, mintegy kétmilliárd forint értékű vagyont, az ATV többségi tulajdonrészét és több milliárdot érő székházát. Nem tudott elszámolni azzal sem, hogy a lelkészi fizetésekre járó adómentes jövedelméből hogyan épített palotákat, nyaralókat, s miből halmozott fel adómentesen több milliárd forintos vagyont.

Ehelyett a legaljasabb rágalmakkal támadják a könyv szerzőjét, próbálják lejáratni, hiteltelenné tenni, mintha az megoldaná a problémát, hogy Németh Sándor lebukott, mint tolvaj és állelkész. A Hit Gyülekezete vezetője a tények cáfolata vagy elismerése és megtérés helyett, a kereszténységgel összeegyeztethetetlen rágalomhadjáratot folytat, ami kizárólag neki árt és őt leplezi le. Nem létező ügyeket kreál, névtelenül rágalmaz, hazugságokat terjeszt, ami minősíthetetlen és elfogadhatatlan egy egyházi vezető részéről. Mindez őt minősíti, önmagát járatja le, s csupán a könyv állításait igazolja.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések