2024, március29, péntek
KezdőlapFesz leszMár Szijjártó beszél az ATV "Egyenes beszéd" című műsorában

Már Szijjártó beszél az ATV „Egyenes beszéd” című műsorában

-

A kormánypropaganda már nem a spájzban, hanem a „hálószobában” van, miután a magát ellenzékinek beállító ATV „Egyenes beszéd” című műsorában Szijjártó Péter volt a vendég, és a kormánypropaganda az ellenzéknek szánt legfontosabb közéleti műsorban egyenesben hangzik el. Rónai Egon műsorvezető kelletlenül feltett néhány olyan kérdést, amelyek mindegyikébe egyenként bukna bele egy demokratikus ország kormánya, de még kísérletet sem tett arra, hogy Szijjártót sarokba szorítsa vagy kemény kérdésekkel „provokálja”.

Szijjártó megjelenése az ATV-ben mérföldkőnek tekinthető az Orbán-rezsimet leplezve támogató ATV működésében. Az ATV tényleges tulajdonosa (aki aztán később el is lopta, nevére is íratta az ATV többségi tulajdonát) Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze, aki paktumot kötött Orbánnal a 2010-es választások előtt. Az MDF kivégzéséért cserébe „családellenes destruktív bizniszegyház” létére bevett egyházi státuszt kapott Orbántól, az azzal járó tízmilliárdos kedvezményekkel és juttatásokkal együtt. Németh ezután az ATV-t is Orbán szolgálatába állította, de a csatorna álellenzéki látszatát megtartotta.

A színvallásnak több állomása volt, az ATV korábbi ellenzéki műsorainak megszüntetésétől kezdve a tekintélyes és ellenzéki ikonnak számító riporterek, balliberális újságírók, közéleti szereplők eltüntetéséig bezárólag. Németh Sándor egy évtized alatt gyakorlatilag kivégezte a balliberális újságírás legjavát. Nagy öregjeit, kiváló egyéniségeit még a pályáról is letarolta. Mindenkit lecserélt befolyásolható, tőle függő vagy semmiféle értékrendet nem képviselő korrupt emberekre, az egykori „kereskedelmi” televíziózás selejtjére, akik eladták magukat neki. Ezzel párhuzamosan változott a hangvétel és a stílus, ahogyan ő akarta.

Szijjártó megjelenése egy újabb állomása az ATV hazugságfolyamának, nyílt felvállalása az Orbán-rendszerrel való azonosulásnak és az orbáni propaganda szolgálatának. Az ATV a propagandagépezet része, amelynek feladata az, hogy a baloldali és liberális érzelmű nézőket manipulálja, leszerelje, indulataikat levezesse, az ellenzéki gőzt leeressze. Az ATV az Orbán-rezsim ötödik hadoszlopa az ellenzéki oldalon, amelyben az ellenzéki megszólalókat is arra használják fel, hogy tompítsák az Orbán-rendszerrel szembeni ellenállást, érzéseket és gondolatokat.

http://www.atv.hu/videok/video-20210412-bevalt-a-magyar-jarvanykezeles

Nincs annál aljasabb dolog, mint amikor egy médium a saját nézőit, közönségét csapja be. Amikor a tevékenysége arra irányul, hogy másnak mutassa magát, mint ami, és megtévessze azokat, akik rábízzák magukat. Ez ugyanaz a helyzet, mint amikor valaki egy vakot szándékosan rossz irányba vezet. Az ATV a rendszer legfőbb hazugságát legitimálja, miszerint Magyarországon demokrácia, jogállam, szabadság van, ahol létezik és működik az ellenzéki média. Az ATV a sajtószabadság hazug látszatát kelti, miközben sok milliárd forintért Orbánnak dolgozik, és a nézőit Orbán kezére játssza.

A NER lépésről lépésre számolja fel a valódi ellenzéki médiumokat, amelyeknek az Orbán-rezsim egyetlen minisztere vagy képviselője soha nem is adna interjút. Lépésről lépére hozza létre a centrális erőteret a sajtóban is, amelyben már nem marad igazi ellenzék és független médium, mindenki a nemzeti együttműködés része, a diktatúra kiszolgálója lesz, leosztott szerepek alapján. Ne legyen kétsége senkinek, mindenkire sor kerül. Éppen most nyírják ki a Klubrádiót. Nem véletlenül, az ATV Csoport tagjának, a Spirit FM rádiónak a közreműködésével, amely be is költözött a Klubrádió üresen maradt frekvenciájára. Ezt a kamu ellenzéki Spirit FM-et erre hozták létre, és a feladata ugyanaz, mint az ATV szerepe.

Szijjártó örömét fejezte ki, hogy a nekik dolgozó ATV immár nyíltan is a Fidesz-propagandát közvetíti. Az ellenzék helyett a rendszer leggátlástalanabb hazudozói beszélnek „egyenes beszéd” címén. Rónai Egon a maga tehetségét és népszerűségét arra használja, hogy kiszolgálja ezt a koncepciót, és a Hit Gyülekezete vezető lelkészének utasításait, manipulációs trükkjeit végrehajtsa. A Hit Gyülekezete tagjaként nem is tehet mást. Németh Sándornak abszolút engedelmességgel tartozik, mert a szekta belső szabályai szerint egyenesen Istennel találná magát szembe, ha ellentmondana neki. Ez hazugság, de működik.

Maga a Szijjártó-interjú ennek megfelelően számára egy kötéltánc volt, ami után rettegve kellett várnia Németh Sándor (vagy a fia) telefonját, hogy minden rendben volt-e. Jól álcázta-e magát, és nem okozott-e kellemetlenséget Szijjártónak és zavart a Németh Sándor-Fidesz kapcsolatokban. A műsor után minden bizonnyal dicséretet kapott. Ügyesen hagyta ki a ziccereket, és meg sem próbálta megizzasztani a NER egyik legelvetemültebb hazudozóját. Szijjártó azt mondta, hogy mindenhol halnak meg az egész világon, s Rónai Egon erre nem tette szóvá, hogy Magyarország lakosságarányosan világelső lett, és miért.

Rónai Egon a keleti vakcinákkal kapcsolatban nem kérdezte meg, hogy minek alapján adtak ki engedélyt, miután még a tesztelés 3. fázisa sem készült el, és annak eredménye ismeretlen. Sem azt, hogy a 2,2 millió vakcina helyett miért nem vásároltak inkább bevizsgált és rendes engedéllyel rendelkező, sokkal olcsóbb nyugati vakcinákat, mint a kínai. Szijjártó szerint a „higgadtság” a fontos tényező, annak kapcsán, hogy a kínai vakcináról kiderült, hogy nem elég hatékony. Ők higgadtak a vesztegetési pénzzel a zsebükben. Akiket kínai csodaszerrel oltottak be, már kevésbé lehetnek higgadtak.

Szijjártó az OGYÉI-re hivatkozott, amelyet kormányrendelettel utasítottak, hogy ne tartsa be a szokásos protokollt. Rónai Egon nem szembesített azzal, hogy a magyar szakmai intézmények nem önállóak, hanem kormányutasítást hajtanak végre. Szijjártó azt mondta, tőlük nem kapott jelzést, de nincs is mi alapján, mert Magyarországon senki nem vizsgálja, hogy a kínai vakcinával beoltott emberek kaptak-e bármilyen védettséget. Az ATV erre nem kérdez rá.

Rónai Egon csődöt mondott akkor is, amikor Szijjártó arra hivatkozott, amire majd a NER-bűnösök fő tárgyalásán fog, hogy ő csak a politikai tárgyalásokat bonyolította, az üzleti részéhez semmi köze. Mintha a kormányának nem lenne köze ahhoz, hogy melyik cégen keresztül bonyolították le az üzletet. A Fudan egyetem építésének korrupciós modellje csak elszállt a levegőben, ahogy az is, hogy a kínai kommunista párt állami propagandájának alárendelt egyetem mit közvetít. Engedte hazudni Szijjártót arról, hogy a CEU-t nem üldözték el, miközben arra hoztak egy testre szabott törvényt, hogy kiűzzék az országból.

De ez a szakmai csőd nem Rónai Egonról szól, az ő szempontjából ez legfeljebb emberi tragédia. Szijjártó megjelenése és a kormányzati propaganda nyílt beemelése az ATV-be, a választások közeledtével, a csaló álellenzéki csatorna és tulajdonosa újabb lépése az ellenzék félrevezetése és megbénítása útján. Németh Sándor, aki Donald Trump rajongója, Orbán Viktor feltétlen híve, a hazug „keresztény” illiberális állam ideológiájának terjesztője, szélsőjobboldali eszmék, gyűlöletpropaganda hirdetője, aki kampánykörútra indult legutóbb Orbán és a Fidesz mellett. Vasmarokkal tartja kezében az ellenzéket az ATV-vel.

Mármint azokat a naiv, félrevezetett embereket, vagy ennek tudatában levő címeres gazembereket, akik ennek bedőlnek. Orbánnak nincs erősebb fegyvere az ellenzék ellen, mint az ATV. Akik részt vesznek ebben a piszkos játékban, akár vendégként, akár nézőként, Orbán Viktor érdekeit szolgálják. Sokan pedig nincsenek tisztában a manipuláció, a csúsztatások, a félrevezetések, a bújtatott propaganda erejével és jelentőségével. Egy álellenzéki televíziónál nagyobb ellensége nem lehet egy ellenzéknek. Aki ehhez asszisztál, az egy Orbántól függő, zsarolható, simlis szélsőjobboldali szektavezér kezébe tette a sorsát.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések