Az ATV érdekeltségébe tartozó Spirit FM esetében nyilvánvaló a lebukás, hogy az ATV összejátszik az Orbán-rezsimmel, és az Orbán-rendszer által pénzelt és felhasznált propagandacsatorna. Ami a televíziózásban az ATV, az a Spirit FM a rádiózásban. Innen tudható, mi az ATV. Mindkettő szerepe
Az orosz külügyminiszter a nemzetközi politika szintjére emelte azt a neonáci elméletet, hogy Adolf Hitler zsidó volt (szépítsük egy kicsit: „zsidó vér is volt benne”), hogy lenácizhassa Zelenszkijt, a zsidó ukrán elnököt. Ebben a veszélyes az, hogy akik az orosz propaganda oldalán
A vallási téboly az Istent játszó fundamentalista fanatikusok maradék eszét is elveszi, amire legjobb példa a neoprotestáns evangelikál keresztény mozgalom, amelynek tipikus megnyilvánulása Pat Robertson amerikai tévéevangelista és hamis próféta kijelentése (700-as Klub című műsora az orbánista ATV-ben látható), amely szerint Isten
Mindez azért is meglepő, mert Németh Sándor eddig az amerikai neoprotestáns kereszténység nagy barátjaként Amerikát eddig a legkeresztényibb országnak tartotta, amely az említett háborúk idején a zsidó-keresztény értékek talaján állt és a világban mindenhol a zsidó-keresztény értékeket védte. Az amerikaiak védték meg
Iványi Gábor a Dankó utcai szolidaritási tüntetésen felolvasta az adóhivatal jegyzőkönyvét, amelyből kiderült, hogy a NAV Bűnügyi Főigazgatóság Központi Nyomozó Főosztály Vizsgálati Osztálya folytatott razziát a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség egyház és intézményei ellen. Ez ugyanaz a nyomozóhatóság, amely 2022. január 26-án bejelentette,
A tények ezek: az ATV-ben levő vagyon korábban 100 százalékban a Hit Gyülekezete tulajdona volt, ami a hívők pénze, amit "Istennek" adtak. Ennek a 60 százalékos többségi tulajdona Németh Sándor nevére került. Ez is tény. Az is tény, hogy ez ma legalább
Az Orbán-rezsim nyomozóhatósága megelégedett annak feltárásával, hogy az üzletrészek "vásárlásakor" a pénz befizetése megtörtént, azt sem vizsgálta, mi lett az offshore cégnek fizetett "vételár" sorsa. Miközben a feljelentés nem arra irányult, hogy a vételárakat nem fizették be, hanem arra, hogy színlelt tőkeemelések
Végezetül lefordítjuk Németh Sándor újévi üzenetét: nagy tétje van a 2022-es választásnak, mert ha Orbán veszít, és Magyarországon jogállam lesz, akkor Németh Sándort úgy bevágják tíz évre a börtönbe, hogy csak az újságból olvassa, hogy az adócsalással szerzett több tízmilliárdos vagyonát is
Az ATV ellopása után Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkészének fia már nem is rejtette véka alá, hogy a Németh-család fő tevékenysége nem az egyházi vállalkozás, hanem a politikai propaganda, s megalapította a Németh Média Kft.-t. A nevet nyugodtan ki lehet
Szomorú, de nagyon is várható fejleményről számolt be a Magyar Hang című piacvezető hetilap. Az európai kereszténység zászlóshajója, a Hit Gyülekezete, amelyet Európa keresztény apostola, Németh Sándor vezet, felismerve a kor szellemét és a Kínából érkező pénz üdvözítő jellegét, már hosszú ideje