Tegnap, azaz hétfőn ülésezett először teljes létszámban Donald Trump kormánya Washingtonban. Elég kínosra sikeredett, amit a fenti videó is jól szemléltet. Ez az inkompetens pojáca ül a világ sorsát meghatározó egyik legfontosabb államvezetői székében, akinek a gazdagság olyannyira az agyára ment, hogy nem győzi azzal győzködni a derék amerikai választókat, hogy ő a szegények megmentője.
Trumpról egyébként a pszichológus szakemberek krémje azt állítja, hogy elég markáns pszichés problémái vannak, és nem kormányzásra alkalmas az elmeállapota. Mondjuk azt a vak is látja, hogy állandóan kompenzál. Azt sem igen akarja megérteni, hogy az amerikai elnök az fogyóeszköz, az egyetlen biztos pont az, hogy az ország marad. Elnökök jönnek és elnökök mennek.
Trumpon szemmel látható, hogy súlyos nárcisztikus személyiségzavarban szenved. Hiába lett az egyik leghatalmasabb ország elnöke, lelke mélyén tudja, hogy buta és műveletlen, ezért folyamatosan szüksége van környezete elismerésére, szeretetére. Sosem lesz belőle egy méltósággal rendelkező államférfi, marad egy felkapaszkodott, full bunkó, ám gazdag ingatlanos.
A kormányülés elején önmagától közölte, hogy soha nem volt olyan elnök, aki ennyi törvényt írt volna alá, mint ő. Majd enyhítésképpen ezen egy kicsit finomított azzal, hogy talán Franklin D. Roosevelt esetleg igen. Ezzel szemben a New York Times szerint a valóság az, hogy semmilyen jelentős törvényt nem sikerült aláírnia, de botrányt botrányra halmozott, ami korábban nem volt a mindennapok rutin velejárója a Fehér Házban.
Sosem hittem volna, hogy visszasírom bármelyik Bush-t, vagy Reagan-t, és nem fogom elhinni, hogy egy ekkora, magára valamit is adó nemzet konzervatívjai ezt a bohócot voltak képesek kitermelni és megválasztani saját legfőbb közjogi méltóságuknak.
Hogy Trump elnök lehetett, az tipikusan egy jól működő demokrácia csapdája. Ugyanis bele van kódolva a rendszerbe, hogy ilyen elviekben becsúszhat bármely stabilan működő demokratikus társadalomban is. Ám egy jól működő demokrácia elviekben fel is van készülve az ilyen szituációra, mégpedig azzal a bizonyos fékek és ellensúlyok rendszerével.
A kérdés az, hogy ennek a rendszernek a belső öntisztító mechanizmusai elbírnak-e ezzel a minden eddiginél komolyabb problémával. Úgy is lehet erre tekinteni, hogy Trump elnöksége a demokratikus berendezkedés első igazán komoly erőpróbája az USA-ban.
Na, de térjünk vissza a kormányülésre. Az önfeledt és mindent kimerítő önfényezés után Trump felszólította a kormány tagjait, hogy mutatkozzanak be. Az elsőként felszólaló Mike Pence alelnök meg is adta az alaphangot azzal, hogy közölte:
„Élete legnagyobb megtiszteltetése egy olyan elnököt szolgálni, aki betartja, amit ígért a választóinak.”
Majd beindult a kamerák előtti önkéntes földön csúszás, amit a többi résztvevő is követett. Hát igen, olyan a rendszer, amilyenek a kiszolgálói. Voltak, akik olyanokat mondtak, hogy: „emelem a kalapom”, vagy „köszönöm, hogy lendületet adott az országnak” és „köszönöm, hogy betartotta az ígéreteit”.
Mindezt úgy, hogy a többségük közvetlen közelből tudta vagy tapasztalta meg, hogy Trump tipikusan az az őrült ember, aki szembemegy az autópályán és azt mondja, hogy a többiek hülyék…
Az sem véletlen, hogy pont a hadügyminiszter Jim Mattis és a külügyminiszter Rex Tillerson szart nagy ívben a Trump által felvezetett, dedósan önimádó jellegű, s közben rettentő manipulatív megnyilvánulásra. Ők nem álltak be az önkéntes Nyali Lallerek Trump imádó felszopó műsorába.
A világ egy része tudja, hogy Trump egy meggondolatlan, végtelenül fárasztó és önző idióta. Talán ez az oka annak a merész elhatározásának is, hogy egymagában kivezette az Egyesült Államokat a Párizsi Klímaegyezmény megállapodásából is, holott ezt a lépést még a republikánus politikusok nagyobbik része is ellenezte. Végül is, Trump 70 éves. Mit érdekli őt a klíma? Arra a 10-15 évre még kibírja a bolygó, ami neki hátravan, aztán kalap, kabát.
No ezért is gondolom úgy, hogy 70 fölött az ember nyugodtan belepofázhat bármibe, de semmiről se döntsön, ami emberek tömegeit érinti, mert az már valószínű, hogy majd nem ő élvezi a döntése hasznát. Vagy adott esetben pont nem ő szívja meg, hanem az utódai. Úriember meg a sajátjával sem veri a csalánt, nem hogy a máséval.
