Havi cikkek: Február, 2026

Próbálkozhat más kereséssel is:

Trump ezúttal is önkényesen döntött a háborúról

Az egyáltalán nem biztos, hogy Irán új vezetői barátságosabban viszonyulnak Amerikához és Izraelhez. Stabil változásra csak akkor van lehetőség, ha belső iráni társadalmi változás is végbemegy. Trump villámháborús terve megrekedhet, ha nem lesz rendszerváltás, mert akkor csak legyilkoltak egy vezetői garnitúrát, s jön egy másik, és semmi nem változik. Trump beleragadhat ebbe a háborúba, ahogy az előfordult már más amerikai háborúkkal, pedig azok egy jelentős része ennél sokkal átgondoltabb volt. Az új háború megkérdőjelezi a legutóbbi atombunker elleni támadás sikerét, ha most is az atomfenyegetés a támadás egyik oka. Vagy csak győztesnek hirdeti magát, mert megint levadászott egy vezetőt. Trump iráni kalandja felveti a jogtalanság és önkényesség kérdését. Ki van biztonságban? Trump egyre inkább elhiszi magáról, hogy azt csinál, amit akar, azt gyilkol le, akit akar, ha az nem hódol be és nem engedelmeskedik. Emellett erősen kockázatos is, mert Trumpnak legtöbbször a szája nagy, ha nemet mondanak neki, meghátrál. Kivéve a gyengébbeket. De egyszer erre ráveszthet. Lehet, hogy szerencséje lesz megint, mert nem eszkalálódik a háború, nem robbantja fel a térséget, de ez nem rajta múlik. Ez a háború közvetlen ok nélküli, Amerikát célponttá teszi, és az sem erősíti Amerika tekintélyét a világban, hogy bárkit megfenyeget, bekebelez, és teljesen kiszámíthatatlan. A nárcisztikus motívumok nem elégségesek és ijesztőek. Az sem véletlen, hogy Trump a NATO-t kihagyta ebből az akcióból is, ami szintén nem jó jel. Megosztja a világot, kifejezi azt, hogy Trump önállósította magát az ENSZ-től és a NATO-tól is. Hiányzik a konszenzus, a nemzetközi kontroll. Egy újabb háború, amely két nárcisztikus ember szeszélyén múlik.

Nowhere to Hide: Tools Designed for National Security Are Being Used for Deportations and Surveillance

For decades in the United States, the fight against terrorism was the political justification the government invoked as it built ever more extensive surveillance...

Nincs hova elbújni: a nemzetbiztonságra tervezett eszközöket deportálásokra és megfigyelésekre használják

Az Egyesült Államokban évtizedeken át a terrorizmus elleni küzdelem volt az a politikai indok, amelyre hivatkozva a kormányzat egyre kiterjedtebb megfigyelési rendszereket épített ki....

A katonák utcára küldésével Orbán saját népét fenyegeti

Miután Orbán és az oroszok a felelősök, hogy Magyarország energiabiztonsága veszélybe került, Orbán ezt az ukránok nyakába varrja. Azt a hamis látszatot kelti, mintha ukrán támadás fenyegetné a magyarországi energetikai létesítményeket. Nem létező veszélyből akar politikai hasznot húzni, s ezért nem drága neki, hogy háborús pszichózist keltsen. Orbán a magyar nép és a magyar emberek ellensége, amikor semmibe veszi, becsapja és megfélemlíti őket, hogy megszerezze a szavazatukat. Miközben Ukrajnával is ok nélkül és szándékosan ő élezte a feszültséget, ő intéz Ukrajna ellen minden szinten diplomáciai és politikai támadást, sérti az ukránok uniós csatlakozáshoz és védekezéshez való jogát. Orbán úgy kelti a háborús veszély látszatát, hogy tudja, annak semmilyen kockázata nincs. Ukrajna nem fogja katonailag megtámadni az EU-tag és NATO-tag Magyarországot. Csak orosz támadástól lehetne tartani, de az oroszokat az ukránok hősiesen megállították, távol tartják a magyar határtól. Orbán ezért bolondot csinál a magyarokból. A választásokhoz közeledve, amely egy fideszes maffiaháborúvá silányult, s amelyben az Orbán-ellenes szavazók a Fidesz-maffiából kidobott Magyar Péter mellé álltak, láthatóan a legsúlyosabb eszközök is megengedettek. Nem lehet tudni, hogy a választási győzelemért Orbán még milyen háborús akciókat szimulál. Miután a határ mentén drónrepülési tilalmat rendelt el, nem alaptalan a feltételezés, hogy hamis zászlós (kék-sárga felségjelű) dróntámadást indítson Magyarország ellen, amit majd ő hősiesen elhárít. Orbán háborúellenes propagandával kampányol, de magatartásával akár valódi háborús konfliktust is generálhat, minden valós ok nélkül. Ez háborús készülődés.

A Medián mindent egy lapra tett fel

Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató vezetője, kezdettől fogva nem rejtette véka alá, hogy Magyar Péterben ő is a "messiást" látja. Teljesen egy hullámhosszon mozgott...

Magyar zsarolása csapda, Orbánt tartja hatalomban

Ezért ki a felelős? Magyar Péter. Semmi probléma nem lenne azzal, hogy más ellenzéki pártok és képviselők is indulnak Magyar bábjain kívül, ha Magyar hajlandó lenne velük együttműködni, és más esélyes ellenzékieket is támogatni. Neki is vissza kellene lépni esélyesebb demokraták javára. De ő gyűlöl minden demokratát. Ez a probléma oka. De Magyar felelőssége ennél is súlyosabb, ha Orbán Viktort miatta nem lehet leváltani, mert nem hajlandó demokratikus pártokkal együttműködni. Ha demokratikus pártokat beválasztanak a parlamentbe, és Magyar nem köt velük szövetséget (koalíciót), akkor a demokratikus pártokkal való szövetség helyett Magyar Péter Orbán Viktort választotta. Hasonlóan Orbánt választotta inkább, ha esélyesebb demokrata jelölttel szemben indít egy tiszás jelöltet, és ezzel megosztja a szavazatokat. A "taktikai szavazás" kényszere nem csupán a demokratikus ellenzékre igaz, hanem rá is. De amit ő követel, az pusztán hatalmi politika, eszköz a demokratikus ellenzék felszámolására. Ezért Magyar állítását úgy kell pontosítani, hogy ha Magyar nem hajlandó demokratákkal szóba állni, akkor ő Orbánra szavaz. Ez azt jelenti, hogy a demokratikus ellenzéket, így a baloldalt és a liberálisokat jobban utálja, mint Orbánt. Akkor ő nem Orbánt akarja leváltani, hanem a demokratikus ellenzéket, a baloldalt és a liberálisokat, megsemmisíteni. Ez viszont egyértelmű jele annak, hogy Magyar Péter nem demokrata. Egyeduralomra tör, nem ismeri el a liberális politikai baloldal létjogosultságát, sem azokat az általuk képviselt jogállami értékeket, melyekkel azonosulnak. Magyar úgy akarja megsemmisíteni a baloldali ellenzéket, hogy Orbán leváltásával zsarolja őket, hogy szűnjenek meg.

The Elevation of Vaccine Denial to the Level of State Policy Will Have Serious Consequences

In the public health system of the United States, one of the most disturbing developments of recent decades is unfolding around vaccinations. While vaccines,...

Az oltástagadás állami szintre emelésének súlyos következményei lesznek

Az Egyesült Államok közegészségügyi rendszerében az elmúlt évtizedek legnyugtalanítóbb folyamata bontakozik ki az oltások körül. Miközben a modern orvostudomány egyik legnagyobb vívmányának számító vakcinák...

Bartus László: Bármelyik győz, nem lesz demokrácia

A Fidesz és a Tisza egylényegűsége kizárja a változást. Az egylényegűség kimondása azért fontos, mert minden rendszert csak saját határain belül lehet megreformálni. Ha egy rendszer lényege nem változik, akkor semmi nem változik. A Római Birodalmat nem lehetett kereszténnyé tenni, mert annak természete nem változott. A Római Birodalom és a Szent Római Birodalom között lényegileg semmi különbség nincs. Ha Orbán, az "Atya", és Magyar, a "Fiú" egylényegű, akkor a rendszer nem változik, csak a külsőjét tekintve. Ugyanolyan illiberális, autokratikus, álságos látszatdemokrácia és rejtőző fasizmus lesz, akkor is, ha egyszer Magyar vezeti, mint most, amikor Orbán a vezér. Ez azt is jelenti, hogy nem tűnik el sem a rendszer, sem annak Atyja. A "Fiú" veszi át az uralmat. Ezért a kérdés úgy merül fel, hogy akik Magyart kitalálták, felépítették és támogatják, azok a rendszert akarták lecserélni, vagy az "Atyát" a "Fiúra"? Mert azt tudniuk kell, hogy maga a rendszer nem lesz jobb, nem lesz más. A tapasztalatlan, éretlen "Fiú" személyisége miatt lehet még sokkal hazugabb, primitívebb és durvább. Ennek nagy az esélye. Ha megszűnik a demokratikus parlamenti képviselet, az amúgy törvénytelen rendszerben, és az egylényegű "Atya" és "Fiú" irányítja az országot, a közvéleményt, a gondolkodást, a sajtót és az oktatást, akkor a liberális demokráciának Magyarországon írmagja sem marad. Ez pontosan az a helyzet, amit Orbán tűzött ki, és az ellenfelei valósítják meg. Mivel a szembenézésre való hajlam gyenge, de a kognitív disszonancia csökkentésére való hajlam erős, Magyar Péter elvtelen és rövidlátó értelmiségi támogatói nem fogják belátni és elismerni a bűnt, amit elkövettek. Ezért abban lesznek érdekeltek, hogy a demokratikusan gondolkodó embereket belekonszolidálják a az Atya és a Fiú által vezetett NER-be.

Magyart még nem választották meg, de már letette a hivatali esküt

Képviselőjelöltjeit maga választotta ki, ő döntötte el, kik lehetnek az alkalmazottjai. Mert a Tisza képviselői nem a választóiktól függenek, nem nekik tartoznak elszámolással, és nem is őket képviselik, hanem a munkáltatójukat, Magyar Pétert. Ez nem egy pártban szokásos viszony, itt nincsenek a képviselőknek jogaik, ez egy munkáltatói kapcsolat. Itt senki nem szavazhat a lelkiismerete, a választói, a választókerülete érdekei szerint. Itt senki nem szólalhat meg, nem lehet (ellen)véleménye. Magyar a kampányban is eltiltotta őket az alapvető emberi jogaiktól. Ők pedig az állás megszerzése érdekében vállalták ezt. Tudják, hogy a jövőben is egyhangúan arra kell szavazni, amit Magyar mond. Ezt vállalták. Nem sok jót ígér, hogy Magyarország következő diktátora, aki Orbán Viktor helyére akar ülni a Nemzeti Együttműködés Rendszerében, úgy választatta meg magát, ahogy a vezérek szokták. Apropó, titkos volt a szavazás? Magyar már az első lépcsőben hazudik, színházat játszik, becsapja az embereket. Ki hiszi el, hogy esetleges győzelme esetén nem ezt tenné? Ami pedig a győzelmi mámort illeti, az még a megválasztásánál is viccesebb. Mert Magyar annyira biztos a győzelmében, hogy előre letette a hivatali esküt. Azt írta: "A megtisztelő felkérést elfogadom. Készen állok minden tudásommal és energiámmal Magyarországot és a honfitársaimat szolgálni. Isten engem úgy segéljen." Először is, Magyar önmaga "felkérését" fogadta el, de még mielőtt választást nyert volna, ő már letette a miniszterelnöki esküt. Az "Isten engem úgy segéljen" szöveg az eskü vége. Itt hallható Orbán Viktor 2010-ben elmondott esküje, amely szintén így végződik, s éppen ilyen hazugság volt. Orbán az Alkotmány megtartására esküdött fel.

Orbán: Magyarország az oroszok oldalán áll

Trump autokraták részére létrehozott magánszervezete, a Béketanács néven fenyegetésre és zsarolásra épülő demokráciaellenes társulás alakuló ülésén Orbán az ukrán állammal kapcsolatban, azt mondta: "amíg...

Iványi Gábor lakásában kikapcsolták az áramot és a fűtést, pedig nincs is tartozása

Ez majdnem olyan, mintha Iványi Gábort és feleségét az utcára tennék a téli hidegben és halálra ítélnék a házi állataival együtt. Iványi Gábor nyilatkozatában jelezte: "Holnap térek haza Békásmegyerre, hosszú kórházi kezelés után." Ez azt jelenti, hogy betegen, egy áram nélküli, fűtetlen és víz nélküli lakásba kell hazatérnie, amelynek nincs is tartozása. Az Orbán-rezsim gonoszságának abszurdja, hogy Iványi Gáborból hajléktalant akarnak csinálni, és saját gondozottja lehet a Dankó utcában. Orbán "keresztény Magyarországa" fizikailag fenyegeti egy metodista egyház lelkészét és lehetetlenné teszik egy templom működését. A világ különböző részeire rohangálnak és költik az adófizetők pénzét templomokra, Budapesten pedig kikapcsolják az áramot, hogy ne tudjon egy templom istentiszteleteket tartani és megvonják a fűtést lelkésztől. Magyar Péter az Orbán-rendszerrel szemben "emberségesebb" országot ígér, de ha Iványi Gábor üldöztetése, koncepciós pere, otthonában az áram, a fűtés és az ivóvíz kikapcsolása ellen nem emel szót, akkor az "emberséges Magyarország" éppen olyan hazugság, mint az Orbán-rendszer "keresztény Magyarországa". Iványi Gábor sorsa és az üldözéséhez való viszony lakmuszpapír. Megmutatja az emberek szívét. Magyar Péter minden antidemokratikus, oroszpárti, ukránellenes és illiberális tettét, nyilatkozatát "szavazatmaximalizálással" indokolja. Ennek hazugságát bizonyítja, hogy ha Iványi Gábor mellett nem szólal meg, s ha nem védi meg, szavazatok tömegét veszíti el. Ez egyben azt jelenti, hogy Magyar Péter demokraták elleni gyűlölete nem ismer határt és felülírja a választási esélyeket is. Azt is jelenti, hogy Iványi Gábortól, az ő hitelességétől és népszerűségétől éppen úgy fél, mint Orbán. Ahogy azt is jelenti, hogy Iványi Gáborral és az általa képviselt értékekkel szemben, Iványi Gáborral ellentétes oldalon, Orbán mellett áll.

Trump nem megy kampányolni Budapestre

Bár Orbán nagyon szerette volna, hogy Trump Budapestre utazzon a kampányban, hogy a szuverenista Magyarországon a választásokat befolyásolja, a papírformának megfelelően ez már biztosan...

Melyik nagyobb hazugság: a Békemenet vagy a Nemzeti Menet?

A másik oldalon vonulókat olyan ember vezeti, aki korábban a Békemenethez tartozott. Az elvei nem változtak, csak a pénzforrásai. Az Európai Parlamentben minden alkalommal az ukránok ellen szavazó Magyar Péter mindenben a Fideszt követi és másolja. Magyar Péter menete a Békemenet klónja, a hívei már tökéletesen idomultak a Fidesz stílusához. Magyar a Nemzeti Menet elnevezésével is Orbán lába nyomát követi, kisajátítja a nemzet fogalmát, és kirekeszt belőle mindenkit, aki nem vonul az ő menetével. Nemcsak a Fidesz híveit, hanem azokat a baloldaliakat és liberálisokat is, akik éppen azért nem csatlakoznak hozzá, mert nekik fontosak 1848, március 15 és felvilágosodás liberális eszméi. Petőfi Sándor, Jókai Mór és a márciusi ifjak nem vonulnának egyik menettel sem, mert a sajtószabadságot egyik sem fogadja el, s nem tiszteli, a jogállamot, a törvény előtti egyenlőséget csak egymással szemben képzelik, a közteherviselés Orbán és Magyar rémálma. Petőfi és a márciusi ifjak nyíltan Ukrajna mellett állnának az oroszokkal szemben. A márciusi ifjak nem voltak többen, mint 2-3 tucat értelmiségi, akik hittek a felvilágosodás eszméiben, az emberi jogok és a szabadság értékében. Nem kötöttek alkut, nem kötöttek kompromisszumot. Nem kerestek egy másik Habsburgot, aki működő és emberségesebb zsarnokságot ígért volna, mert csak ő tudja leváltani a császárt. De ez a néhány tucat elvszerű értelmiségi kivívta a szabadságot és megváltoztatta a világot Magyarországon. Ma ezek hiányoznak. Két nagy tömeg vonul március 15 évfordulóján, de a márciusi ifjak nem lesznek közöttük. Marad is a zsarnokság, függetlenül attól, hogy ki nyeri a csaló választást. Mindkét diktátor szabadsághősnek hazudja majd magát. Ahol a létszám erkölcsi igazolássá válik, minőséget és értéket helyettesít, ott a szabadság már rég elveszett.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések