Az egyáltalán nem biztos, hogy Irán új vezetői barátságosabban viszonyulnak Amerikához és Izraelhez. Stabil változásra csak akkor van lehetőség, ha belső iráni társadalmi változás is végbemegy. Trump villámháborús terve megrekedhet, ha nem lesz rendszerváltás, mert akkor csak legyilkoltak egy vezetői garnitúrát, s jön egy másik, és semmi nem változik. Trump beleragadhat ebbe a háborúba, ahogy az előfordult már más amerikai háborúkkal, pedig azok egy jelentős része ennél sokkal átgondoltabb volt. Az új háború megkérdőjelezi a legutóbbi atombunker elleni támadás sikerét, ha most is az atomfenyegetés a támadás egyik oka. Vagy csak győztesnek hirdeti magát, mert megint levadászott egy vezetőt. Trump iráni kalandja felveti a jogtalanság és önkényesség kérdését. Ki van biztonságban? Trump egyre inkább elhiszi magáról, hogy azt csinál, amit akar, azt gyilkol le, akit akar, ha az nem hódol be és nem engedelmeskedik. Emellett erősen kockázatos is, mert Trumpnak legtöbbször a szája nagy, ha nemet mondanak neki, meghátrál. Kivéve a gyengébbeket. De egyszer erre ráveszthet. Lehet, hogy szerencséje lesz megint, mert nem eszkalálódik a háború, nem robbantja fel a térséget, de ez nem rajta múlik. Ez a háború közvetlen ok nélküli, Amerikát célponttá teszi, és az sem erősíti Amerika tekintélyét a világban, hogy bárkit megfenyeget, bekebelez, és teljesen kiszámíthatatlan. A nárcisztikus motívumok nem elégségesek és ijesztőek. Az sem véletlen, hogy Trump a NATO-t kihagyta ebből az akcióból is, ami szintén nem jó jel. Megosztja a világot, kifejezi azt, hogy Trump önállósította magát az ENSZ-től és a NATO-tól is. Hiányzik a konszenzus, a nemzetközi kontroll. Egy újabb háború, amely két nárcisztikus ember szeszélyén múlik.