Orbán Viktor miniszterelnök december végén hosszú évértékelő interjút adott kedvenc lapjának, a Nemzeti Sportnak. Talányos, mit gondol országunk miniszterelnöke – aki a fél életét edzőtáborokban töltötte, így hozzászokott a fizikai terheléshez – a sport (igen, főleg a foci) és a pénz kapcsolatáról. „A teljesítményt meg kell fizetni, de szerintem a pénz bizonyos határ fölött a sport ellenségévé válhat. Több sportág már át is lépte ezt a határt”.
Legközelebb kérdezzük meg: melyik sport és hol a határ? Lehet, a miniszterelnök az NBA-re gondolt, ahol talán a legnagyobb fizetések röpdösnek a sport világában. LeBron James, a kosárlabdatörténelem egyik legjobb játékosa a 2020-21-es idényben irtózatosan nagy összeget, 39,2 millió dollárt visz haza – igaz, ezzel még mindig csak a 6. legjobban kereső játékos az NBA-ben. Feltételezzük, hogy ez az összeg – forintban havi 1 milliárd – már a meg nem nevezett határ felett van. Viszont LeBron James még a 17. idényében is elképesztő formában játszik, hatalmas fizetése nem vált az ellenségévé.
Tehát a sok fizetés nem mindig rontja a sportolók teljesítményét és a szurkolók sem szórakoznak kevésbé jól miatta. A miniszterelnök nyilván Magyarországra gondolt, és akkor biztosan igaza lehet: a pénz itt bizonyos határ fölött a sport ellenségévé vált. Hogy melyik sportágra gondolt, ő tudja. „A pénz kétféleképpen is megronthatja a sportot. Egyrészt úgy, ha fontosabbá válik, mint maga a küzdelem, ha az edzők, az ügynökök, a klubvezetők a sportolóban nem a fantasztikus tehetséget látják, hanem a pénzszerzés lehetőségét. Másrészt pedig azzal, ha nem a képesség, hanem a pénz dönti el, melyik sportoló vagy csapat jut föl a csúcsra, s így a szegények és a gazdagok, a kicsik és a nagyok közti szakadék áthidalhatatlanná válik”.
Csakugyan a pénz az úr? Bárkiből lehet Michael Jordan vagy Puskás Ferenc, csak mert az apukája olajmágnás vagy miniszterelnök? A pénz legfeljebb akkor számítana, ha valaki tehetséges, de szegény, és ezért nem tud sportolni. Ha valaki esetleg Magyaroszágon nem focizni szeretne, hanem úszni, vívni, birkózni – legeredményesebb olimpiai sportjaink ezek – mennyi lehetősége van? A királyi székhelyen, Fejér megyében talán Székesfehérváron és Dunaújvárosban tudja ezt megtenni. Ha úszni szeretne, de nem a Velencei-tóban, akkor például Agárdon, Bicskén, Gárdonyban, Móron, Velencén van még valamilyen – esetleg egy kismedencés – tanuszoda is, ha éppen működik a fűtés, ahogyan Ercsiben sokszor nem.
Összegezve, 4400 négyzetkilométeren négyszázezer emberre jut kettő olyan uszoda, ahol versenyszerűen lehet úszni. De hasonló a helyzet nemzeti sportunkkal, a focival is. Ha valaki vidéken, de nem stadionban szeretne focizni, akkor igyekezhet: a kisvárosokban, de még falun is a pálya a helyi fociegyesület felnőtt csapatának kizárólagos játszótere, ahová idegeneknek belépni tilos. Ezeken kívül nincs számunkra hely, marad a vadregény vagy a tesióra. Szépek az újabb tornatermek is, és ha a polgármesternek megvannak a megfelelő kapcsolatai is, akkor még felszerelés is akad. Szóval, ha valaki tehetséges, jól nézze meg előre, hová születik.
Azt sem tudni, miért baj az, ha a játékosügynökök nem a tehetséget látják, hanem a pénzszerzési lehetőséget. Ha valaki tehetséges, az azért kallódna el, mert az adott ügynök nem dicsérgette, hanem a pénzt, az üzletet látta benne? Nemzetközi szinten a legtöbb csapatnál a csapat felderítői, ha rátalálnak egy játékosra, azt több millió eurós haszonnal adják tovább egy nagyobb egyesületnek. Külföldön nem TAO-pénzekből vásárolnak játékosokat. „A magyar sport még messze van attól, hogy a pénz maga alá gyűrje. Mi még inkább a hőskorban élünk…” – mondta Orbán.
Ez legalább vitathatatlan: Magyarországon nem is a sport gyűri maga alá a pénzt, hanem a sportra mutogatva mások gyűrik azt máshová. „A focivilág ma egyre inkább ilyen. Úgyhogy egyáltalán nem bánom, ha a sportvilág visszaereszkedik az eredeti küldetéséhez”. „A teljes klubkultúrát kell újjáépíteni. Ahhoz, hogy a Fehérvár egyszer meg tudja verni a Chelsea-t, amellyel legutóbb is csak döntetlent játszott, az is kell, hogy a szertárosa jobb szertáros legyen, mint a Chelsea-é. És a Fradi akkor tud tartósan ott ragadni a Bajnokok Ligájában, ha a takarítónője is ott van Európa harminckét legjobb takarítónője között.”
A focinál vagyunk, jöhet a filozófia! Mi a focivilág eredeti küldetése? A testedzés, a Magyar Testedzők Köre, nemes vetélkedés, „győzzön a jobbik”? Szóval a focivilágot megrontja a pénz? A közpénzen üzemeltetett magyar „futballnak” tényleg az orosz „üzletember”, Roman Abramovics Chelsea-je a mérce? Ha a miniszterelnök nemcsak balkáni sztárokkal akarja a magyar bajnokságot és focit világszínvonalúvá nemesíteni, akkor arab olajmágnásokkal és orosz „vállalkozókkal” kell versenyeznie – miközben a felnőtt lakosság 37%-a túlsúlyos, 23%-a elhízott, és a miniszterelnökünk is egy túlsúlyos, pocakos ember, annak ellenére, hogy már az óvodában is edzőtábor és katonaság volt a jele. Akkor valódi tömegsport helyett miért arab sejkeket utánzunk közpénzen?
A fentebb említett csapat, és az összes többi topligában szereplő egyesület kőkemény kapitalista vállakozás, egy fillér közpénz nélkül. Euromilliárdos vállakozók fektetnek pénzt a csapatokba, amelyek ezekből az összegekből vásárolnak több millió euróért játékosokat, fejlesztik a stadionjukat, edzőközpontjukat; ők nem az ország adófizetőinek pénzét ölik bele a falucskájuk csapatába. A drágán vásárolt játékosok jó focit is játszanak, ezáltal pár tízezer néző van a meccseken, így van bevétel is. Ezekből a jövedelmekből tudnak még jobb játékosokat vásárolni, és így tovább, újra és újra. A közpénzen az MK Bétár Jerusálajim-ből a Ferencvárosba szerződött Marcel Heister nem fog akkora közönséget vonzani, mint Neymar, hiába fekteti be az állam a köz pénzét a kiválasztott pártcsapatok pénztárába.
A csak-egy-csapat-van, a Ferencváros élsportolói az ősszel a Bajnokok Ligájában a lehetséges tizennyolc pontból egy pontot szereztek meg (azt is keservesen, a Dinamo Kijev ellen). Ha foci, itt tartunk a nemzetközi szinthez képest. Úszásban, kézilabdában, kosárlabdában természetesen jobb eredményeket érünk el, de Magyarország focialista ország, így ami nem foci, az nem sport. Az FTC elnöke, Kubatov Gábor adhat Sigér Dávidnak 1 milliárd forintos havi fizetést is, Sigér akkor is ugyanaz a grundfocista marad, legfeljebb a haját fésülheti másik irányba nemzetközi teljesítményként. Tényleg, nem kaphatna Sigér havi egymilliárdot? Hátha a miniszterelnök ebben sem téved, mint ahogy semmiben.
