Napi cikkek: Jan 25, 2025
Próbálkozhat más kereséssel is:
Trump Julius Caesar hasonmása, Amerikában a Római Birodalom épül
Minden idealizált képpel szemben a valóság az, hogy Julius Caesar egy szörnyeteg volt, aki éppúgy verte szét a köztársasági hagyományokat, verte szét az államrendet, mint Trump. Julius Caesar talán az első igazi populista volt, aki miután az államrenden belül nem tudta az akaratát érvényesíteni, közvetlenül a néphez fordult, és az "elit" ellen uszította őket.
Népgyűlései megfeleltek az X/Twitter és Facebook univerzum funkciójának, eredménye és hatása is ugyanaz volt: megszűnt a vita, a demokrácia alapja, helyét átvette a populista demagógia, hőzöngés, a hazug összeesküvéselméletek és a gyűlölet, amely a köztársaság intézményei, az egymást kontrolláló testületek ellen irányult.
A rómaiak is azt hitték, amit most az amerikaiak, hogy a demokrácia túléli a populizmus fenyegetését, de a populizmus az államszervezet totális szétverését jelenti, és minden demokratikus formával szembeni bizalmatlanságot olt az emberekbe. Csak egy emberben lehet bízni, aki egyedül mindent megold és megjavít. A cézár. A diktátor.
Trump akar a világ ura lenni, Orbán az oroszok és a kínaiak bábjaként ellenféllé vált
Trump nem adja át az oroszoknak a világot, hogy Putyin hajtsa maga alá Európát és a Föld más régióit, hanem ő akar a világ diktátora lenni. Ezért az oroszok már nem nyugatellenes szövetségesei, hanem Trump ellenfelei (a kínaiak különösen). Ezért Orbán a keleti nyitással zsákutcába került, orosz és kínai gyarmatként Trump ellenfeleinek oldalán találta magát.
Orbán azt remélte, hogy Trumpot nem érdekli a külpolitika, csak annyiban, hogy a liberális demokratikus világrendet gyengítse, lerombolja, és a világot az oroszoknak átadja. Ezzel ő azt képzelte, hogy az oroszok ügynökeként és gyarmataként Trump barátja lehet egyben. Csakhogy Trump nem elégszik meg Amerikával, a világot is magának akarja.
Orbán abba a helyzetbe lavírozta magát, hogy ha Trump mellé akar állni, szabadulnia kell az oroszoktól és a kínaiaktól. Ez azonban lehetetlen, az oroszok elfoglalták Magyarországot, Orbánt a kezükben tartják. Az oroszbarát Kínát sem lehet kirúgni, mert a kínai hitelek és a kínai akkumulátorgyárak, a korrupt üzletek miatt Magyarország kínai gyarmat is.