Napi cikkek: Szept 27, 2025
Próbálkozhat más kereséssel is:
Magyar az utolsó pillanatig elrejti a jelöltjeit, az egyéni körzetekben is rá kell szavazni
Magyar addig fogja húzni ezzel a nevetségesnek mondható indokkal a jelöltek bemutatását, amíg csak lehet, hogy a szavazók semmit ne tudjanak róluk. A szavazatukat biankó Magyar Péterre adják, ő pedig kiválaszt olyan bábokat magának, akik tőle függnek.
Így gyakorlatilag minden választókörzetben Magyar Péter indul. Rá kell szavazni, benne kell bízni. Az utolsó pillanatban megnevezett jelölt egy stróman lesz. Mivel mindenben Magyar dönt, valóban ő maga lesz a 106 jelölt egyszemélyben. A strómanok parancsot teljesítenek.
Ez azt jelenti, hogy az egyéni képviselőjelöltek megválasztásuk esetén nem a szavazóktól függnek, nem a választóiknak tartoznak elszámolással, hanem Magyar Péternek. Egy üzleti vállalkozásként működik majd a "Tisza" frakció: mindenki alkalmazott lesz, Magyar a CEO.
Orbán önkényuralmi rendszerének megdöntése a deklarált cél, közben Magyar megcsúfolja a demokráciát, a népképviseleti rendszert, kétszemélyesre kívánja szűkíteni a parlamentet. Ha más ellenzéki párt nem kerül be, Orbánnal együtt ők ketten (és a bábjaik) ülnek ott.
A népképviseleti demokráciát ilyen nyíltan még nem köpték szemen, mert még a Fidesznek is ismertek voltak a jelöltjei. Még akkor is, ha Orbán választotta ki őket. A szemfényvesztés a paródiában résztvevőket is megalázza, mintha valóban a tiszások választanának bárkit.
Péter Tamás: Az ellenzéki sajtó hallgatása Magyar Péterről veszélyesebb, mint gondolnánk
"Mindez komoly veszélyeket rejt hosszabb távon. Az újságírók autonómiája sérül, ha rendszeresen egy politikai szereplő narratíváit közvetítik ahelyett, hogy kontrollt gyakorolnának fölötte. A közönség hozzászokik ahhoz, hogy bizonyos szereplők „érinthetetlenek”, Magyar Péter pedig megerősödik abban a hitben, hogy neki mindent szabad, hiszen még azt is lenyelik, ha a „baráti” sajtót támadja. Ez lényegében ugyanazt a logikát teremti újra, amit a NER médiagépezetében látunk – csak éppen ellenzéki oldalon.
Míg Orbán Viktor hidegen számító hatalomtechnikus, aki tudja: „az ellenséget kordában kell tartani, a barátot pedig etetni kell”, addig Magyar Péter láthatóan nem visel el semmiféle autonómiát. Személyiségéből fakadóan konfrontatív, személyeskedő, és totális logika mentén alakítaná át a médiaviszonyokat. Ez egy leendő Tisza-kormány esetén jelentős kockázatot jelentene, hiszen nem racionális hatalomtechnikai számítás, hanem impulzivitás és sértettség irányítaná a sajtóhoz való viszonyát.
Éppen ezért rendkívül problematikus az ellenzéki sajtó hozzáállása Magyar Péterhez. Hamis érvelés az a logika, miszerint „most mindent Orbán megbuktatásának kell alárendelni, és majd utána jobb világ jön”. A történelem számos példát ismer arra, hogy forradalmak vagy rendszerváltások után még keményebb diktatúrák épültek ki. Ha a sajtó ma eltekint a kritikai kontrolltól, pontosan azt a helyzetet készíti elő, amit később a legjobban fog bánni."
Már Trianon is elfogadható, ha az oroszok érdekeiről van szó
Az első világháború utáni békeszerződést, amelyben Magyarország vesztes fél volt és rossz oldalon harcolt, azonosítani azzal, hogy Ukrajnát megtámadták az orosz hordák, Ukrajna pedig honvédő háborút vív, olyan elrugaszkodott képtelenség, hogy részletezni sem kell. A figyelemre méltó az, hogy az Orbán-rezsim felad minden nemzeti értéket az oroszokért.
Magyarország függetlensége és szuverenitása kérdőjeleződik meg újra. Magyarország nem szuverén államként, hanem Oroszország gyarmataként viselkedik. Putin bábkormányáról is lehet beszélni, mert az Orbán-rezsimet láthatóan Moszkvából irányítják. A külügyminiszter, Szijjártó Péter, mintha jelentéstételre és utasításért járna Moszkvába, mint egy orosz kém.
Ha az Orbán-rezsim már a magyar történelem legfájdalmasabb epizódját is képes pozitív színben feltüntetni, a dicsőséges 1956-os forradalmat is képes volt feleslegesnek nevezni, csak azért, hogy Oroszország területszerző, tömeggyilkos, rablóháborúját támogassa, és az ukrán ellenállást feleslegesnek nevezze, a magyar kormány elveszítette a szuverenitását.
Ez pedig azt jelenti, hogy Magyarország megszállás nélkül egy idegen hatalom uralma alatt áll. Orbán kiszolgáltatta az országot és megszüntette a függetlenségét. Az oroszok mellett már majdnem háborús konliktusban áll Ukrajnával, ellenséges viszonyban van az EU-val és az ellenség oldalán áll a NATO-ban. Budapesten hazaáruló, orosz bábkormány működik.
Legutóbbi bejegyzések









