Magyar azt mondta, hogy a már biztosan elkönyvelt győzelme szerinte "pont rá fog cáfolni arra az állításra, hogy itt olyan autokratikus rendszert lehetett kiépíteni, amit nem lehet legyőzni". Ezt Orbán is mondhatta volna. Magyar ezzel mentegeti az Orbán-rendszert. Ez is azt a feltételezést erősíti, hogy Magyar az Orbán-rendszert saját magának megtartaná. Mindebből látszik, hogy Magyarnak semmi baja nincs az Orbán-rendszerrel, az egyetlen problémája az, hogy kidobták belőle. Miután pedig az Orbánnal szembeni elégedetlenség egyre nagyobb, azt kihasználva úgy akar visszatérni az Orbán-rendszerbe, hogy leváltja Orbánt, és átveszi a helyét. Mintha 1989-ben csak Kádár helyére pályáztak volna. Ezért Magyar gondosan ügyel arra, hogy megtartson mindent, ami az ő korlátlan uralmát szolgálja. Amit Orbán már kiépített, az neki is jól jön. Rendszerváltás helyett diktátorváltás az ellenzéki program. Ezért jobb lenne a kérdést úgy feltenni, hogy Orbán vagy Magyar a jobb diktátor? Erre a jó válasz az, hogy egyik sem. Mindkettőt el kell zavarni. Csak a demokratikus rendszerváltás elfogadható, a demokratikus intézmények, a fékek és ellensúlyok helyreállítása, a sajtószabadság biztosítása és a jogállam megteremtése, amely a törvények uralma által korlátozza a kormányzó hatalmat. Ez pedig kitermeli a demokrata politikusokat, akik nem a diktátor hatalmára és pozíciójára vágynak. De ha mégis muszáj lesz 2026-ban diktátort választani, a magyarok nagy valószínűséggel Orbánt választják. Neki ismerik a határait, Magyar pedig inkább ijesztő, mint megnyugtató nekik. Akik rá akarnak szavazni, azok sem azért teszik, mert őt ismerik, megbíznak benne, hanem azért, mert Orbántól akarnak szabadulni mindenáron.

Az összeg nagysága - nem véletlenül - meghaladja a New York Times tőkéjének mértékét, és arra épít, hogy ha megalkuvóak a jogászok és a tulajdonosok, akkor inkább egy kisebb összeg megfizetésével elkerüljék a lap megszűnését kockáztató pert. A jövőben pedig ne is írjanak bármilyen kritikus cikket Trumpról. Ez üzenet lenne minden más újságnak is. Maga az eljárás az autokratikus rendszerek tipikus eljárása a sajtó elhallgattatására, amikor hatalmas összegekre perelik a médiát, amivel a szólásszabadságot korlátozzák a perek útján történő zaklatással. Ez Amerikában sérti az Első Alkotmánykiegészítést, de Trumpot ez nem érdekli: a perrel gyűlöletet gerjeszt a megtámadott újsággal szemben. A Bizottság az Újságírók Védelméért megjegyezte, hogy "az ilyen típusú rágalmazási perek hátborzongató üzenetet küldenek, és időigényes és költséges jogi eljárásokba sodorhatják a hírmédiát". Maga a beadvány egy 85 oldalas rágalmazás Trump dicsőítésével keverve. Az, hogy ilyen pereket egyáltalán befogadnak, az igazságszolgáltatás hibája. A New York Times egyelőre nem hátrál, a lap kiadója közölte, nem adják meg magukat Trumpnak, harcolni fognak az igazságért. A lap közölte, hogy ennek a pernek nincs alapja, hanem kísérlet a független tudósítások elfojtására és elriasztására. "A New York Timest nem fogják eltántorítani a megfélemlítő taktikák. Továbbra is félelem és részrehajlás nélkül fogjuk vizsgálni a tényeket." Trump azt állította, hogy a New York Times "a Demokrata Párt szócsöve", ami kevésbé mondható el róla, mint a Fox News-ról és más szélsőjobboldali csatornákról, hogy Trump szócsövei, ami még igaz is. De az nem számít. Ahogy saját gyűlöletbeszéde sem számít, viszont a személyével és a tetteivel kapcsolatos minden kritikát annak nyilvánít.