74 éves. Mások ilyenkor már pihennek, élvezik a felhalmozott javakat. Ki a hatvanpusztai birtokot, ki az élete végéig járó juttatásokat, amelyeket a lelkéért kapott...
A Hamasz elkezdte a macska-egér játékot, miután Trump vasárnapig adott határidőt, hogy elfogadják a béketervét, különben kitör a "POKOL". Hogy Trump mit ért ezalatt,...
Látó János a Hit Gyülekezetében a romák pásztora volt egy időben. Látó János szerepel a gyülekezetről írott könyvemben, mint aki visszatért azok közül, akik elhagyták Németh Sándor magánegyházát, de cserébe minden hazugságot összehordott azokról, akikkel távozott, hogy visszavegyék. Majd megint fordult a kocka. Én évek óta blokkolom.
Látó János nem az egyetlen YouTube-próféta. A közösségi média megnyitotta az utat olyan emberek előtt, akik egy normális világban soha nem jutottak volna nyilvánossághoz. Ennek a folyamatnak egyik súlyos fejleménye, amikor egy Látó János a miniszterelnök-helyettest a legdurvább váddal illeti, minden bizonyíték nélkül, s az ügy bejut a magyar parlamentbe.
De a felelős nem Látó János (és a hozzá hasonlók), hanem azok a tech-milliárdosok, akik a profitszerzés miatt megnyitották az utat valóban futóbolondok és mindenféle szenny előtt, amely a hivatalos nyilvánosság szintjére emelkedett. Azzal a mentalitással együtt, hogy az ilyeneket nem kell ellenőrizni, létjogosultságuk van. Ha árt az ellenfélnek, akkor igaz.
A konkrét ügyben a legnagyobb felelősség Juhász Pétert terheli, aki nem járt utána, hogy ki az informátora, mennyire megbízható az, amit mond. Hamar eljuthatott volna Látó János videóihoz, amelyek közül a legnagyobb sikert az aratta, amikor éppen valami fennkölt szent dologról beszélt, majd kissé megemelkedve, kiengedte a gyötrő végbélszeleket, hangosan.
Ez Látó János színvonala. Ennek az embernek a meséje szabadította el a poklot, egy olyan ózdi gyermekotthonban zajlott abuzálásról szólva, amely nem is létezik. Juhász Péternek az sem tűnt fel, hogy a mese szerint Senjén Zsolt sötét (!) autóban megy gyerekeket rontani, akik nem láthatták, csak a hangját hallották, s hangja alapján felismerték Semjén Zsoltot.
E ponton szeretnénk leszögezni, hogy egy kormány leváltásának szándéka, s egy politikai párt uralmának megkérdőjelezése nem államellenes bűncselekmény. Nem az ország ellen irányuló ellenséges cselekmény, hanem a politikai ellenzék törvényes feladata és joga. Ha az a párt ráadásul törvénytelen rendszert épített fel, akkor alkotmányos kötelesség.
Az államellenes bűncselekményt nem a Semjént pedofilozó ellenzék követte el, hanem az Orbán-banda 2010-ben: a választás eredményének fülkeforradalommá való minősítésével, a NENYI-vel, a NER meghirdetésével, a politika rendszer megváltoztatásával, az Alkotmány önkényes megsemmisítésével és a Fideszre írt, nem jogállami alaptörvény elfogadásával.
Ezért az Orbán-rendszer megdöntése minden magyar polgár alkotmányos kötelessége. Ha valaki ezt hirdeti, az nem államellenes bűncselekményt készít elő, hanem az államellenes bűncselekmény elkövetőivel szemben lép fel. De ennek módszere nem egy Semjén elleni bizonyíték nélküli pedofilvád. Egy ilyen vád főleg nem államellenes bűncselekmény.
Annál az egyszerű oknál fogva, hogy Semjén nem azonos a magyar állammal. Főleg nem az alkotmányos renddel, de a törvénytelen hatalmat gyakorló kormánnyal sem. Semjén a pedofilvádat tekintve magánember. Az ellene megfogalmazott vád nem a kormány elleni, s főként nem az alkotmányos rend elleni támadás. Ez a vád a saját személyére irányult.
Semjén nem az Atyaúristen, hanem egy közhivatalt lát el, a vele szembeni jogsértés esetén az igazságszolgáltatásnak ugyanúgy kell eljárnia, mint mindenki más ügyében. Ebben az esetben egy személyiség jogsértés (jóhírnév megsértése) történt, esetleg rágalmazás és az elhangzott gyanúsítás súlyossága miatt becsületsértés. Emiatt perelhet, tehet feljelentést.
Website-unk sütiket használ, hogy jobb élményt nyújthassunk Önnek, amikor visszatér az oldalra. Kérjük, kattintson az "Elfogadom" gombra valamennyi süti elfogadásához. Vagy menjen a "Sütik beállítása" oldalra.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.