2026, február25, szerda

Napi cikkek: Jan 15, 2026

Próbálkozhat más kereséssel is:

Hann Endre hazudott, de az már nem hír

Magyar Péter propagandasajtója (amely egykor függetlennek nevezte magát, de ma már ugyanolyan a Tisza Párt mellett, mint a Fidesz lakájsajtója) ezt mind egy szálig lehozta, a 444.hu Hann nevetős fotójával, gúnyt űzve a tehetetlen ellenfelekből, akiket ez a Medián mérés gyakorlatilag kivégez, s minden bizonnyal ez is volt a célja. De a cáfolatot nem. Molnár Csaba a Facebookon válaszul bemutatott egy Hann Endrétől származó emailt, amely ellentmond Hann állításainak. A Medián vezetője azt írta: "Durván minden negyedik ember olyan, aki magát baloldalinak mondta, és/vagy állítása szerint a közepesnél nagyobb valószínűséggel szavazna a DK-ra. Ezzel az almintával érdemes lenne kezdeni valamit". Ez éppen ellenkezője annak, amit Hann korábban állított. Az elhallgatott emailben tesz ajánlatot egy kutatásra, amihez előre jelzi, hogy a megkérdezettek 25 százaléka mondja magát baloldalinak, annak ellenére, hogy az ellenzékinek mondott messiás is jobboldali. A remélt megrendelésért azt sejteti, hogy ez a minta előnyös lehet a DK-nak. Ehhez képest mértek néhány hónap múlva 1 százalékot a DK-nak miután nem rendelt a Mediántól felmérést. Ez az email erősen megkérdőjelezi a Medián közvéleménykutatásának megbízhatóságát és a cég hitelességét. Súlyos kérdéseket vet fel a közvélemény befolyásával kapcsolatban. Azt is figyelembe véve, hogy Molnár Csaba szerint a HVG és a Medián azonos cégcsoporthoz tartozik, így házon belül rendeli a "kutatást" a HVG, amely nyíltan Tisza-kampányt folytat.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések