2024, december22, vasárnap
KezdőlapAmerikaAmerika-szerte tüntettek Trump ellen

Amerika-szerte tüntettek Trump ellen

-

Soha még ilyen alacsony támogatottságú elnököt nem iktattak be Amerikában, akit az ország lakosságának csak harminc egynéhány százaléka támogat. Trump mögött egy jelentős kisebbség áll. Az új elnök elutasítottságára jellemző, hogy Amerika-szerte Trump elleni tüntetések voltak a beiktatása napján. Az egész országban békések voltak a tiltakozások, kivéve Washington DC, ahol erőszakos megmozdulások voltak, amelyeket a rendőrségnek kellett megfékezni. Nyilvánvalóan a legradikálisabb ellenzők Washingtonba utaztak, akik kirakatokat törtek be, kukákat gyújtottak föl.

Amerikában békések az elnökváltások, nem jellemző, hogy a hivatalban levő elnök ellen erőszakos megmozdulások legyenek már a beiktatása napján. De a békés tüntetések sem jellemzők. A választás eredményét tudomásul veszik az emberek, és tudják, hogy az új elnök beiktatása nem veszélyezteti a közösen elfogadott alapokat, az alapértékeket és az alkotmányosságot. Trump ellen éppen azért tüntetnek, mert ennek ellenkezőjét ígérei, emellett a legitimitása is erősen megkérdőjelezhető, miután az orosz titkossozlgálat beavatkozása és az FBI törvénytelen manipulációja miatt szerezte meg a győzelmet. Hárommillióval kevesebb szavazatot kapott, mint az ellenfele.

A tiltakozások egy része már annak szól, hogy egyes hírek szerint anélkül akarja egy tollvonással megszüntetni az Obamacare-t, hogy helyette (egyes hírek szerint egy évig, mások szerint végleg) nem adnak semmit. Trump, aki a szegényekről és a munkásokról szónokol a Wall Streetről összeszedett milliárdosokból álló kormánya élén, ezzel 24 millió szegény amerikai egészségügyi biztostását szüntetné meg. Trump elnöksége a demagógia és a hazugság diadala, a gyűlölet, a kirekesztés, a protekcionizmus és a rasszizmus térfoglalás. Ezért tüntetnek ellene, nem azért, mert új elnöke van Amerikának. Távozik egy fekete humanista demokrata és jön helyére egy rasszista, antiliberális fasiszta, aki semmibe veszi a jogállamot.

A tüntetések előre jelzik, hogy Amerika nem fogja ölbe tett kézzel nézni, ahogy oroszország bekebelezi és Trump putyinizálja. Ha Trump rá akarja erőltetni Amerikára a szélsőséges fasisztoid nézeteit, annak súlyos belpolitikai összecsapások, zavargások és akár polgárháború lehet a vége. Egy biztos, hogy sem Kaliforniából, sem New Yorkból nem fog fasiszta államokat csinálni, mert inkább kilépnek az Egyesült Államokból.

A legfeltűnőbb, hogy az amerikai gyerekek milyen nagy számban és milyen elszántan demonstrálnak az iskolákban és az utcákon Trump ellen. Ezek a gyerekek nem fasiszta agymosásban nőttek fel, és nem fogják engedni elvenni a jövőjüket.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések