Amerika

Ha Maduro elnököt nem sajnálja senki, az nem elégséges annak elfogadásához, hogy az amerikai elnök (vagy bárki más), mostantól elrabolhatja bármelyik állam elnökét, és a neki nem tetsző dolgok miatt Amerikában (ma már függetlennek semmiképpen nem mondható) bíróság elé állítsák. Maduro sötét gengszter, de ennyi erővel ki mindenkit lehetne elrabolni? Kezdhetjük mindjárt Trump kedves barátaival, a tömeggyilkos és háborús bűnös Putyinnal, akit az elnöki limuzinba ültetett, vagy a népirtó észak-koreai diktátor Kim Dzsong-unnal. Ha jól működne a világ, Orbánnak is európai börtönben lenne a helye az elrabolt uniós pénzek miatt. De lehetnének olyanok is, akik csak Trumpnak nem tetszenek. Mostantól azt rabol el, és állít amerikai bíróság elé, akit akar? Mi van, ha ez általános elvvé válik? Bárki megteheti, vagy csak Amerika? Hol vannak ennek a határai? Amerikától félni kell? Trump azt csinálhat, amit akar? Ő diktálhat az egész világnak? Ő a törvény? S mi a garancia, hogy a politikai ellenfelei ellen is eljárásokat indító Trump ezt korrektül használja? A következő lehetne a brazil elnök, mert Trump brazil képmását elítélte a brazil bíróság. Ha Trumpnak olyan kedve támad, és éppen Putyin suttog a fülébe, akkor letartóztatja esetleg Zelenszkijt, mert az oroszok szerint nem legitim elnök, mivel a háború miatt nem tartottak Ukrajnában választást, Zelenszkij pedig az orosz megszállás (a "béke") útjában áll? A venezuelai akciót súlyosan beárnyékolja, hogy azt Trump provokálta ki. Soha senki által nem bizonyított állítólagos drogcsempész hajók kilövésével, amelyek nem veszélyeztették a megtámadott helyen Amerikát. A hírhedt második lövéssel, legalább egyszer háborús bűnt, vagy közönséges gyilkosságot követtek el. Ezek jogi alapja is vitatott.

Minden olyan elképzelés, amely tárgyaló pozícióba enged egy agreszív és támadó országot, aki megsértette egy másik ország függetlenségét, legyilkolja az embereit, kétségbe vonja a létezését és megváltoztatjat az ország határait, alapjaiban hibás, téves, veszélyes, különösen igaz ez az oroszokra, akik a tárgyalást eszköznek tekintik a terjeszkedéshez. Európának sokkal drasztikusabb lépéseket kellett volna tennie. Nemcsak Putyinnal, hanem európai ügynökével, Orbán Viktorral szemben is. Orbán belevitte Magyarországot az orosz-ukrán háborúba az oroszok oldalán. Magyarország a háborús bűnös Oroszország katonai és politikai szövetségese, Európa és a NATO árulója. Egyértelműen az oroszok oldalán harcol. Mert a harc nemcsak a frontvonalakon zajlik, hanem az Európai Unió szavazásainál, az oroszokkal szembeni szankcióknál, Ukrajna megsegítésénél, nemzetközi támogatásánál, a NATO-ban és minden nemzetközi fórumon. Emellett a kommunikációs térben, a világot behálózó propagandában is. Miközben a háború egyre veszélyesebb az egész világra. Európának és a demokratikus Amerikának sokkal nagyobb segítséget kellett volna adnia a hős ukránoknak, ami nemcsak a védekezéshez, hanem a támadáshoz, az oroszok minél gyorsabb kiszorításához is elég lett volna. Ezt még azelőtt kellett volna megtenni, hogy az oroszok ideológiai szövetségese, Donald Trump hatalomra került. Trump kiengedte Putyint és Oroszországot az egyébként sem elég erős karanténból, a köré húzott elszigeteltségből. Trump az egész világot veszélyezeteti azzal, hogy Putyin terveivel helyezi nyomás alá a megtámadott felet. Legitimálja az orosz területszerzést és a háborút. Putyint Amerikában fogadta, ami az Egyesült Államok szégyene és megalázása.

Annál is inkább, hogy a törvény meghatározta, hogy az áldozatok védelmén, folyamatban levő ügyek érdekeit sértő információkon és a nemzetbiztonságot veszélyeztető részeken kívül semmit nem takarhatnak ki. Ehhez képest egybefüggő 119 oldal is be van feketítve, minden magyarázat nélkül a kitakarás okáról, holott a törvény azt is előírta. A gyanút erősíti, hogy a nyilvánosságra hozott aktákból is eltüntettek utólag oldalakat és 16 fotót, melyek közül legalább egy Trumpot ábrázolta. Ez arra utal, hogy az aktákat úgy fésülik át, hogy Trumpot eltüntessék a szörnyű történetből, s minden nyomot kivegyenek, ami Trump és Epstein kapcsolatához vezet. A törvény szerint a teljes anyagot kellett volna hiánytalanul átadni december 19-én, ehhez képest egy részén még mindig dolgoznak. Ami nyilvánosságra került, az tendenciózusan a demokraták és Bill Clinton érintettségére igyekszik terelni a gyanút. Clinton szóvivője erre is utalt, amikor azt mondta: Clinton nem követett el semmit, a Fehér Ház mást rejteget. Az áldozatok is csalódottak, de nincsenek meglepve. Évtizedek óta ez volt a sorsa minden feljelentésnek, bejelentésnek, próbálkozásnak. Valakik mindig elgáncsolták az igazságot és a nyilvánosságot. Ezzel együtt nem mondtak le róla, hogy teljes átláthatóságot követelnek, és a demokraták is kilátásba helyezték, hogy beperelik a minisztériumot. Álláspontjuk szerint a nyilvánosságra hozatal inkább eltussolás, mint átláthatóság, ezért az Epstein-ügy láthatóan ezzel nem ért véget. Annak ellenére, hogy a nyilvánosságra hozatal és annak módja leplezetlenül azt a szándékot sugallja, hogy elégedjenek meg vele, és az ügynek legyen vége. Sokak szerint Epstein ellentmondásos halála is ezt célozta: tűnjön el.

Mindez egyértelműen mutatja, hogy Miami Trump ellen szavazott, ami azért is érzékeny csapás, mert Trump itt tervezi megnyitni az elnöki könyvtárát. Ez a szavazás pedig róla szólt, amit elveszített. A republikánusok kézzel-lábbal magyarázzák, ez nem ezt jelenti. Pedig igen. Az eddigi demokrata győzelmek alapján három fontos területen veszítette el Trump a bizalmat. Az egyik a bevándorlási hadjárat törvénytelensége és túlkapásai, a másik az Epstein-ügy, amelyben az amerikaiak többsége hiszi, hogy Trump tudott róla. Trumpot soha nem gyanúsították meg, Epstein egy nyilvánosságra került emailjében éppen ezt kifogásolta. De függetlenül a jogi bizonyítottságtól, az ügy politikai hatása súlyos lehet. A Reuters-Ipsos legutóbbi felmésére szerint mindkét párt szavazói szerint Trump érintett. A harmadik, egyben legfőbb ok a gazdaság helyzete, ami pedig Trump legfőbb ígérete volt, mert azt hitték (és elhitték), hogy Trump ért a gazdasághoz. Az ellenkezője bizonyosodott be, a "megfizethetőség" ma az amerikai politika legfontosabb kifejezése. Ennek oka, hogy az emberek többsége megfizethetetlennek tartja az árakat. Hónapról hónapra élnek, fizetésről fizetésre, az árak teljesen elszabadultak, az életszínvonal esik, a helyzet egyre rosszabb. Sokak szerint Trump vámjai és az illegálisok elüldözése az oka.

Azt a következő négy év dönti el, hogy ez a terv szélsőséges őrültek fasiszta utópiája, amit az amerikai félidős választás és a 2028-as elnökválasztás elsöpör, vagy a világ pusztulása, megsemmisítésének forgatókönyve, amely meghatározza a világ sorsát. A szellemet ezzel kiengedték a palackból, bármi is legyen a vége, a következmények beláthatatlanok. Az amerikai demokrácia és jogállam újabb nagy kihívás elé került, mert definiálnia kell ezt az irományt, benne az Egyesült Államok szerepét. Szerény véleményünk szerint a Project 2025 című dokumentum szerzőit az alkotmányos rend megdöntésére irányuló terv, kísérlet, szervezkedés miatt az amerikai Alkotmány értelmében bíróság elé kellene állítani. Ehelyett a terv egyes elemeit módszeresen ültetik át a gyakorlatba. Ez a nemzetbiztonsági terv Amerika vezető helyét jelöli ki a fasiszta Internacionáléban. A demokratikus világgal szembeni összeesküvés, a polgárháború utáni Amerika lerombolása, eddigi értékeinek és alkotmányos rendjének megtagadása. Ez nemcsak a világ, hanem Amerika ellen is íródott. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság összetételét ugyanezen körök már úgy változtatták meg, hogy az motorja lett az alkotmányos rend szétverésének. A republikánus többség ideológiai komisszárokat és nem felelős alkotmányjogászokat ültetett a bírói székekbe, akik Trump eszközei és segítői a jogállam és a demokrácia szétverésében. A fenti ideológia alapján. Amerika és a világ demokratáinak ez az iromány figyelmeztetés: a fasizmus megjelent és bejelentette igényét a világuralomra. Hadat üzent a demokratikus világrendnek, a jelenleg még demokratikus és alkotmányos Egyesült Államokból, a hivatalban levő adminisztráció hivatalos "nemzetbiztonsági" stratégiájának álcájában.

Az világos, hogy Trump visszatért (vagy soha nem is tért el igazán) az oroszok érdekeinek képviseletétől az ideológiai azonosság jegyében. Mint ahogy az is...

Trump már megpendítette, hogy a demokrata vezetésű nagyvárosokból át kellene tenni a mérkőzéseket, mert állítása szerint azok "nem biztonságosak". A FIFA, amely valamikor a faji megkülönböztetés és a rasszizmus ellen küzdött, egy rasszista diktátor kiszolgálásával megkeserítheti a színesbőrű játékosok, edzők, vezetők és szurkolók életét. Trump a futballt bevonta saját személyi kultuszába, mintha ez az ő tornája lenne. A sportot politikai kampányként használja, a világbajnokság amerikai belpolitikai csatatérré válik a sorsdöntő félidős választások évében. Miközben Amerika már nem biztonságos hely egy ilyen nemzetközi sportrendezvény számára. Különösen úgy, hogy Trumpnak hízeleg. Ami az amerikai közönséget illeti, annak meghatározó része latin-amerikai, mert Amerika futballját a latin-amerikaiak, a dél-amerikai játékosok és nézők emelték fel. Trump második ciklusában kiürültek az amerikai futballstadionok, mert az ICE razziái zaklatják a nézőket, akik bujdosnak, nem mernek meccsre járni, pedig a klubokat ők tartják el. Az amerikai világbajnokság szervezői legutóbb nem zárták ki, hogy a meccsek helyszínén és a stadionokban is razziázik majd az embertelen bánásmódjáról ismert, maszkos ICE. A stadionokon kívül vagy belül latinókat és színesbőrűeket vernek, miközben megy a meccs. A jelenlegi gyakorlat alapján ránézésre, faji alapon, s a megtámadott védekezni sem tud. Ez azt jelenti, hogy a bevándorlási razziák célpontjai lehetnek külföldi szurkolók, mert azt feltételezik, hogy saját országaiknak drukkolnak az amerikai illegálisok. Ahogy bekerülnek a razziákba és a fogdákba amerikai állampolgárok is, akik hiába akarják igazolni, hogy nem illegális bevándorlók, külföldi szurkolók köthetnek ki tömegesen a gyűjtőközpontokban.

A cikk szerzője történészeket kérdezett meg, hogy mennyire helytálló Trumpnak a náci Németországhoz való hasonlítása. A legérdekesebb megállapítás az, hogy ezt a párhuzamot azért utasítják vissza Trump hívei és szövetségesei, de független emberek is, mert Hitler rasszizmusának következményei ismertek, és arra hivatkoznak. A történészek azonban felhívják a figyelmet, hogy ez az ellenvetés téves, mert Trumpot nem a II. világháború alatti Németországhoz kell hasonlítani, amikor már a halálgyárakhoz vezetett ugyanaz a dehumanizáló rasszista gyűlölet és retorika, amelyet Trump használ, hanem az 1930-as Németországhoz, amikor még senki nem tudta, mi lesz a vége ennek. A megkérdezett történészek szerint kulcsfontosságú, hogy a náci Németország melyik korszakához hasonlítják Trumpot. Ha ugyanazt a kezdeti periódust vetik össze, akkor a náci Németország és Trump hasonlósága és párhuzama nyilvánvaló és egyértelmű. Ugyanazt a dehumanizáló fajgyűlölő retorikát használja a védekezésre képtelen kisebbséggel szemben. Ez a történészek által szakmailag megerősített tény azonban rendkívül aggasztó Amerikára és a világra nézve. Az is a náci Németországgal való párhuzamokra emlékeztet, ahogyan az emberek, a sajtó viszonyul hozzá. A hivatkozott cikk is arra utal, hogy a náci Németország népirtásáig vezető út még hosszú Amerikában és sokat lehet tenni ellene. A tapasztalat azonban az, hogy nem sokat lehet ellene tenni, itt is bármi bekövetkezhet. Az amerikaiak nem tudják megakadályozni a bevándorlókkal szembeni törvénytelenségeket, a razziák embertelenségét, nem tudták megakadályozni az embertelenség szimbólumát sem, az Alligator Alcatrazt.

Ennek képmutató jellegéről mindent elmond, hogy kis motorcsónakokat lebombáznak a nyílt vízen, de Trump kegyelmet adott Honduras volt elnökének, aki bizonyítottan 400 tonna kokaint juttatott be Amerikába és 45 évre ítélték. Hány csónak szállítmánya ez? A szeptember 2-i eset azonban kiverte a biztosítékot, mert a célbalövők bűncselekményt követtek el. Az első csapást két utas túlélte, s a hajó roncsaiba kapaszkodott, amikor a katonák parancsra másodszor is lőttek és megtölték a két túlélőt. Két közeli tanú szerint Hegseth hadügyminiszter az akció előtt azt mondta, hogy senkit ne hagyjanak élve. Mindenkit meg kell ölni. Hangsúlyozzuk, arra sincs bizonyíték, hogy drogot szállított a motorcsónak. De a vízbe került túlélők meggyilkolása súlyos bűncselekmény. Itt van jelentősége, hogy a csónak bombázása nem felel meg ugyan a háború fogalmának, de Trump háborúvá nyilvánította, hogy törvényes látszatot adjon a gyilkolásnak. Ez esetben azonban a két túlélő megyilkolása, a második lövés, háborús bűncselekménynek minősül. A hadijog egyik legalapvetőbb szabálya, hogy harcképtelen, „hors de combat” személyeket nem szabad megtámadni. Ebbe tartoznak a sebesültek, a foglyok, a hajótöröttek. Amerika haditengerészeti kézikönyve kimondja, hajótöröttre tűzparancsot adni bűncselekmény.

Eddig Izrael volt az egyetlen működő jogállam és demokrácia a Közel-Keleten. Netanjahu illiberális törekvései éppen ezt ásták alá. Ha még a törvények alól is felmentik, Izraelnek a demokratikus jellege megkérdőjeleződik. Még akkor is, ha az elnök adhat kegyelmet. Akiket nem előítéletek vezetnek, hanem őszintén kíváncsiak arra, hova vezetnek az efféle eljárások, azoknak ajánljuk Max Weber modern államról szóló téziseit, amelyek a hatalom személytelen jellegét hangsúlyozzák, a személyi kultusz a modern állam vége. Vagy fordítva, Carl Schmitt, a náci állam jogtudósa és teoretikusa szerint a "szuverén" az a személy, aki a "kivételről" dönt, aki kivétellé teszi magát és a törvénytől való eltérést. Ez a diktatúra előszobája, amelyet értelemszerűen Carl Schmitt helyeselt. Ez lenne a cél? Kegyelmet egyébként is elítélt bűnözők kaphatnak. A kegyelem az ítélet eltörléséről szól. Az eljárás megszüntetése nem kegyelem, hanem törvénytelenség, kivételezés, éppen a törvényuralom vége: nem mindenkire érvényes a törvény, valaki a törvények felett áll. A törvény előtti egyenlőség (Equality Before the Law) a modern alkotmányjog sarokköve, melyet Izrael alaptörvényei is tartalmaznak. A kegyelem előzetes megadása alaptörvénybe ütköző preferenciális elbánás lenne. Ez az alkotmányosság vége. Vagy fordítva, Carl Schmitt, a náci állam jogtudósa és teoretikusa szerint a "szuverén" az a személy, aki a "kivételről" dönt, aki kivétellé teszi magát és a törvénytől való eltérést. Ez a diktatúra előszobája, amelyet értelemszerűen Carl Schmitt helyeselt. Ez lenne a cél?