2024, december22, vasárnap
KezdőlapFesz leszFesz lesz: Németh Sándor elüldözte Tallér Jánost, így lett teljhatalmú ura a...

Fesz lesz: Németh Sándor elüldözte Tallér Jánost, így lett teljhatalmú ura a Hit Gyülekezetének

-

Bartus László Fesz lesz című könyvét bemutató sorozatunkban azt a részt szemlézzük ezúttal, hogyan lett Németh Sándor a Hit Gyülekezete egyszemélyi kontroll nélküli vezetője, teljhatalmú ura, amiből hamis teológiát is gyártott. Az egyszemélyi vezetés és a hierarchikus (a pápaságra jellemző) felépítés bibliaellenes. Ez az egyházban is ugyanolyan diktatúrát hoz létre, mint a világban. Ez adja Németh Sándor és Orbán Viktor hasonlóságát. Németh Sándor ugyanolyan diktátor, mint bármelyik világi diktátor, csak még az Isten tekintélyét is mögé állítja, ezért súlyosabb.

Ennek azért van lényeges szerepe, mert a Hit Gyülekezete legendáriumában ez úgy jelenik meg, hogy Isten elhívta ezt a csodálatos embert, aki nemcsak Magyarország, hanem egész Európa apostola. Ő az egyetlen „szolgálati ajándék”, ezért mindenkinek engedelmeskednie kell neki. Aki neki ellentmond, az Istennek mond ellent. Németh Sándor Isten kiválasztottja és Isten embere, mindenki csak az ő szolgája lehet. Ennek az „elhívásnak” ellentmondani látszik az, hogyan lett Németh Sándor a Hit Gyülekezete egyedüli, korlátlan, egyszemélyi vezetője: úgy, hogy megragadta a hatalmat, és mindenki mást elüldözött.

Ezzel függ össze, hogy Tallér Jánost, akié a budaörsi ház volt, ahol a Hit Gyülekezete megalakult, elüldözte nemcsak a saját házából, hanem még az országból is. Németh Sándor harminc éve nem tud egy viszonylag koherens történetet elmondani arról, hogyan alakult meg a Hit Gyülekezete. Legutóbb a CBN műsorában mutatta a négy ujjával, hogy négyfős imacsoportból alakult a Hit Gyülekezete, miközben heten voltak. Ezúttal három embert retusált ki, mint a Szovjetunió Kommunista Pártjában a harmincas években, de a saját internetes oldalán már csak ketten vannak a feleségével alapítók.

Tallér János története olyan, mint egy horrorfilm. A katolikus teológián ismerkedtek meg Németh Sándorral, amit Németh soha nem végzett el, bár a Wikipedia oldalán ez áll. Tallér János vásárolt egy nagy házat Budaörsön, ahova befogadta Németh Sándort és családját, akik nagyon rossz körülmények között éltek. A vége az lett, hogy Németh Sándor kiüldözte a saját házából: ráragasztotta a „leprás” bélyegét, kitalálta a „Tallér-szellemet” (egy olyan erős démont, amely körülveszi Tallér Jánost és a feleségét, „amely akadályozza az Úr munkáját”), és először kitiltotta a gyülekezetből, aztán elüldözte saját házából, majd kiüldözte pici gyerekekkel és terhes feleséggel az országból is.

Így szabadult meg Tallér Jánostól, aki ellensúly lehetett volna, és aki nem volt alattvaló viszonyban Németh Sándorral. Így lett Némethből „elhívott szellemi ajándék”. Magát hívta el, és mindenki mást vagy elüldözött vagy betört. Tallér Jánost a Hit Gyülekezetében megtért emberek ezrei csak a megátkozásokra rendelt imalistáról ismerik. Nem tudják, hogy egy végtelenül kedves, becsületes, közvetlen, barátságos és istenfélő emberről van szó, aki mindenben ellenkezője Németh Sándornak. Ezért kellett őt kriminalizálni, megbélyegezni és elüldözni a saját házából és még az országból is.

De ez nem volt elég, Németh Sándor harminc éven át kitartóan és naponta átkoztatta őt és a családját olyan emberek ezreivel, akik nem is ismerték. Németh Sándor a lelkiismeretét és a Szentlélek hangját az imakommandóval nyomja el és semlegesíti. Most pedig részletek következnek abból a horrorfilmbe illő történetből, embertelenségből, amit Németh Sándor elkövetett, hogy kisajátítsa és saját tulajdonává tegye a Hit Gyülekezetét, elrabolva azt Istentől is. Németh átkozza és nem áldja az embereket, ellopja az emberek pénzét és a gyülekezet vagyonát. Ilyen „szolgálati ajándék”, ilyen „Isten embere” nincs. Németh Sándor hamis „ajándék”, hamis pásztor, hamis tanító. Báránybőrbe bújt farkas.

De amit Tallér Jánossal és családjával tett, az olyan, mint a Kádár János és Nagy Imre szindróma. Nincs is egy perc nyugalma, nem tud tőle aludni, ezért kell harminc év óta is átkoztatni és írni a különféle hazug „hiteles történeteket”, mert „Ágnes asszony” a lepedőt mossa. Ez a történet minden részletével égbekiáltó, és alapjaiban kérdőjelezi meg Németh Sándor elhívását és a minimális emberi tisztességét. Aki ezt megtette, annak nincs köze Istenhez. Az szándékosan tört egy pozícióba, hogy hatalma legyen az emberek lelke fölött és elvegye a pénzüket. Egy farkas vezeti a nyájat, a juhok pedig a fenyegetés és a megfélemlítés miatt követik. Jöjjön néhány részlet a fejezetből. Először az, miért kellett Tallér Jánost kriminalizálni és elüldözni.

„A csoportban egyetlen ember volt, aki nem volt alárendelt szerepben Németh Sándorhoz képest, és aki megakadályozhatta volna az egyszemélyes, kontroll nélküli vezetés kialakulását: Tallér János, aki közel egy időben tért meg Németh Sándorral. Ismerte a Bibliát, istenfélő ember volt, tudta, hogy a pásztoroknak szolgálniuk kell és nem uralkodniuk. Talpig becsületes ember, a tisztesség élő szobra, akit Németh Sándor 35 éve átkoztat, ő mégis a legjobbakat tételezi fel róla a mai napig. De soha nem engedte volna meg, hogy Németh Sándor családi magánvállalkozást hozzon létre a Hit Gyülekezetéből, szolgákat tartson és úgy éljen, mint egy király.

Nem tűrte volna, hogy Németh Sándor elnyomja az embereket, feltétlen engedelmességet követeljen magának és diktatúrát hozzon létre Isten egyházában. Mindenki, aki később csatlakozott a gyülekezethez, már kész helyzetet talált, amelyben Németh Sándor már megfellebbezhetetlen tekintély volt. De Tallér Jánosnak Németh Sándor nem volt az. Ezért Tallér Jánost félre kellett állítani az útból. Ez nem volt könnyű: a budaörsi ház, ahol a gyülekezet megalakult, az ő háza volt.”

Így fogadta be Tallér János Németh Sándort a budaörsi házába: „Sándorék ekkor Budakalászon laktak albérletben, elég rossz körülmények között. A házban nem volt fürdőszoba, a WC is csak a kert hátsó részében, Judit terhes volt… De maguk a körülmények is veszélyesek voltak egy kismamára nézve. Ezért megkértem a budaörsi ház tulajdonosát, vegye oda albérletbe Sándorékat. Józsi bácsi attól tartott, hogy ha megszületik a gyerek, nem akarnak majd kiköltözni és mi ezért nem fogjuk kifizetni a vételárat. Ezért szerződésbe foglaltuk, hogy Sándorékat mint albérlőket akkor is átvesszük, ha birtokba lépünk. Így történt, hogy ők előbb költöztek a budaörsi házba, mint mi.”

Tallér János a budaörsi ház vételárának a felét kifizette, a másik felét havonta törlesztette. A ház teljes egészében az ő tulajdona volt. Németh Sándor ugyan tett egy olyan ajánlatot a ház megfelezésére, amilyen ajánlatot csak ő tesz, de abból nem lett semmi: „Sándor ugyan tett egy javaslatot arra, hogy vegyük meg felesben, de mi akkor már kifizettük a foglalót és alá is írtuk a szerződést. De így is beleegyeztünk volna, mert ha egy összegben fizetünk, akkor olcsóbban megkaphattuk volna. Azonban nem sikerült előteremteniük a vételár rájuk eső részét. Ekkor Sándor azzal az ötlettel állt elő, hogy adjuk ki a hátsó három szobát albérletbe (hat szoba volt a házban), az így befolyó összegből törlesszük a vételár másik felét. Ez fedezné az ő részét. Kissé csodálkoztam ezen az ajánlaton, hiszen ők maguk is a mi albérlőink voltak, és ha kiadtuk volna a többi szobát (ahogyan az később meg is történt), azt mi adtuk volna ki, és nem ők. Így a közös tulajdonlás kútba esett. Kifizettük a vételár felét, és a másik részét szépen törlesztgettük, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy az albérlőktől beszedett pénzt továbbítottuk az eladónak.”

Következik a hamis eredetmítosz, az isteni elhívás cáfolata. Németh Sándor nem isteni, szellemi kijelentésekkel szerezte meg a tekintélyét és a hatalmát az induló közösségben, hanem azzal, hogy amerikai tanítók prédikációit csak neki fordította le a felesége, Németh S. Judit angolból, és azokat adta elő, mint a saját tanításait. Így emlékszik erre Tallér János: „Akkoriban nehéz volt jó, egészséges tanításokhoz hozzájutni. Néhány becsempészett könyvet leszámítva szinte kizárólag angol nyelven volt elérhető az evangéliumi és karizmatikus tanítás. Értelemszerűen adódott, hogy Judit (angoltanár lévén) lefordított anyagokat, amiket Sándor elmondott a csoportban. Ez lehetőséget adott neki, hogy a szolgálata kialakuljon és kiforrjon. Így vált fokozatosan elfogadottá, mint vezető.”

Németh Sándor kitalálta a „Tallér-szellemet”, ami nem más volt, mint a Tallér Jánossal szembeni irigység és kisebbrendűségi érzés, valamint az akhábi frusztráltság, hogy nem szerezhet meg mindent, mert útjában áll valaki. Részlet a könyvből: „A Tallér-szellemet először csak a két szellemi szakértő, Németh Sándor és Németh S. Judit „érezte”, utána mindenki, akinek beszéltek róla. Fejgörcs, fejfájás, sötét hangulat, szerencsétlenségek. Ha bárki rosszul érezte magát, ha valami baj érte, az a „Tallér-szellemtől” volt. Nyomta Németh Sándor a „szellemi harcot”, űzték a „Tallér-szellemet” éjjel-nappal. A házban is, amely Tallér János tulajdona volt, ahol Tallér János jóvoltából laktak. Tallér János és felesége pedig hallották ezt. A „Tallér-szellem” olyan erős volt, hogy még a kilencvenes években is elromlottak a hűtőszekrények, mosógépek, összetörtek az autók, ha a Tallér-családról akár egy kósza hír érkezett. Annyira azonban a „Tallér-szellem” nem volt erős, hogy Németh Sándor és felesége kiköltözzön Tallér János házából, mert Németh Sándor hősiesen állt ellene az ördögnek. Ehelyett Tallér Jánosnak kellett kiköltöznie a saját házából. Nem is akárhogyan.”

Tallér János így emlékszik vissza: „A Tallér-szellem teológiája elkezdett felépülni, a hónapok folyamán egyre kifinomultabb és egyre hihetőbb lett. Mi pedig megnyitottuk magunkat ez előtt, keresgéltünk a múltunkban, a kapcsolatainkban. Megvallottunk minden bűnt, radikálisan elfordultunk minden kapcsolattól, amire csak a gyanú árnyéka is vetült. Közben már a többi hívő is elkezdte érezni a Tallér-szellemet. Azt hiszem, kitalálták, Sándor mit szeretne hallani, s így figyelmet és megbecsülést értek el. Űzték belőlünk a démonokat, szinte állandóan szellemi harcot folytattunk, de a nyomás egyre rosszabb lett. Bennünk pedig az a kényszerérzés fogalmazódott meg, hogy mi reménytelen esetek vagyunk, a legjobb pedig az lenne, ha mi csak eltűnnénk. Ha nem is szándékosan, de mégiscsak romboljuk az Úr munkáját, hordozunk valami fertőzést. Azt hiszem, ha sokáig fennállt volna ez az állapot, tudathasadásba vagy teljes lázadásba vitt volna bennünket. Elfogadtuk, hogy probléma van velünk és ez a rettenetes gyanú-rendszer (ki is hozta be, milyen átok alatt élünk?) a házasságunkat is majdnem kikezdte. Szerencsére az egymás iránt érzett szeretetünk erősebbnek bizonyult a gyanakvásnál.”

Majd jött a Németh Sándornak kedves, jézabeli megoldás: „Furcsamód tapintatból még magunk között sem beszéltünk arról, hogy ez az egész lehet, hogy nem is igaz – mondta Tallér János. – Az volt az általános vélekedés, hogy Sándor felkenetése (még) nem elég erős ahhoz, hogy ezzel az átokkal vagy szellemmel elbánjon. Ilyen előzmények után történt, hogy Sándor egy napon meg is kért bennünket, hogy a legjobb az lenne, ha elköltöznénk a házból.” De nem volt elég, hogy Németh Sándor elüldözte Tallér Jánost a gyülekezetből és a saját házából is.

Mert futár jött lihegve és szólt. Hallgassuk tovább Tallér Jánost. „Ebben az állapotban éldegéltünk, mikor egy testvér késő este eljött hozzánk, és azt mondta, hogy azonnal menjek Sándorhoz. Emlékszem, hogy nagyon nagy hó volt. Az utcán találkoztunk. Sándor azzal a hírrel várt, hogy meg van szervezve, hogy elhagyjuk az országot” – idézte fel Tallér János, akinek soha nem fordult meg korábban a fejében, hogy elhagyja az országot. Ezt mondta: „Abban az időben mindenkinek, aki nem szerette a kommunista ideológiát, megfordult a fejében, hogy Nyugaton jobb élete lenne. Akkor úgy látszott, a szocialista rendszer megingathatatlan. Mi azonban sokkal fontosabbnak tartottuk az Úr munkáját, és igen odaszántak voltunk. Készek lettünk volna üldözést és börtönt is vállalni.” De Németh Sándor elüldözte őket az országból.

Hogy mi lett a budaörsi házzal? Elmondja Tallér János: „Mivel disszidensként az a veszély fenyegetett, hogy házunkat az állam elkobozza, Sándor javaslatára ingyen és bérmentve öt testvér nevére írattuk. Sándorék vállalták, hogy továbbra is beszedik az albérleti díjat, és abból fizetik a törlesztés hátralevő részét.” A jó pásztor külföldre üldözte a juhot, de aggódott a házáért, amelyben lakott, emiatt azt javasolta, hogy írassák az ő embereinek nevére. Neki ne legyen baja belőle. Úgyis elvenné az állam, ezért inkább legyen az övék. Ő megteszi a szívességet, ha már így elmegy Tallér János, törleszti helyette a ház részleteit (a hites albérlők pénzéből), amelyben ő lakik, s amelyet átíratott a strómanjai nevére. Magyarul: elüldözte, a házát lenyúlta.

Tallér János, aki megnyitotta a házát Németh Sándor előtt, és befogadta a családját, földönfutó lett, megpakolva a „Tallér-szellem” bélyegével. Németh Sándor egy életen át átkoztatta, a mai napig is, ott tett be neki, ahol tudott. De Tallér János a semmiből sikeres és áldott ember lett. Nem a hívők kifosztásából, hanem valóban Isten áldásából és a tehetségéből gazdagodott meg Angliában. Ez még jobban frusztrálta Némethet, aki hiába lopta el a gyülekezetet, a házat, az országot, mégsem nyugodott meg a lelke. Elkövette az ősbűnt, és ezt nem lehetett azóta sem a megátkozásokkal semmissé tenni.

Megértük ezt a napot, és Németh Sándor is, hogy Tallér János rehabilitálva van. Nem mintha rászorult volna.

Aki kíváncsi a részletekre, az megtudhatja a könyvből, amely a járvány miatt először e-könyv formájában jelent meg. A könyvet megvásárolhatják a Libri, a Bookline, az e-könyv.hu és a Lira.hu, valamint az Amazon könyváruházában. A könyvről szóló videóelőzetes itt látható, továbbá a könyv internetes oldalán további információk és részletek itt olvashatók.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések