Európának, a világnak – már csak Donald Trump őrjöngése miatt is -, minél előbb egy stabil, határozottan cselekedni képes német kormányra van szüksége.
Azoknak, akik kárörvendenek, amiért Angela Merkel kudarcot vallott, az úgy nevezett jamaicai koalícióval, azaz a Szabad Demokraták (FDP) ellenállása miatt zátonyra futott a CDU-CSU-FDP-Zöld kormányalakítási kísérlet, tudniuk érdemes: az öreg kontinens úgy működik, hogy ha Németország tüsszent, Európa náthás lesz. Más szóval komoly bonyodalmak és nehézségek, bizonytalanság és veszélyek forrása lehet egy bizonytalanul kormányozott, esetleg káoszba süllyedő Németország. Ennek tudatában érdemes kajánkodni a választást megnyerő német Keresztény Demokrata Párttal és vezérérével, a három kancellári periódust, számos válságot és nemzetközi krízist maga mögött tudó Angela Merkellel.
Két dolgot nem szabad elfelejteni. Az első: még mindig magasan Merkel a legnépszerűbb német politikus és honfitársainak több mint fele szerint ő a legalkalmasabb a kancellári posztra. Az őt követő legnépszerűbb ellenzéki politikust, a szociáldemokrata (SDP) Manfred Schulzot fele annyian támogatják, mint őt. A második: Németországban példás, mondhatnánk vegytiszta demokrácia van, vagyis sem az országot, sem annak demokratikus rendjét, sem Európa vezető gazdaságát, a német gazdaságot semmilyen veszély nem fenyegeti, bármilyen koalíció kezébe kerülne a hatalom. Az említett négy párt mellett az ellenzékben lévő Szociáldemokraták, – akik eddig a CDU-CSU-val kormányoztak egy nagykoalícióban, akár azt folytatva, akár más módon – pont olyan alkalmasak az ország vezetésére, mint Merkel és csapata.
Németország nincs válságban. Egyszerűen működik a demokráciája, amelyben az egyik koalícióra készülő párt az együttműködés feltételéül szabott kompromisszumot nem tartotta elfogadhatónak a maga és a választói számára, vagyis – mondjuk úgy – elvi alapon visszalépett, feladta kormányzati ambícióit. Innentől kezdve még mindig 4 lehetőség áll az ország előtt, amelyből egyik sem katasztrófa, nem ördögtől való, még csak nem is mondható tragikusnak, de még újdonságnak sem mind. Ezek az alábbiak: a CDU-CSU ismét nagykoalícióra lép az SDP-vel, a jamaicai koalíciót egy kenyai koalíció váltja a CDU-CSU, Zöldek és az SPD részvételével, kisebbségi kormányzás és végül a megismételt választás. A bizonytalan és hagyománnyal nem rendelkező kisebbségi kormányzás kivételével bármelyik felállás is valósul meg, Németországnak esélye van a stabil kormányzásra.
Jelenleg azonban a nagykoalíció visszatérésére nem tűnik valószínűnek, mivel az SPD nagyon gyorsan és határozottan zárta ki ennek lehetőségét. E mögött nem annyira Merkel politikájának totális elutasítása áll, mint inkább az, hogy a szociáldemokrata tábor saját választási vereségét a korábbi, 8 évig tartó nagykoalíciónak tudja be. A CDU-CSU-SPD trojka minden résztvevő számára a választói támogatása visszaesését hozta. A legtöbbet a bajor CSU vesztett, amely jelenleg vezetői válsággal küzd, utánuk a legrosszabbul a szociáldemokraták jártak, de a CDU is történelmi mélypontra csúszott. Igaz így is Németország legerősebb pártja, a CSU-val együtt a legerősebb politikai erő maradt. A szeptemberi választáson azonban komoly figyelmeztetést kapott a híveitől, akiknek – ahogy a szocdem szavazóknak – nem igazán jött be a vörös-fektet (SPD-CDU-CSU) koalíció.
Egyelőre több esélyes a játék, de a választók egyre nagyobb hányada támogatná új választások kiírását. A német köztársasági elnök magához kérette a pártok vezetőit. Köztudott, hogy sem az SPD, sem a CDU sem a szociáldemokrata köztársasági elnök nem támogatja, hogy újra urnák elő szólítsák a németeket. Egyedül a nagyon rosszul szereplő CSU lát fantáziát egy megismételt voksolásban. Természetesen a reménytelen ellenzéki szerepre kárhoztatott Baloldal és a szélsőjobbos AfD (Alternatíva Németországért) szívesen állna csatasorban egy választási kampányban, de nekik egyelőre senki nem osztott lapot. Sem a politikai pártok, sem a választók döntő többsége nem számol velük.
A német nagytőke, a magát munkaadóknak nevezni szeretők szervezetei kifejezetten örülnek a jamaicai koalíció kudarcának, anélkül, hogy valódi alternatíva mellé állnának, hiszen a nagykoalíció végét is örömmel fogadták. A jobboldalon egyre nyíltabban ágálnak a mellett, hogy itt az ideje véget vetni a Merkel-érának, ugyancsak anélkül, hogy képesek lennének akárcsak egy alternatív nevet is felvetni. Korábban a CSU elnöke, a bajor kormányfő Horst Seehofer próbálkozott azzal, hogy magát Merkellel szemben pozicionálja, de olyan sikerrel, hogy most – minden valószínűség szerint – még a CSU-ban is el fogja veszíteni elnöki posztját és a decemberi választásokon akár a kormányfői széktől is búcsút mondhat.
A legkisebb valószínűsége nincs annak, hogy a megismételt választásokon a felsorolt parlamenti pártok, tehát a CDU-CSU, az FDP, a Zöldek és a Szociáldemokraták táborával szemben bármilyen más párt vagy pártok koalíciója kezébe kerüljön Németország irányítása. Sem a jobboldali szélsőség az AfD, sem a baloldali a Baloldal (Linke) nem alternatíva. Ez nem jelenti azt, hogy egy megismételt választás nem keverné meg a kártyákat, vagyis egyáltalán nem biztos, hogy megismétlődne a szeptemberi eredmény. Egy új választásig a jelenlegi kormány vinné tovább az ügyeket, tehát forradalmi változásra nem kellene számítani Németország bel- és külpolitikájában. Ez a megfigyelők és a németek döntő többsége szerint megnyugtató, mások pont ebben látják a veszélyt, mert szerintük változásra lenne szükség. Senki nem gondolja azonban, hogy 2017. novemberében és a következő fél évben veszélybe sodródnak Berlin vezető szerepe Európában, vagy meginogna a német-francia tengely.
Az más kérdés, hogy Európának, a világnak – már csak Donald Trump őrjöngése miatt is -, minél előbb egy gyorsan reagálni és keményen az öreg kontinens érdekeiben és a világpolitikai stabilitás megőrzéséért fellépni képes német kormányra van szüksége. És akkor még nem beszéltünk az Európára és a világra leselkedő globális veszélyforrásokról, amelyek kezelésében az elmúlt évtizedekben megszokottnál sokkal nagyobb felelősség hárul Németországra, Franciaországra, a kettejük szövetségére, az Európai Unióra. Németország gazdasága majd kicsattan az egészségtől, soha ilyen erős nem volt. Európa régen nem igényelte ennyire, mint most, hogy Németország meg tudjon felelni a rá háruló felelősségnek. Nagyon veszélyes lenne, ha vezető szerepe a demokráciával együtt járó belpolitikai csatározások áldozatául esne, ami nem Németországnak, hanem Európának okozna igazián fejfájást.
Zsebesi Zsolt
