A most elhunyt Helmut Kohl felismerte, hogy országa jövője az Európai Unió sikerétől függ. Orbán Viktor viszont az EU összeomlására építi a jövőjét.
Miközben Európa nyugati fele a pénteken elhunyt Helmut Kohl életútjának és történelmi hagyatékának méltatásától hangos, a magyar sajtó és a magyar politikai pártok hallgatnak, mint az a bizonyos a fűben. Sem mellette, sem ellene hang nincs. Sem kiköpni, sem lenyelni nem képesek, amit Kohl képviselt és amit Európa Kohlnak köszönhet. A tahó kussolásból a legszembetűnőbb a magát polgárinak nevező Fidesz viselkedése, amely – ráadásul – egy ugyanazon pártcsalád tagja, az EU Néppárti Frakciójáé, amely Kohl dicsőítésétől hangos, és amelyhez Kohl pártja, az Angela Merkel vezette CDU is tartozik.
Kohl a német egyesítés kancellárja és ezzel Európa egyesítésé is. Németország két felének összeolvasztása tette lehetővé – vagy még inkább – mutatta meg Európa egyesülésének szükségszerűségét is. Az egységes Németország volt a feltétele vagy első lépése Kelet-Európa elszakításának a szovjet-orosz birodalomtól. Kohl Németország egyesítése mellett – vagy talán annak árát megfizetve – képes volt egy másik nagy elhatározásra is. Feltétel nélkül kiállt az Európai Unió megerősítése, az euró bevezetése és a kelet-európai országok csatlakozása mellett az Európai Unióhoz. Mindeközben történelmi alkut és ezzel békét kötött Németország kelet-európai szomszédaival, mindenek előtt Oroszországgal és Lengyelországgal. Az EU bevezetésével mérsékelte a német gazdasági fölénytől reszkető Franciaország és Olaszország aggályait a német márka ereje miatt.
Kohl történelmi léptékű és európai mértékkel különösen nagy jelentőségű felismerése az adott pillanatban – a múlt század végén, amikor az agyag lábakon álló szovjet óriás megbicsaklott – az volt, hogy Németország egyesítése, országa jövője elválaszthatatlan Európa egységétől, a kontinens gazdasági és politika pozíciójának megszilárdításától. Vagyis a német nemzeti érdek egybeesik az erős és közösséggé szerveződő Európa megteremtésére irányuló törekvésekkel. Németországnak – mint a többi európai államnak – önnön nemzeti érdeke, hogy – lemondva szuverenitása egy részéről – létrehozza és fenntartsa az érdek- és értékazonosságon alapuló egységes Európát.
Kohl Németország felvirágoztatását egy erős Európai Unióban látta megvalósíthatónak. A II. világháborúban keserű tapasztalatokat szerzett jobboldali politikus kétségtelenül mindig a német érdekeket tartotta szem előtt. Ezeket azonban nem Európa többi országával szembe menetelve, hanem azokkal együtt, azok érdekeinek figyelembe vételével, kompromisszumok, alkuk árán látta képviselhetőnek. Ha kellett, fizetett, ha kellett, érvelt, ha kellett, kemény, ha kellett, rugalmas volt. Mindennek Németország és az egységes Európa élvezte a gyümölcseit. Elsősorban a német nagytőke, a német jómódú polgárság, de Németország vezető szerepének megszilárdítása Európában a kontinens egészének is a javára vált. Még akkor is, ha – a dolgok természetéből fakadóan – a német hegemónia alatt funkcionáló Európa a legtöbb előnyt Németországnak nyújtotta és nyújtja ma is.
Kohl felismerését, hogy Németország érdeke az egységes és erős Európai Unió léte, tanítványa Angela Merkel is magáévá tette. Németország jelenlegi kancellárja, akit – a magyar sajtó egy részével együtt – sokan igyekeznek, mint a Kohlt hátba szúró, hálátlan árulónak leírni, ugyanazt az irányvonalat követi, mint mentora. Ezek az elvek: ami jó az egységes Európának, az jó Németországnak; Németországnak vállalnia kell a rá eső felelősséget Európa sorsáért; a kontinens jövőjének záloga a német-francia együttműködésen nyugvó Európai Unió sikere.
Amikor Angela Merkel látványosan elhatárolódott Helmut Kohl feketekasszát használó és a párton belüli támogatást pénzért megvásárló pártpolitikájától, és leválasztotta Helmut Kohlt a CDU-ról, csak azt tette, amit az erkölcs és pártjának érdekei megkívántak. Kohl ugyanis – bár mindig Németország érdekében –, de hatalmát nem tiszta eszközökkel tartotta fenn. Pártelnöksége 25, és kancellári megbízatása 12 éve alatt olyan pénzeket mozgatott, amelyek eredetét a sírba vitte magával.
A pártpénzek körüli botrány azonban soha nem Kohl személyes meggazdagodásáról szólt, hanem arról, hogy a feketekassza pénzét párton belüli pozícióinak fenntartására használta fel. Vagyis Kohl nem anyagi előnyökért költött ismeretlen forrásokból érkezett pénzeket, hanem azért fizetett ellenfeleinek, riválisainak és szövetségeseinek, hogy támogassák az általa helyesnek tartott politikát. Németországban ez is erkölcstelennek és elfogadhatatlannak számít, amiért erősen megtépázták – az egyébként elismert – kancellár becsületét, pártjának is el kellett tőle határolódnia.
A németek örök kancellárjának munkássága jól mutatja, mennyire más értékrendet és mennyire más Európát akart Helmut Kohl, mint – az utolsó és nem teljesen világos éveiben barátjává fogadott – Orbán Viktor. A magyar kormányfő szinte semmit nem tanult Kohltól. Hogy ne kelljen felsorolni mindazt, amiben pont ellentéte a nagy német politikusnak, csak egyet emelnék ki. Míg Kohl felismerte, hogy országa jóléte és ereje attól függ, hogy szövetségesei, a többi európai ország és az Európai Unió mennyire sikeres, addig Orbán azt hiszi, hogy Magyarország a többi európai országgal, az EU-val szemben kerülhet nyertes pozícióba. Sőt, úgy, hogy Magyarország Európa közös érdekeire fittyet hányva, kizárólag a saját érdekeit tartja szem előtt.
Az Európai Uniót és az európai békét a Helmut Kohl által kidolgozott és az Angela Merkel által is követett német politika tartja össze Franciaországgal szövetségben. Olyan „nagyhatalmak”, mint Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország mai vezetői ezt a szövetséget, az ezen alapuló EU-t, szeretnék aláaknázni. Semmi másért, csak azért, mert az EU nem ismeri el korlátlan hatalmukat országaik polgárai felett. Orbán Viktor és a hozzá hasonló európai szakadárok történelmi bűne nem az, hogy nem tudják felismerni, amit előttük jóval korábban Helmut Kohl felismert, hogy egy ország ereje és biztonsága annak a szövetségi rendszernek az erejétől és biztonságától függ, amelynek a tagja, hanem az, hogy a saját személyes érdekeiket, hatalmi vágyaikat alárendelik országaik érdekeinek. Saját érvényesülésüket állítják be az ország érdekének. Orbán ennél is tovább megy, mélyebbre süllyed, amikor a saját- és családja gazdagodását előbbre helyezi Magyarországnál.
Főleg a Fidesz híveinek figyelmébe ajánlom: nem arról van szó, hogy Orbán másképpen akarja képviselni országa érdekeit, mint Helmut Kohl. Nem arról van szó, hogy Orbán a nemzetállamok reneszánszára, míg Kohl az európai együttműködésre és a nemzetállamok szuverenitásának korlátozására, az EU-ra esküdött, vagyis más a véleményük egy fontos kérdésben, hanem arról, hogy az egyik oldal – nevezetesen Helmut Kohl – mindig a hazája és soha nem a saját és családja érdekei szerint cselekedett, amit Orbán Viktorról nem lehet elmondani. Így aztán semmi meglepő nincs abban, hogy a Fidesz nem tud mit kezdeni Helmut Kohl halálával. Ha majd megszólal végre, akkor is csak hazudni fog. Sajnálatos, hogy a többi – köztük a magukat demokratikusnak nevező ellenzéki – pártok sem értettek meg semmit Helmut Kohl politikai krédójából. Legalábbis erre lehet következtetni a halálát övező csendből.
Zsebesi Zsolt
