Kiemelt fő hír

Sulyok az elutasító nyilatkozában egyértelmű hűségesküt tett, és megígérte, hogy Magyar Péternek éppen olyan kritikátlan és elvtelen kiszolgálója lesz, mint amilyen Orbánnak volt. Magyart azonban ez nem elégíti ki, neki saját köztársasági elnök kell, akit ő ültet díszletnek a köztársasági elnöki székbe. A közvetlen köztársasági elnökválasztást sem meri megkockáztatni, mert nem biztos abban, hogy az ő jelöltjénél nem lenne népszerűbb, s a feladatra alkalmasabb jelölt, akit a többség megválaszt (például Iványi Gábor). Ez pedig morálisan is megkérdőjelezi a Sulyokkal szembeni akcióját, mert Sulyok helyére nem egy valódi köztársasági elnököt akar állítani, hanem egy másik ("tiszás") Sulyokot. A durva támadás és a megalázás azt eredményezheti, hogy a Sulyokkal szembeni fellépés veszélyesebb és ellenszenvesebb lehet, mint maga Sulyok. Az önkény még egy rossz köztársasági elnök esetében sem elfogadható. Főleg, ha Magyar nem helyre akarja állítani a köztársaságot, hanem birtokba akarja venni ugyanazokat az intézményeket, amelyeket korábban a Fidesz uralt. Az agresszív hatalomgyakorlás könnyen szimpátiát kelthet az iránt is, akit sokan alkalmatlannak tartanak. A túlzott erőfitogtatás gyakran legitimálja az ellenfelét, ha valaki annyira túlfeszíti a húrt, hogy saját ellenfelét teszi rokonszenvessé. Az agresszió mártírt csinálhat Sulyokból.  Mindez azt a kontraproduktív helyzetet hozza létre, hogy akik Sulyok megválasztása ellen is tiltakoztak, s az elmozdításával egyetértenének, Sulyoknak kezdhetnek el szurkolni, mert a jelenlegi helyzetben egy korlátlan hatalommal rendelkező, s láthatóan azt megtartani szándékozó akarnok áll vele szemben. Aki azért akarja törvénytelenül elmozdítani (azért trollkodik, terrorizálja, azért alázza meg naponta), hogy a helyére a saját Sulyokját ültesse. Az agresszió szimpatikussá teszi az áldozatát, és Magyar színházias terrorjával szemben azért szurkolhtnak egyre többen, hogy az emberi méltóságában megalázott Sulyok szedje össze magát, s rúgja ki a köztársasági elnöki palotából az agresszort. Erre nyilvánvalóan nem kerül sor, mert Sulyokból hiányzik ez a fajta öntudatos és méltóságteljes fellépés, éppen ezért választotta Orbán. De enélkül is, Magyar fellépése Sulyok mellé állíthatja azokat is, akik méltatlannak és alkalmatlannak tartják a feladatára, akik a diktatúra egyik maradványát látják benne. Annál is inkább, hogy funkcióját tekintve egy ugyanolyan bábra akarja cserélni, ezért akarja kirúgni, nem pedig azért, hogy helyreállítsa a köztársaságot. Sulyok ellenállása a rendszerváltás szempontjából hasznos lehet, mert az alaptörvény megváltoztatására kényszerítheti Magyart, aki ezért nem teheti meg, hogy csak úgy beüljön Orbán rendszerébe következő diktátorként. Nem mintha ezt meg lehetne akadályozni. De legalább ne legyen olyan könnyű, s az általános iskola 6. osztályát elvégzett népességtől felfelé mindenki számára nyilvánvaló legyen, hogy Magyar az új diktátor, aki semmi mást nem csinál, csak Orbán embereit a sajátjaira cseréli. Ha ez az agresszió folytatódik, ellentétes hatást válthat ki, mert az emberek igazságérzetét az erősítheti, ha ehhez a performanszhoz Sulyok nem asszisztál. Sokak számára elégtétel lehet, ha Magyar nem képzelheti azt, hogy bármit megtehet. Ennek a színjátéknak a legtragikusabb vége az lehet, ha egyszer az jön ki az emberek száján, hogy "hajrá Sulyok"!

Magyar Péter szándékosan számolta fel a politikai liberális baloldalt, tudatosan semmisítette meg a baloldali és demokratikus pártokat (a "Tisza" nem az), s ugyanilyen szándékos az, hogy az Orbán-rezsim bukása után nem nyújt segédkezet a fogságba ejtett Népszavának, nem segíti ki a diktatúra csapdájából, amíg létrejön a szabad sajtópiac. Önmagában az is botrány, hogy a Mediaworks még létezik. Ez mindent elmond arról, hogy Magyar elmulasztotta a rendszerváltást, nem tette meg a legalapvetőbb lépéseket sem: a Népszava helyzetéért nemcsak Orbán, hanem Magyar Péter is felelős. A Fideszt a Mediaworks-el és az alaptörvénnyel együtt már rég be kellett volna szántania. Ezért a Népszava most már nemcsak a Fidesz, hanem a "Tisza" áldozata is, amelynek győzelméért a Népszava elég sokat tett: a mi ízlésünk szerint túlságosan is sokat, mert az Orbán-rendszer megdöntése érdekében nyújtott támogatása mellett nem fordított elég gondot a demokratikus garanciák, fékek és ellensúlyok, a rendszerváltás megkövetelésére, hanem a többi álfüggetlen sajtóval együtt bedőlt Magyar Péter hazugságának, hogy az Orbán-rendszert csak egyetlen párttal lehet megdönteni, ezért a Népszava alárulta saját politikai közösségét, a baloldalt is. Ennek áldozata most ő maga is. De hol van ez vétek a 153 éves múlthoz és kulturális örökséghez képest? Az is helytelen, hogy a Népszava elhallgatja ebben Magyar Péter felelősségét, és nem kéri számon rajta a túszul ejtett újság megmentését. Álságos és hazug indok az, ha Magyar azt mondja, hogy ő nem avatkozik a sajtópiacba (nem tart el lapokat), mert ez nem ezt jelenti. Arról nem beszélve, hogy saját öccse által üzemeltetett kormánypropaganda lap, a Kontroll, sem a piacból él, nem az olvasók tartják el, s ha vannak hirdetései, akkor azok nem függetlenek attól, hogy a testvére a miniszterelnök. Ha Magyar a jogállamra akar hivatkozni, akkor ne felejtse el, hogy ez a felállás a testvérével (és annak alakuló médiabirodalmával) önmagában is egy korrupciós szisztéma. A Magyar Pétert támogató baloldal és a liberálisok alapvető kötelessége lenne, hogy Magyart emlékeztesse arra az ígéretére, hogy Orbán legyőzése után plurális demokrácia lesz, "nyíljon száz virág", virágozzék a demokrácia, a sokszínűség, s arányos új választási rendszerben alakuljon ki egy alkotmányos demokrácia politikai térképe. Ha Magyar Péter nem menti meg a Népszavát (vagy eleve nem hoz létre új szabad sajtópiacot), akkor nemcsak a kisstílű politikai és ideológiai érdek vezeti, nem csupán a nagyonalúság hiányzik belőle, hanem úgy semmisít meg egy nemzeti kulturális értéket, hogy közben ennek az ígéretének az alapvető feltételét, a baloldal nyomtatott napilapját számolja fel. Magyar hallgatása azt jelenti: a szélsőjobboldali fideszes Mediaworks maradhat, a baloldali Népszava pusztuljon el. Közös erővel pusztítják el, s ha van különbség, akkor Orbán mellett az szól, hogy minimális követelmények és keretek közepette, de a Népszavát megőrizte és fenntartotta, míg Magyar elpusztítja. Mert a passzivitása is tett, a Népszava megsemmisítésének tette. Akik elhitték, és népszerűsítették, hogy a baliberális oldal "óellenzéknek" bélyegezve átmenetileg szűnjön meg, majd támadjon fel, remélhetőleg nem mulasztják el megemlíteni Magyarnak, hogy nem erről volt szó.

Trumpnak mindenesetre erős krisztustudata van, s ebből a pozícióból utasítgatja a római pápát, akit még J.D. Vance alelnök is figyelmeztetett, hogy csak óvatosan idézgessen a Bibliából, és leckéztette a pápát a katolikus doktrinákat illetően. Pedig Leó kijelentése megfelel az egyetemes keresztény értékeknek és tanításnak. Ezt mondta: "Bárki, aki Krisztus, a béke fejedelmének tanítványa, soha nem áll azok oldalán, akik egykor kardot forgattak, ma pedig bombákat dobnak." Ez a legmodernebb teológiai felfogásoknak is megfelel, amelyek szerint az egyháznak nem lehet kardja, csak keresztje. Jézus nem támogat gyilkolást, Isten országa kereszt. Főleg nem ilyen gyilkolást, mint az iráni. Mert a világi hatalom viselheti a kardot a rend és a földi törvények megtartására, valamint önvédelemre. De az iráni háború nem önvédelem. Ez nem Isten háborúja, amit Trump és társai vívnak. Ezzel a kijelentésével a pápa Trump háborújának alapjait és legitimitását kérdőjelezte meg. Ha ez nincs, akkor semmi nincs, ami alátámasztaná az iráni káoszt és bombázást. Trump nem tudott nagyobb tekintélyt maga mellé állítani, mint Jézust, aki a képen ő maga. Ehhez hasonló istenkáromlással tetézi mindezt, amikor szélsőséges kereszténynacionalista evangelikál vezetők (Christians Engaged) kezdeményezésére ő is felolvas a Bibliából egy láncolvasás keretében. A szervezet "Amerika olvassa a Bibliát" elnevezésű kezdeményezése a szokásos felszínes kereszténynacionalista magamutogatás a benső hit megélése helyett, melynek része lesz az, amikor Trump is felolvas egy részt. Ez azért is vicces, mert Trump korábban már felsült a Bibliához való viszonyával, amikor az evangelikál hamis próféták már az Isten emberének kiáltották ki, és naivan megkérdezték, mi a Bibliában a kedvenc igeverse. Trumpnak egy szó, egy sztori, egy történet, semmi nem jutott eszébe, mert életében egy szót nem olvasott el "Isten embere" a Bibliából. Azt állítják, hogy Trumpot Isten választotta ki, ami szintén istenkáromlás, mert ők választották ki, ezzel Istenné tették magukat. Annak nyilván nagy jelentősége van, hogy az amerikai elnök milyen igeverset választ és olvas fel. Gondolhatnánk sok mindenre, de Trump ismeretében nem kell meglepődni azon, hogy 2 Krónika 7:11–22 versekre esett a választás. A történet Salamon imájának megválaszolásáról szól. A legfontosabb a 8. vers: "Megerősítem a te birodalmad trónját, a mint megigértem volt Dávidnak, a te atyádnak, mondván: Nem vétetik el a te nemzetségedből való férfiú az Izráel királyiszékiből." Ezt az evangelikál trumpisták, akik a Bibliát allegorikusan értelmezik, és tetszés szerint alkalmazzák arra, amire akarják, a Salamonnak adott isteni ígéretet Trumpra vonatkoztatják. Elég ijesztő, ha Trump és a gyerekei elhiszik ezt, és az amerikai alkotmányos demokrácia, a szabad választások alapjait kérdőjelezi meg, hogy Trump kereszténynacionalista hívei úgy értelmezik ezeket a verseket, mint a Trumpnak és családjának adott isteni ígéretet. De ennek az igeversnek ennél is több jelentése és szerepe van, mert az is üzenet, hogy ezt a részt Couy Griffin, a "Cowboys for Trump" alapítója szavalta a 2021, január 6-i Capitoliumban történt zavargás során. Ott és akkor egyértelműen azt támasztotta alá, hogy nem lehet a választás győztesének kihirdetni Joe Bident, mert Isten Trumpnak és a "nemzetségének" adta az amerikai elnöki hatalmat mindörökre.

Netanjahu Dzsingisz kánnak ad igazat Jézus Krisztussal szemben. Dzsingisz kán kegyetlenségéről volt híres, neve a barbarizmussal egyenlő, leginkább koponyahegyek mellett ábrázolták. Kínzási módszerei utánozhatatlanok, történészek szerint legalább 30-40 millió embert mészárolt le. Netanjahu ezt az embert emeli Jézus Krisztus fölé, s neki ad igazat Jézus Krisztussal szemben, aki az önfeláldozó szeretetet és a keresztet választotta, hogy megváltsa a világot. Dzsingisz kán a megfélemlítést és zsarolást használta, s aki nem adta meg magát, azt elpusztította. Ez volt a "mongol béke". Szó se róla, ez valóban emlékeztet Trumpra és Netanjahura. De egy kicsit sem Jézus Krisztusra. Netanjahu az iráni háborút próbálta igazolni ezzel a szöveggel, azt állítva, hogy "nincs más választásod", az erőszakot kell választani a mértékletességgel szemben: a mongol Dzsingisz kánt a zsidó Jézus Krisztussal szemben. Azt próbálta igazolni ezzel, hogy "időben szembe kell szállni az ellenségekkel, amíg még van idő". Netanjahu legendás időzítései jól ismertek, már húsz évvel ezelőtt is azt állította, hogy Iránnak 5 nap múlva atombombája lesz. De Iránnak azóta sincs atombombája, vélhetően most volt a legtávolabb tőle, amikor végre háborút indíthatott ellenük, mert talált hozzá végre egy amerikai elnököt. Nem tudunk elképzelni még egy amerikai elnököt, aki hajlandó lett volna arra, amire Trump. Ahogy Netanjahu több évtizedes háborús álmaira is nemet mondott minden amerikai elnök, republikánusok és demokraták egyaránt. Vélhetően az első percben tudták, mi lesz a következménye, ha Irán lezárja a Hormuzi-szorost. Trump nem gondolt erre a lehetőségre, ezért elképzelése sincs, nemhogy terve, hogyan oldja meg ezt a problémát. Netanjahut ez nem nagyon izgatja, végre megvalósíthatja Dzsingisz kán álmait, legyilkolhatja az összes iráni vezetőt, akik helyére állítanak másokat, és nem változik semmi. Az iráni háború nyilvánvaló értelmetlenségének nemcsak az ad nyomatékot, hogy egy közönséges hazugság alapján indította el Trump és Netanjahu, de a vége egyáltalán nem látható. Nagyon dicstelen vereség lehet a vége az Egyesült Államokra nézve, mert nincs jó megoldás a befejezésre. Ennél fontosabb azonban a tény, hogy Amerika és Izrael most veszítette el igazán a biztonságát, mert levegőből nem lehet legyőzni Iránt, még rendszerváltást sem lehet elérni (a csodálatos iráni forradalom véget ért az amerikai-izraeli bombázással), s Irán olyan bosszút állhat, amire nem lehet soha eléggé felkészülni.

Az iráni háborúban ugyanolyan vallási fanatikusok állnak egymással szemben mindkét oldalon. Az amerikai fehér neoprotestáns evangelikál keresztény fanatikusok nemcsak voksokat hoznak a republikánus párt kormányzásához, hanem a militáns eretnek szekták erőszakos vallásos ideológiáját is. Amerikát prófétikus szereppel ruházzák fel és kergetik egymás után öldöklő háborúkba. Soha nem tanulnak a kudarcokból és nem értékelik át az ideológiájukat. A középkori vallási fanatizmus újraéledése ez, amely ugyanannak a keresztény eretnekségnek a következménye. Iránban nem az amerikai szekuláris demokratikus állam indított önvédelmi háborút egy iszlám fanatikusok által irányított állam ellen, hanem az amerikai keresztény nacionalizmus támadta meg a teokratikus iszlám államot. Bibliai próféciák elferdítései alapján hiszik, hogy ehhez joguk van, Isten az oldalukon áll. Az amerikai keresztény nacionalizmus Amerikát a nemzetek fölött álló országnak tekinti, azt képzelik, hogy Amerikát keresztény nemzetként alapították és fölötte áll a világnak. A "keresztény" nemzeti identitás már eljutott a felsőbbrendűség gondolatáig és gyilkos bombákkal fenyegeti a világot. Ennek bizonyítéka az amerikai evangelikál "keresztény" irodalom, amely szerint Amerika a "hegyen épített város", a "világ világossága", amelynek feladata a próféciák beteljesítése. A Biblia totális kiforgatása ez, mert keresztény nemzet nem létezik, Amerika sem keresztény nemzet. A "hegyen épített város" az egyház, ha a szelíd és önfeláldozó Jézus követője, és nem Amerika. Az egyház is csak abban az esetben, ha az "Isten országa" működési elveit képviseli, amelyek ellentétesek az evilági hatalom logikájával. Az egyház "fegyvere" a kereszt, nem pedig a kard. Amit csinálnak, teljes ellentéte Jézus tanításának.

Ez azt jelenti, hogy az Irán ellen indított közös amerikai-izraeli háború Netanjahu vágya, Trump adja a támogatást ehhez. Ennyi erővel Iránt már harminc éve is le lehetett volna bombázni, az ayatollahot meg lehetett volna gyilkolni, s kétség nem fér hozzá, sok életet meg lehetett volna menteni. Valamiért eddig mégsem tette meg a világ. Még pedig azért nem, mert a nemzetközi szabályokba nem fér bele az, hogy független országok vezetőit elraboljuk, majd az országa olajkészletére rátesszük a kezünket. Az sem volt eddig megengedhető, hogy háborút azzal kezdünk, hogy bombát dobunk az ellenfél legfőbb vezetőjének fejére. Erre csak Netanjahu és Trump képes. Senki nem vitatja, hogy Khamenei ayatollah a világ egyik legsötétebb gazembere, gyilkosa volt, aki felesküdött Amerika és Izrael elpusztítására. De ennek komolyságát mutatja, hogy 37 év uralkodása alatt ennyire jutott. Ha mindenkit meg akarnak ölni egy bombával, aki ezt akarja, akkor elég sok bombát le kell még dobni, és a bombáknak soha nem lesz vége. Ha az a törekvés igaz, hogy a világ tömeggyilkos diktátorait le kell bombázni, országaikat térdre kell kényszeríteni és be kell hódoltatni Trumpnak, akkor a következő bombázást már indíthatja is Moszkva, Peking, Phenjan ellen. De hasonló a logikája annak is, hogy aki nem tudja, hogy merre van a kábítószerkereskedők hajóinak útvonala, s eltéved, azt megölik. Ha Trump valóban a világra leselkedő legnagyobb veszélyeket akarná elhárítani, akkor azt kezdhetné Ukrajnában azzal, hogy kifüstöli onnan az oroszokat. Iránnál sokkal nagyobb veszélyt jelentenek az oroszok, akik Európát fenyegetik és világháborúval fenyegetnek. Trump az eddigi támogatást is megvonja az ukránoktól, a világot fenyegetve ezzel.

Az egyáltalán nem biztos, hogy Irán új vezetői barátságosabban viszonyulnak Amerikához és Izraelhez. Stabil változásra csak akkor van lehetőség, ha belső iráni társadalmi változás is végbemegy. Trump villámháborús terve megrekedhet, ha nem lesz rendszerváltás, mert akkor csak legyilkoltak egy vezetői garnitúrát, s jön egy másik, és semmi nem változik. Trump beleragadhat ebbe a háborúba, ahogy az előfordult már más amerikai háborúkkal, pedig azok egy jelentős része ennél sokkal átgondoltabb volt. Az új háború megkérdőjelezi a legutóbbi atombunker elleni támadás sikerét, ha most is az atomfenyegetés a támadás egyik oka. Vagy csak győztesnek hirdeti magát, mert megint levadászott egy vezetőt. Trump iráni kalandja felveti a jogtalanság és önkényesség kérdését. Ki van biztonságban? Trump egyre inkább elhiszi magáról, hogy azt csinál, amit akar, azt gyilkol le, akit akar, ha az nem hódol be és nem engedelmeskedik. Emellett erősen kockázatos is, mert Trumpnak legtöbbször a szája nagy, ha nemet mondanak neki, meghátrál. Kivéve a gyengébbeket. De egyszer erre ráveszthet. Lehet, hogy szerencséje lesz megint, mert nem eszkalálódik a háború, nem robbantja fel a térséget, de ez nem rajta múlik. Ez a háború közvetlen ok nélküli, Amerikát célponttá teszi, és az sem erősíti Amerika tekintélyét a világban, hogy bárkit megfenyeget, bekebelez, és teljesen kiszámíthatatlan. A nárcisztikus motívumok nem elégségesek és ijesztőek. Az sem véletlen, hogy Trump a NATO-t kihagyta ebből az akcióból is, ami szintén nem jó jel. Megosztja a világot, kifejezi azt, hogy Trump önállósította magát az ENSZ-től és a NATO-tól is. Hiányzik a konszenzus, a nemzetközi kontroll. Egy újabb háború, amely két nárcisztikus ember szeszélyén múlik.

Választási szakértők és jogászok véleménye szerint Trump rendszerszintű támadást intézett a félidős amerikai kongresszusi választások eredményének megkérdőjelezésére. Trumpnak a közvéleménykutatások szerint nem sok esélye...

Amit a film akaratán kívül bemutat, az érdekes és leleplező: az udvari propaganda sivár mechanizmusa, a hatalom kegyének megvásárlása, a politikai esztétika üressége és az önmagukat kínáló történelmi párhuzamok Hamvas Béla világát idézik. Csak a díszletek változnak, a karakterek ugyanazok. A néző úgy érzi, gyanús, nincs-e mégis reinkarnáció? Jeff Bezos, az Amazon alapítója Trump beiktatása előtt már 40 millió dollárt költött arra, hogy megvásárolja Trump kegyeit egy Melaniáról szóló "dokumentumfilmmel", ahogy a New York Times fogalmazott, ami semmit nem dokumentál, mert nincs mit. Valójában a szándék fordítva sült el, mert az ellenkezőjét sikerült bemutatni, mint amit szerettek volna. Ha Bezos le akarta volna járatni Trumpot és feleségét, akinek Trump néha kedvében próbál járni, hogy valamilyen figyelmet vagy emberi gesztust előhozzon belőle (minden próbálkozás sikertelen), akkor sem tudott volna ennél lejáratóbb filmet készíteni, amit az erősít leginkább, hogy ezt népszerűsítésnek szánták, és ennyit lehetett kihozni belőle. A film műfaját tekintve a legsilányabb propaganda, de akaratán kívül mégis dokumentál valamit: azt a hideg, rideg, embertelen és szívtelen világot, amit Trump környezete jelent. A narráció próbálja elmondani, hogy milyennek szerették volna a First Lady-t ábrázolni, amit dokumentálni kellett volna, ha abból bármi is létezne. Melania már a második elnöki beiktatáson is feltűnő Zorro kalapjában jelent meg, azóta is gyakran viseli, elrejtőzve mögé. Ha nem készül róla egy film, amely leleplezi a valóságot, beleképzelhettünk volna egy igazi Zorrót a Fehér Házban, aki a háttérben harcol férjével a jó ügyekért, az emberségért. De a Zorro kalap az ürességet rejti el, a semmit.

Trump kissé elkésett ezekkel a "jó beszélgetésekkel", és egyetértett azzal, hogy a jelenlegi helyzet nem folytatódhat. Két ártatlan embert gyilkoltak le az általa uszított ICE ügynökei, akiket eddig hősöknek nevezett. Hazudott mindkét alkalommal a videók ellenére, hogy mi történt, a Belbiztonsági Minisztérium a gyilkosságokat ki sem vizsgálta. Trump az ICE gerillatámadásait minden alkalommal megvédte, a gyilkosokat védelmezte, a tiltakozókat és az áldozatokat belföldi terroristáknak nevezte. Minneapolisban hidegvérű kegyetlen embervadászat zajlik hetek óta, amelynek amerikai állampolgárok, gyermekek is az áldozatai. A faji jellemzők, akcentus és bőrszín alapján banditaként támadnak bárkire. Ez eddig is köztudott volt. Trump és Vance alelnök önvédelemnek nevezte a gyilkosságokat, az ICE embertelenségei ellen tüntetőket azzal vádolta, hogy nem engedik a rendteremtést. Az ICE-t nemcsak megvédték, hanem törvény felett állónak nevezték, és a gengszterekre hasonlító maszkos banditák így is viselkedtek. Ellenségként harcoltak az amerikaiak ellen. Amikor az országos felháborodástól megijedt, hogy az a félidős választásokat fenyegetheti (ha egyáltalán lesznek, mert Trump már többször lebegtette, hogy nem kellene megtartani a kongresszusi választásokat), akkor megmentőként tetszeleg, mint aki most rendet tesz. De mindazért, amit az ICE tesz, kizárólag Trump a felelős, minden az ő utasítására történik. Ez is csak ideiglenes intézkedés a kedélyek lecsillapítására, mert Trumpot az eddigi esetek és a közvélemény nyomása sem győzte meg arról, hogy a magánhadseregeként működő ICE-nak az alkotmány és a törvények betartásával kell működnie, és elszámoltathatónak kell lennie. Trump meg akarja tartani saját félkatonai rohamcsapatának az ICE-t.