Mert csipkebokrot lát e nép
ott is, ahol a máglya füstöl:
fogadtál-e hallelujákat
Uram, az auschwitzi füstből?
Mezei András
Gergely Ágnesnek szeretettel
Nem vagyok muzulmán, zsidó vagyok, ebből következik, hogy a muzulmán nők fejkendőjével kapcsolatos információim bizonytalanabbak, mint az, amit a sárga csillagról tudok. S éppen az késztetett írásra, hogy a sárga csillagról nemrégiben elhangzott tévedéseket kiigazítsam.
Mint haladó gondolkodású ember természetesen Van der Bellennek szurkoltam az osztrák elnökválasztás idején. Győzelme után az egész haladó Európa föllélegzett: Ausztriában a szélsőjobbal szemben a demokrácia győzött. De ez nem jelenti azt, hogy az új osztrák államelnök tévedhetetlen.
Van der Bellen úgy gondolja, hogy a nőknek muzulmán fejkendőt kellene viselniük, hogy kimutassák szolidaritásukat azokkal a nőkkel, akik vallási okokból hordanak fejkendőt. Ezt mondta ugyanis az osztrák államelnök nemrég, április végén, Bécsben. Ehhez nem fűztem volna megjegyzést; rábíztam volna a hölgyekre és a divatszakemberekre a választ.
Csakhogy.
Van der Bellen úr indoklásképpen hozzátette, hogy a második világháborúban, Dánia német megszállása idején a nem-zsidó dánok is fölvarrták a sárga csillagot, a zsidók iránti szolidaritásuk jeléül, és ehhez már kénytelen vagyok hozzászólni, mert a két szimbólum: a muzulmán nők fejkendője és a sárga csillag, illetve a kétféle szolidaritás: az osztrák (európai) nők szolidaritása a vallási okokból kendőt viselőkkel, és a dán antifasiszta hazafiak szolidaritása a halálra ítélt zsidókkal nagyon nem ugyanaz!
Mindenekelőtt: soha egyetlen szekularizált jogállam hatósága sem kötelezett egyetlen muzulmán nőt sem fejkendő viselésére, legföljebb a férje, a családja, a szűkebb és tágabb iszlám közösség, amiben él. (Helyenként és csoportonként változó intenzitással.) A fejkendő legjobb tudomásom szerint azt jelzi, hogy viselője muzulmán. Hogy ez számára mivel jár, azt én itt nem firtatnám, akit érdekel, rengeteg információt talál erre vonatkozóan az interneten. Rám ebből annyi tartozik, hogy egyetlen nem-iszlám, vagyis a zsidó-keresztény kultúrkörbe tartozó állam törvénye sem írja elő a muzulmán nőknek a kendő viselését, csak maga az Iszlám.
A kendőt a muzulmán nő Európában vagy Amerikában bármikor letehetné, ha a társadalmi csoport terrorja nem lenne sokkal hatalmasabb erő, mint egy jogállami törvény vagy rendelkezés ereje.1) Az utóbbi ellen lehet protestálni, lázadni, a társadalmi csoport ellen szinte lehetetlen. Aki megkockáztatja, az életével játszik. És ha a muzulmán közösségből valaki (akár a lázadó apja, a férje) engedetlenségéért elvágja a torkát, a büntetés végrehajtóját elképesztően kesztyűs kézzel kezeli szinte valamennyi európai (és amerikai) ország igazságszolgáltatása, mert a vallás által motivált bűncselekményekkel szemben megértőbb.
Így nem csak a hívő muzulmánokkal elnéző a liberális igazságszolgáltatás, mert ugyanilyen elnéző a bigott keresztényekkel is; – abban az esetben, például, ha egy abortuszellenes megszállott meggyilkol egy abortuszt elvégző nőgyógyászt, a gyilkos igen enyhe büntetéssel megússza.
Másodszor: az iszlamofóbiának nem a fejkendő, még csak nem is a másság az igazi oka. Egy szekularizált jogállamban élő szabad polgár ismeri a toleranciát; együtt tud élni más szokásokat követő, külsőre másképp kinéző embertársaival. Az iszlamofóbia oka nem általában az Iszlám létezése, hanem a szélsőséges iszlám csoportok, a dzsihádisták egyre gyakoribb terrortámadásai, amiket semmivel nem provokáltak ki a nem-muzulmán emberek. És egy-egy iszlám terrorakció után a hatóságnak látszólag nem az a fő gondja, hogyan akadályozhatná meg a következő terrorakciót, hanem az, hogy miként lehetne megakadályozni a terrorizmus nyomán föllépő iszlamofóbiát. Pedig ez csak a látszat. Azoknak az országoknak a rendőrsége és titkosszolgálata, amelyek potenciális célpontjai az iszlám terroristáknak, mindent megtesznek a lakosság védelmében, amit egy demokratikus, szekularizált jogállamban a már kivívott szabadságjogok csorbítása nélkül megtehetnek. Meg kell találniuk ugyanis a biztonság és a szabadság kényes egyensúlyát.
Harmadszor. A muzulmángyűlölet azért veszélyes, mert a működési mechanizmusa a zsidógyűlöletével azonos akkor is, ha a muzulmángyűlölet oka racionális: az iszlám terrortól való félelem, míg a zsidógyűlöleté irracionális, mondvacsinált. Továbbá: a zsidó nem csak vallás, hanem egy nép is, aki a zsidó vallást elhagyja, mondjuk, megkeresztelkedik, attól még zsidó marad, a muzulmán vallást és magatartási kultúrát viszont sok különböző néphez és nemzethez tartozó ember vallja magáénak. Mégis a végeredmény: ahogy az antiszemitizmushoz sem kell zsidó, csak antiszemita, úgy végső soron az iszlamofóbiához sem kell muzulmán, csak muzulmángyűlölő.
Negyedszer. A sárga csillag minden, csak nem vallási szokásként vagy vallási előírásból hordott viselet. Az a kipa, a pajesz, a kaftán, a cikádli és a cicisz, nőknél a paróka, stb., amelyek egyáltalán nem kötelezőek: az viseli, aki akarja.
A sárga csillag viszont megkülönböztető jel. Bélyeg. Arra szolgált mióta a zsidók elvesztették hazájukat, de főleg a második világháború és a náci holokauszt idején, hogy az így megbélyegzett zsidót könnyebb legyen elkapni és a vágóhíd felé terelni. Megkönnyítse az Endlösung, a végső megoldás kivitelezését.
Ötödször: Dániát minden nemzetközi törvény fölrúgásával lerohanták és megszállták a német nácik, és kényszerítették a dán hatóságokat, hogy a sárga csillag viselését elrendeljék. Ez ellen tiltakoztak a nem-zsidó dán hazafiak. Továbbá azért viselték a sárga csillagot, hogy a zsidó vallású, illetve a zsidó etnikumhoz tartozó (nem vallásos, kikeresztelkedett stb.), dán állampolgár társaik megkülönböztetését és begyűjtését megnehezítsék. Ezen kívül, titokban, éjszaka és rekordidő alatt hajókra raktak és átvittek a semleges Svédországba rengeteg zsidónak tekintendő dán állampolgárt. Amennyit csak bírtak.
(Az azóta elterjedt sunyi és aljas rágalmak miatt meg kell jegyeznem: nem pénzért. Ez nem úgy működött, mint később a magyar Kasztner vonata. A dánok vitték, akit tudtak. Ingyen. És mivel a gazdag dán zsidók nem magyar zsidók voltak, annyi segítséget adtak a dán nemzeti ellenállás támogatására, amennyit elő bírtak teremteni. És fizettek a svédeknek is, persze, de nem önmagukért, hanem az egész zsidó közösségért, akit a svédek befogadtak.)
Hat. A dán hazafiak szolidaritása a zsidókkal a megszálló náci Németország elleni fölszabadító háború része volt. A dánok azért tűzték ki a sárga csillagot, mert emberek bírtak maradni az embertelenségben, mert az oktalanul, csak irracionális indulatból üldözöttek mellé álltak morális alapon, mert akár hívők voltak, akár nem, ismerték Jézust és a felebaráti szeretetről szóló tanítást. Tudták, hogy minden ember a felebarátod, még a zsidó is, és hogy amit magadnak is kívánnál, ugyanazt tedd te is a felebarátodért.
Ennyi.
Semmit nem vártak érte. Se pénzt, se elismerést, se medált.
Tették a dolgukat.
Hét. A muzulmán fejkendő annak a jele, hogy viselője az Iszlámhoz tartozik. Ha egy osztrák vagy más, európai, amerikai hölgy fölteszi, azt akarná jelezni vele, hogy ő a muzulmán nőkkel szolidáris? De miért? Az Iszlámot hivatalból senki nem üldözi, csak a terroristákat. Az pedig valószínűtlen, hogy a nem-muzulmán hölgyek a terroristákkal vállalnának szolidaritást. Akkor mégis miért hordanának fejkendőt? Pusztán divatból? Ez egy vallási viselet esetén minimum ízléstelenség.
Ettől a logikátlanságtól zavaros Van der Bellen javaslata.
A sárga csillag viszont nem vallási viselet, hanem megbélyegzés: a halálra ítélt zsidókra rásütött bélyeg. Aki a zsidóüldözések idején fölvette, az élete kockáztatásával tiltakozott a holokauszt gyalázata ellen, és szolidaritást vállalt azzal a néppel, amely a hitét, szokásait soha más népre kényszeríteni nem akarta, amelyik még a hóhéraival szemben sem alkalmazott erőszakot, amikor a vesztőhelyre hajtották.
Mert csipkebokrot látott ott is, ahol a máglya füstölt…
1) Lásd még: „kortárscsoport terrorja” David Riesmann: The Lonely Crowd
