Az időskorúakra nem lehet úgy tekinteni, mint akik feleslegesek, csak terhet jelentenek, és akik tapintatlanságból nem haltak még meg, hogy ezzel csak problémákat okozzanak. A közösségek és az egész társadalom értékes tagjairól van szó, akik időskorban is boldog és teljes életet élhetnek. A velük való foglalkozás nem csupán gond és kényszerű kötelesség, ha megtaláljuk a fizikai tehetetlenség mellett a nagyon is élő lelket és személyiséget. Akik pedig olyan állapotban vannak, hogy minden tekintetben magatehetetlenek, azok megérdemlik a törődésünket, mert ez a mi önbecsülésünk záloga is. Ugyanakkor nem lehet megfeledkezni az állam szerepéről, hogy az idősek gondozását segítenie kell, és nem rázhatja le magáról teljesen a felelősséget, hogy azt a hozzátartozók nyakába varrja, mert állami segítség nélkül ez nem oldható meg. Az idősgondozás egy szakma is és teljes embert, teljes idejű munkakört kíván.
