A republikánus elnökjelöltek clevelandi vitája uralja az amerikai médiát. Donald Trump szereplése jót tett a nézettségnek, a Fox News közvetítése 24 millió nézőt vonzott, ami az első viták esetében rekordnak számít. Trump megjelenésének vannak pozitív oldalai, mert az emberek feje fölött zajló tudálékos vitáknak egy csapásra véget vetett, miután minden kérdésre úgy reagál, mint egy hétköznapi amerikai vagány. Ez jót tesz az elnökválasztási kampánynak, amely már régóta nélkülözött minden őszinte emberi gesztust, ehelyett a kampánystábok mértani pontossággal kiszámított kommunikációs paneljeit kínálta. A kommunikációs stábok versenye zajlott. Trump fellépése felrúgja ezeket a szabályokat, és az egyszerű amerikai számára is érthetővé és élvezhetővé teszi a politikai vitát. Egy olyan embert láthatnak, akit nem az amerikai tanácsadó irodákban találtak ki, hanem az, akinek látszik. Önmagát adja.
Ez jót tehet Amerikának, ha a riválisok megértik, hogy stílust kell váltaniuk, különben a maguk száraz és unalmas, okoskodó stílusával alulmaradnak a populista Trump ellenében, ha még annyira megfelelnek is a politikai korrektség követelményének. A politikai korrektség az első, amit a populisták támadnak, mert a politikai korrektséget sokan az őszinteség nélküli mellébeszéléssel és képmutatással azonosítják. Hiába szeretne a republikánus párt vezetése, amely elsősorban az újabb Busht támogatná, bárki mást, csak ne Trumpot, az amerikai demokráciában a szavazatok fognak dönteni. A populizmus erős fegyver minden országban, még Amerikában is, ha elszakad a néptől a politika, és megjelenik egy olyan ember, aki a „nép hangján” beszél. Trump kiemelte, hogy anyagilag támogatta korábban a riválisai kampányát, s érezhetően beleunt abba, hogy olyanoknak adja a pénzét, „akiknek a száján nem jön ki egy egyenes mondat”. Azt mondta, hogy ennél ő is jobb lenne, és láthatóen egyre jobban tetszik neki a szerep. Sikerének titka, hogy ő az egyetlen, aki nem fél attól, hogy magát adja, függetlenül attól, hogy milyen szörnyűséges képet mutat magáról. Úgy gondolja, az még mindig jobb, mint a sok okoskodó savanyú arc.
Az amerikaiak egyelőre élvezik a showműsort, amit nyújt, sokaknak az tetszik, hogy nevetségessé teszi a komolykodó politikusokat, és az egész elnökválasztási kampányt akaratán kívül kifigurázza. A hagyományos politikusok nem nagyon tudnak mit kezdeni vele, mert önálló entitás, több pénze van, mint bárki másnak, nem szorul senki támogatására, és már kinőtt abból a szerepből, hogy magukat okosnak tartó emberek véleményére adjon. Túl sokat látott az életükből, a jellemükből, túl sokat tévedtek, és arra a meggyőződésre jutott, hogy az ő egyszerű gondolkodása nem rosszabb, mint azoké, akik csak okoskodnak, de nem tudnak semmit. Közülük sokan azért sajnálják, hogy Trump indult az elnökválasztáson, mert így a pénzét saját kampányára költi, és nem ők kapnak belőle.
Ez tetszik sok amerikainak, és emellett vannak olyanok, akik mélyen egyet is értenek Trump szövegeivel, mind a bevándorlást, mind a kövér nőkre vonatkozó megjegyzéseit illetően. Sok dolga lesz az amerikai sajtónak, ha le akarja leplezni Trump álnokságát és populizmusának veszélyeit. Első lépésként elegendő lenne a Trump szállodákban dolgozó mexikóiak számát közreadni, esetleg azok immigration státuszát megvizsgálni, mert félő, hogy a valóban keményen dolgozó és megbízható olcsó mexikói alkalmazottak nélkül Trump nem lenne ennyire gazdag. Trump mint minden más populista az érzelmekre hat, jól hangzó demagógiája mögé nem gondolnak az emberek. A pubok és a kocsmák stílusa egy ideig vonzó, mert majdnem minden amerikai jár pub-ba. Az intelligencia kikapcsolása azonban veszélyes lehet, ha a világ legerősebb szuperhatalmának vezetéséről van szó.
A republikánusok saját csapdájukba estek, mert a Tea Party szélsőséges hangneme és radikalizmusa utat nyitott a populizmus felé. Sokat tettek azért, hogy radikalizálódjon a politikai gondolkodás, ami mindig a populistáknak kedvez. Ennek hatására a demokraták oldalán is végbement egyfajta radikalizálódás. A republikánus párt most nagy bajban van, mert úgy illenék, hogy nyolc év után valamilyen változás legyen, és az amerikaiak republikánus elnököt válasszanak. Ehhez azonban jó jelöltre lenne szükség, azonban esélyük sincs kitalálni, felépíteni bárkit, ha Trump egyszerűen széttrollkodja a komolykodó jelöltek kampányát. A pártszimpátia alapján szavazók tudomásul vennék az újabb Bush jelölését, és rá szavaznának talán, annak ellenére, hogy a Bush családból sokaknak elegük van, mert nem voltak annyira tehetséges emberek a Bush-elnökök, hogy még egy kellene belőlük. De Jeb Bush-nak esélye sincs Trump-al szemben, mert amit az emberek szeretnek Trump-ban, annak hiányát utálják a legkisebb Bushban.
A republikánusoknak az is hátrányuk, hogy a demokrata jelöltek emberibbek, mint a karót nyelt és madárijesztőre hasonlító republikánusok. Ez leginkább Hillary Clintonra igaz, aki annak ellenére a legesélyesebb demokrata jelölt, hogy a Clinton-klán ügyei sokaknak nem tetszenek, Bengázival és az emailjeivel nem tud elszámolni, nem is lehet. De még mindig emberibbnek látszik, mint azok a republikánus arcok, akiknek nem lehet az álarcuk mögé látni. Hozzájuk képest Trump valóban üdítő színfolt. De csak hozzájuk képest.
Valójában Amerika nagy vizsga előtt áll. A populizmus teszteli, és nagy kérdés, hogy Trump csupán gyakorlott médiaszereplőként és a hivatásos politikusok nevetségessé tétele miatt szimpatikus nekik (de azzal tisztában vannak, hogy egy két bittel gondolkodó kocsmahős nem lehet az Egyesült Államok elnöke), vagy felülnek a populizmusnak és az észt a hátsó szobában felejtik. Amerika ellenségei sokat vádolják a liberális demokráciát azzal, hogy a politikát a háttérben levő pénzemberek irányítják, minden az ő érdekeiket szolgálja, és ebben nyilván van igazság, ha az összeesküvés-elméletek nem igazak, akkor is. Ezt a képet sikeresen rombolja Donald Trump, de aki maga a háttérben levő pénzember, amit sokan elfelejtenek a támogatói közül. Nemcsak az olajban és a hadiiparban vannak érdekek. Az ingatlanpiacban is.
Mindenesetre vannak még amerikai értékek, amelyeket a republikánus pártnak különösen szem előtt ellenék tartani, mint amilyen a nők, a család tisztelete, a szavahihetőség, a szavak és a tettek egysége, a megbízhatóság, valamiféle erkölcs, bölcsesség és értelem. De egyelőre úgy tűnik, a republikánus szavazók is megunták a képmutatást, a merevséget, a komolykodó mellébeszélést, az emberek feje felett zajló politizálást, a műkampányokat. Szívesebben néznek egy botrányhőst, aki mindezeket kifigurázza, nevetségessé teszi, felborítja. Ha a hivatásos politikusok nem tudnak váltani, és nem képesek színes egyéniségüket, őszinte emberi arcukat megmutatva hitelesen kampányolni, attól lehet tartani, hogy a nép megszavazza a világ legnagyobb populistáját. Kérdés, mikor áll mellé a sajtó. Ha így lesz, a világ arcára fagyhat a mosoly.
