2024, december22, vasárnap
KezdőlapMagyarországÚjabb öt évre Áder lett Orbán államfője

Újabb öt évre Áder lett Orbán államfője

-

Bár az első fordulóban nem jött össze a kétharmad Orbán Viktor jelöltjének, Áder János a második fordulót már sikerrel vette, és megkapta a megválasztásához szükséges egyszerű többséget. Ennek értelmében újabb öt évig Áder János lesz Magyarország államfője.

A köztársasági elnök megválasztása előtt a két jelölt 15-16 percig beszélt. Majtényi László, akit a Jobbik kivételével a parlamenti ellenzék pártjai támogattak, a jogállam visszaállításának szükségességéről beszélt. Áder János a saját hőstetteit méltatta, hogy mi mindent tett a magyarságért külföldön – a magyar belpolitikáról, nyilván nem véletlenül, szót sem ejtett.

Az nem volt elvárható, hogy a kormányoldalon felállva ünnepeljék Majtényit, aki gyakorlatilag az összes bűnüket a fejükre olvasta. De hogy még egy udvarias tapsra sem vetemedtek Orbánék, az igen jól leképezi a magyar demokrácia állapotát.

Annak idején, első megválasztásakor Áder azt ígérte, hogy százból száz rossz törvényt visszaküld átgondolásra a parlamentnek, míg százból száz jó törvényt aláír. Szerencséje volt Áder Jánosnak az elmúlt öt évben, mert szinte csak jó törvények kerültek elé aláírásra.

Nincs okunk feltételezni, hogy második öt évében elpártolna Ádertől a szerencse. Vagyis, nyilván most is szinte kizárólag jó törvényeket küld neki a Fidesz, neki nem lesz más dolga, mint aláírni azokat.

Utána élhet kedvenc hobbijának, mehet horgászni.

25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések