Napi cikkek: Szept 25, 2026

Próbálkozhat más kereséssel is:

Trump hívei bevetnék a hadsereget, hogy megakadályozzák a választási vereséget

Ebben a mondatban benne van az egész elképzelés. A szabályokat ahhoz igazítanák, hogy mindig ugyanaz a párt győzzön. A csalás vádja pedig előre elkészített magyarázat lenne minden kedvezőtlen eredményre. Így a választónak addig volna döntési joga, amíg a hatalom számára elfogadhatóan szavaz.

Zárva marad a Kennedy Center, miközben Trump a saját nevét akarja ráírni

Trump közben azt követeli, hogy az intézmény a nevével ismerje el "a megújításában vállalt szerepét". A bíróság szerint ehhez kongresszusi jóváhagyás kell. Az elnök még az épület lebontásának lehetőségét is felvetette, amikor arról beszélt, mi történhet, ha elmarad az általa igényelt elismerés.

A drágaság Trump vidéki hátországát is kikezdte

Trump vidéki szavazóinak háromnegyede kedvezőtlenül értékelte a helyi megélhetési költségeket, jóval többen, mint a korábbi, kilenc évvel ezelőtti felmérésben. Az egészségügyi kiadások és a benzin ára különösen sokakat aggaszt. Egy olyan környéken, ahol az orvoshoz és a munkahelyre is hosszú autóút vezet, a két költség könnyen összeadódik.

Az AI fejlesztői hiába kérnek korlátokat, Trump tovább gyorsítana

A mesterséges intelligencia legnagyobb fejlesztői az ENSZ Biztonsági Tanácsában kértek segítséget ahhoz, hogy az általuk épített rendszerek emberi ellenőrzés alatt maradjanak. Sam Altman, az...
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések