A Lengyelország ellen indított kötelezettségszegési eljárás a lengyel társadalom érdeke. Varsó szövetségesi hovatartozásának nincs alternatívája.
Az EU kötelezettségszegési eljárást indított a varsói kormány ellen, amiért Kaczińskiék egyharmad részt sikeres puccsot hajtottak végre az igazságszolgáltatás függetlensége ellen. A jogállamiság felszámolására alkalmas három, a parlament mindkét házában, kormánypárti többséggel elfogadott törvényből – óriási társadalmi nyomásra, tömegtüntetések sorozatának hatására – kettőt ugyan megvétózott a kormányzópárti köztársasági elnök, de a harmadik is elégnek bizonyult Brüsszel számára a felelősségre vonási eljárás beindításához.
Az EU vezetése helyesen járt el, amikor nem dőlt be a kormánypropagandának, amely szerint az elnöki vétó teljesen meghiúsította az „igazságszolgáltatás reformjának” nevezett frontális támadást a bíróságok és a bírók függetlensége ellen. A bíróságok elnökeinek megválasztása helyett a kinevezésüket tartalmazó, az elnök által aláírt új törvény ugyanis elég eszközt ad az igazságügyi miniszter kezébe, hogy megregulázza a bíróságokat és a bírókat is egzisztenciális függőségben tarthassa.
A lengyel egyesült ellenzék és a tiltakozásban részt vevő százezrek is úgy látják, hogy a két törvény megtorpedózása csak részsiker, és nem biztosított az igazságszolgáltatás függetlensége, a hatalmi ágak szétválasztásának elve nem érvényesül. A hatalom rátenyerelt a bíróságokra. Ez abban is kifejezésre jut, hogy a tiltakozó akciók – ha nem is a korábbi intenzitással – de folytatódna és a követelések változatlanok.
Az ellenzék következetessége és kitartása, a tömegtámogatás fenntartás azért is nagyon fontos lehet, mivel Jarosław Kaczyński a kormányzó Jog és Igazságosság párt (PiS) elnöke a részleges kudarc után azonnal kijelölte az újabb támadási irányt, és egy múlt heti interjúban bejelentette: hamarosan rendrakásba kezdenek a médiapiacon, – ahogyan ő fogalmazott – fel fogják számolni a piac „túlzott koncentrációját”.
Ez Lengyelországban csak egyet jelenhet: a kormány neki akar menni a komoly pozíciókkal és sikeresen működő független kiadóknak, médiavállalkozásoknak, amelyekből a nyomtatott és az elektronikus média, a televíziózás és a rádiózás területén nagyon sok működik az országban. Legalábbis jóval több, mint amennyit a PiS ideálisnak tartana azok után, hogy a közmédiát teljesen a saját irányítása alá vonta, és a magyarhoz hasonlóan kormánypárti és nézhetetlen állami propaganda csatornákat üzemeltet. A magyarországi helyzettől eltérően Lengyelországban nem olyan nyomasztó a külföldi multinacionális kiadói túlsúly.
A koncentráció elleni fellépés jelszava mögött burkolt támadás rejtőzik a legnagyobb ilyen vállalkozás az Adam Michnik (legendás ellenzéki értelmiségi, a Jaruzelski börtönét is megjárt kiadóalapító) Agora nevű médiakonszernje ellen. A Michnik nevével fémjelzett cég, – Kelet-Európa legnagyobb és legsikeresebb, milliárdos bevételű ilyen vállalkozása – ugyanis a Gazeta Wyborcza című napilap és annak megszámlálhatatlan mutációja és helyi kiadása, valamint a rádiós piacon, a periodikákban is elfoglalt meghatározó pozíciója miatt – megkerülhetetlen közvélemény formáló tényezője az országnak. Liberális és valóban pártoktól független médiakonglomerátum.
Mindaz, ami eddig Lengyelországban – nagyrészt magyar mintára – a demokrácia felszámolása irányában történt – az ország gazdasági és stratégiai jelentősége miatt – nagyobb figyelmet kapott Brüsszelben, mint bármi, amit eddig Orbán Viktor tenni volt képes Magyarországon. Annál is inkább, mert – míg Orbán – pávatánccal, rugalmasabb viselkedéssel mindvégig igyekezett – néha visszalépve is – fenntartani az együttműködést és a megfelelési szándék látszatát, addig a Kaczyński-rezsim sáros csizmával trappolt be az EU tisztaszobájába és továbbra is hajthatatlannak, öntörvényűnek mutatja magát.
Mindeközben drámaian nő a szakadék a lengyelországi demokrácia leépülési folyamata és a között, hogy Varsó példás együttműködést tanúsít védelmi politikájában a NATO-val, azon belül is, kiemelt szövetségesével, az Egyesült Államokkal. Ez utóbbi mindezt azzal is nyugtatja, hogy a lengyelek első hívó szavára szárazföldi egységekkel erősítette meg az ország védelmét, miután Oroszország annektálta a Krím félszigetet. A balti államokkal együtt Varsó reális veszélyt lát a katonailag is aktívvá váló orosz medvében és nem csak nem bízik Putyin Oroszországában, de az egyik legnagyobb biztonságpolitikai veszélyforrásnak is tekinti.
A változatlanul mélyponton lévő orosz-amerikai viszony és az EU valamint Washington között kibontakozó gazdasági háború hátterében Lengyelországnak nem igen lesz más választása, mint letenni a garast valaki mellett, és ez aligha lehet más, mint az Európai Unió, bármit is álmodik éjszakánként Jarosław Kaczyński, aki egyformán retteg nyugati szomszédjától Németországtól és Oroszországtól. Ebben az összefüggésben Varsó elemi érdeke a közte és Oroszország között fekvő Ukrajna stabilitása, vagyis – oda kell állni az USA és az EU mellé.
Ukrajnával kapcsolatban: Varsó a szíriai menekültek befogadásának megtagadását az ukrajnai menekültek nagy számával indokolja. Ez azonban erős csúsztatás, mivel a helyzet az, hogy az ukrán vendégmunkások nélkül a lengyel gazdaság már ma nehéz helyzetbe kerülne, hiszen – Magyarországhoz hasonlóan – a nyugaton munkát vállaló lengyelek százezrei miatt az ország krónikus munkaerőhiánnyal küszködik.
A lengyel nemzeti érdek – ahogy a magyar is – az EU erősödése, az Európai Unió további sikeres integrációja. A nemzetállami fétisek ledöntése – nem csak Kelet-Európában – megy nehezen, de igazán a kelet-európai országok érdeke, hogy az egyes, szinte kivétel nélkül náluk erősebb nemzetállamokkal szemben az uniós közösségre támaszkodva legyenek képes képviselni saját érdekeit. Csak a példa kedvéért: mennyivel lenne egyszerűbb a túlsúlyú német gazdasággal szemben a kelet-európai érdekeket megvédeni, ha ezt az egyes nemzetállamoknak külön-külön kellene megpróbálniuk. Ma Magyarországnak, de Lengyelországnak is – éppen az EU jóvoltából – minden korábbinál nagyobb beleszólása van Európa globális és a közvetlenül a régiót érintő kérdéseibe.
Amikor az EU – mint most a kötelezettségszegési eljárással – az európai normák betartására temperálja Magyarországot vagy Lengyelországot, a két ország nemzeti érdekeinek védelmében lép fel, nem beszélve az ott élők jogairól. Ezért az olyan vak és gátlástalan politikusok a felelősök, mint Jarosław Kaczyński és Orbán Viktor. Utóbbinak történelmileg is súlyosabb bűne, hogy alig néhány évvel az után, hogy Magyarország megszabadult az orosz befolyás alól, ismét Moszkvának ajánlja fel a magyar függetlenséget, csakhogy ne kelljen betartania az uniós demokratikus normákat és korlátlan hatalmát korlátlan ideig megőrizhesse.
Zsebesi Zsolt
