Óriási egy szülő felelőssége. Utódjának nevelése a gyerek egész életére kihat, s a csillagok különösen szerencsétlen állása folytán, évtizedekkel később nemcsak a gyerekre magára, hanem akár egy egész országra, földrészre is befolyással lehet. Ismerünk ilyen példákat a történelemből, elég a sikertelen osztrák festő gyermek- és fiatalkorára, az akkor szerzett lelki sérelmeire gondolnunk, melyek orvoslása népirtásba és 50 millió halottal járó világégésbe torkollt.
Mert mi van, ha a gyerek – esetünkben kisfiú – gombfocizni szeretne, de az apja nem veszi meg neki a játékot, pedig megtehetné. Helyette erős kézzel fogja, szigorúan neveli, sertésólat takaríttat vele, veri, sőt – mint a kisfiú felnőttkori saját elbeszéléséből tudjuk – bele is rúg, ami valljuk be, elég ritka. Nem kell pszichológusnak lenni ahhoz, hogy belássuk, ebben a kisfiúban elkezd gyűlni az indulat, a bosszúvágy, a düh.
Ha nincs gombfoci, elkezd modellvasútra vágyni. Semmit sem szeretne jobban, mint a szobájában lefektetett játéksíneken a kismozdony zakatolását hallani, s nézni, ahogy húzza maga után a helyes kiskocsikat. Erről ábrándozik éjjel-nappal, de a zord atya ennyit sem ad meg neki, hanem újra kizavarja a röfiket ganajozni. Mindez nem árulkodik az apa nagy pedagógiai érzékéről, mert a kisfiúban tovább nő a harag, a bizonyítási kényszer. Tudat alatt is elsajátítja a könyörtelenség, a kegyetlenség és a szívtelenség metodikáját.
Ha nem szabad sem gombfocizni, sem kisvasúttal játszani, talán a papa vesz neki más játékot, és megengedi, hogy például néhány ólomkatonával fiús játékot, háborúsdit játsszon. Ám ez az álma sem teljesül, szeretet helyett ismét csak verést, rúgást kap, s újra mehet ki az udvarra a röfik közé. A sertésól takarítása közben a jövőjét tervezgeti, azon töpreng, hogy fogja mindezt megtorolni, hogy fog visszavágni. Ettől kezdve ez az egy cél vezérli, ahogy elkerül poros, jövőnélküli falujából meg a disznóól mellől, és megkezdi tanulmányait a fővárosban.
Néhány év elteltével az egyéni tragédiából nemzeti tragédia válik. Amint lehetősége lesz és feljut a csúcsra, hazája legfontosabb politikai posztjára, a szegény, forrásnélküli, külföldi támogatásokból és juttatásokból élő ország bevételét, a dolgozó réteg munka után befizetett adóit szédületes tempójú stadionépítésre költi. Gombamód szaporodnak a futballstadionok az országban, miközben a lakosság egyre nagyobb hányada szegényedik el, s az ország labdarúgásban mutatott teljesítménye messze nem igazolja a stadionok építésének szükségességét. Milliárdokat szór el gyermekkori álma valóra váltására, s a válogatott vagy a helyi csapat minden egyes kudarca, csak újabb és újabb stadionok építésére ösztönzi, amelyek többnyire konganak az ürességtől.
Hatszázmillióból – melynek nagy része külföldről érkezik – megvalósítja szülőfalujában azt a kisvasutat is, amelyet anno a zord apa nem vett meg neki. Miközben az ország kórházaiban ötnapos hullák dőlnek ki a mellékhelyiségből, és ha nem a megfelelő helyen áll az ápolónő a kórteremben, akkor az álmennyezet egyszer csak leszakad és éppen a fejére zuhan egy patkány. De a faluban robog a vonatocska, kalauz mindig van rajta, csak éppen az utasok kerülik el nagy ívben.
Az ólomkatona hiánya által okozott sebeket is orvosolni kell. Miután szétverte az oktatást, akadályozza a tanulás és a továbbtanulás lehetőségét, a tankönyvek olvasása, a hasznos tudás megszerzése helyett, militáns képzést rendel el a felnövekvő generáció számára. Tornatermek hiánya ellenére is kötelező napi tornaórákra utasítja az iskolákat, lovaglásoktatást képzel el, majd hirtelen száz lőtér építése válik sürgőssé potom 18 milliárd forintért.
Folytathatnánk a sort vég nélkül, de csupán arra szerettük volna felhívni a figyelmet, mennyire nem mindegy, hogyan neveli egy szülő a gyermekét.
Bármily érthetetlen is, voltak és vannak olyan országok, népek, akik csendben tűrik – sőt nagy többségükben támogatják! – azt a pusztítást, elnyomorítást, izolálást, kollektív lebutítást, kulturális rombolást, amely a szomorú gyermekkor felnőttkori elégtételével jár. Az sem zavarja őket, ha közben rámegy az életük.