Az elmúlt évtized a dezinformáció és a propagandasajtó előretörésének évtizede volt, amelynek nyomán megerősödött a szélsőjobboldal, az illiberálisnak nevzett autokratikus rendszerek fenyegetése, ami szükségszerűen vezetett el az ukrajnai háborúhoz, és nem lehet tudni, hogy mi lesz még ennek a folyamatnak a vége.
A sajtó és a politikai változások közötti összefüggés egyértelmű, mindez nem egy spontán létrejött folyamat, hanem tudatosan és szándékosan felépített stratégia, amely Amerikában is a szélsőjobboldal veszélyével jár, noha a folyamat Oroszországból indult. Nem véletlen, hogy a sajtószabadságot sértő, a konspirációs elméletekre, dezinformációra, propagandára épülő álsajtó mindenhol ugyanolyan politikai irányzathoz tartoznak, támogatják egymást.
Ebben a folyamatban döntő szerepe van annak, hogy a valódi sajtó objektív információi eljussanak az emberekhez, talpon maradjon a valódi média a propagandával szemben, és az igazságot meg lehessen ismerni az embereket szándékosan félrevezető hazugságokkal szemben. Ennek azonban nem kedveznek a médiapiacon bekövetkezett változások, hogy a sajtó legfőbb bevételét jelentő hirdetések a közösségi média felé vándorolnak.
Az ellentmondás abban áll, hogy miközben a közösségi média platformok nem állítanak elő tartalmat, hanem csak megosztják a sajtóorgánumok híreit, mivel a hírfogyasztók többsége ittt találkozik vele, a hirdetők pénze a közösségi médiához kerül. A pénz nem oda megy, ahol a tartalmakat előállítják. A Facebook, az X és társaik médiatartalmakból gazdagodnak és profitálnak, miközben a költség nem náluk van, hanem tartalomgyártóknál.
A propagandára és a dezinformációra van pénz, mert azt befekteésnek tartják azok, akik a hatalmat így akarják megszerezni vagy megtartani, a szabad sajtónak viszont bevételekből kell megélnie, ami nem jut el hozzájuk. Ez automatikusan azt idézi elő, hogy a szabad sajtó ott is haldoklik és hanyatlik, ahol nem a diktatórikus politikai hatalom támadja őket. A baj még nagyobb a helyi sajtónál és az etnikai médiumoknál, amelyek pedig a legszabadabbak.
Mivel a propaganda nagy tömegeket akar elérni, a helyi sajtó és a kisebbségi média nem került olyan támadás alá, mint a tömegmédia. Ezért ezek a kisebb médiumok tudnak még hagyományos és tisztességes újságírást folytatnak, törekedhetnek az igazság képviseletére és bemutatására, harcolhatnak a demokrációáért, a jogállamért és az emberi jogokért. A sajtónak ez a része nagyon fontos és értékes szigete a sajtószabadságnak.
A fent leírt probléma azonban még inkább sújtja a kisebb médiumokat, a helyi sajtót és az etnikai médiumokat. A legtöbb helyen az újságírók hivatástudatára és elkötelezettségére van szükség, mert sokkal kevesebb pénzért, sokszor ingyen dolgoznak csak azért, hogy az igazság és a szabadság kis szigeteit fenntartsák. Az olvasók nem tudnak eltartani semmit, a sajtóban mindenhol a bevételek 70-30 százalékos arányban oszlanak meg a hirdetők és az előfizetők között.
Ezekről a problémákról tartott sajtóbeszélgetést az Ethnic Media Services szakértők és érintettek közreműködésével. Mint elmondták, az alapproblémán olyan javaslatokkal próbálnak segíteni, hogy a közösségi médiának vissza kelljen osztani a bevételeiből annak a sajtónak, amely a tartalmakat előállítja, és amelyek az ő bevételeiket hozzák. Ennek a közösségi média platformok erősen ellenállnak, a demokratikus kormányok beavatkozására lesz szükség. Vagy a nemzeti parlamenteknek kell megoldást találniuk a problémára.
Mindehhez világossá kell tenni, hogy a helti és az etnikai média az alapvető feladata szempontjából is nélkülözhetetlen, hogy a helyi társadalom, a kisebb közösségek építője, kovásza és információs bázisa legyen, de ezek a médiumok egyre inkább kilépnek ebből a szerepükből, és nyitnak az országos politikai hírek és tájékoztatás felé, ami hiánypótló feladata. Ugyanakkor a helyi sajtó válsága országszerte gyorsul – mondta Steven Waldman, a Rebuild Local News alapítója és elnöke, valamint a Report for America alapítója és volt elnöke.
A Northwestern Egyetem Újságíró Iskolájának Helyi Hírek Állapotáról szóló éves jelentése szerint a helyi újságok elvesztése 2023-ban hetente két és félre gyorsult, több mint 200 megye maradt helyi sajtó nélkül, és az Egyesült Államok megyéinek több mint felében korlátozott a hozzáférés megbízható helyi hírekhez, amelyek nemcsak a helyi híreket jelentik, hanem a szabad híreket és objektív információt. Ezen kívül 228 megye pedig „magas kockázatúnak” számít a helyi hírek elvesztése szempontjából.
A helyi és az etnikai sajtó szerepe azért is jelentős, mert az emberekhez sokkal közelebb állnak, jobban megbíznak bennük, mint az országos sajtóban. Csak nem éri meg hirdetni bennük, mert fajlagosan jobban megéri a nagy példányszámú és nagy nézettségű sajtó felületein hirdetni. A kormányzati támogatásnak mindenki örülne, de az ellentétes a sajtó elveivel, a függetlenség követelményével. Míg az ellenoldal kifejezetten erre törekszik.
Bár egyetértés van abban, hogy a kormányzati támogatásnak nem szabad elsődlegesnek lennie a hírek támogatásában, mivel ez potenciálisan alááshatja a sajtófüggetlenséget, látható, hogy valamiféle támogatásra egyértelműen szükség van – mondta Waldman. A helyi újságok hirdetései 82%-kal csökkentek 2000 óta, a Pew Research Center szerint.
Megnövekedne a szerepe a helyi kormányok által támogatott hirdetéseknek a helyi újságírásban. New York City-ben a Városi Tanács elfogadott egy CUNY javaslatot, amely szerint a város által költött reklámpénz fele a közösségi média javára forduljon, ami 9,9 millió dolláros átcsoportosítást eredményezett a szektor javára – ami majdnem az összes nyomtatott és hirdetési költségvetés 84%-a. Ez azonban kampányszerűen ért el sokakat, az Amerikai Népszava a Covid és népszámlálás idején kapott ezekből a hirdetésekből, azon kívül semmit.
Szövetségi szinten a Közösségi Hírek és Kisvállalkozások Támogatási Törvényjavaslat (HR-4756) jelenleg a Kongresszus előtt van, ami egy munkáltatói adókedvezményt jelentene az újságíró alkalmazottaknak, fejenként évi 25 000 dollárig. Többen treménykednek aban, hogy az ausztrál-kanadai modell elér Amerikába, sőt az egész világra. Ez a javaslat a tech platformokat, mint a közösségi média/vállalatokat kötelezné egy egyezkedési kódra, hogy kártalanítsák a hírszervezeteket a tartalom használatáért.
Kanadában ez az Online News Act (C-18) 2022-ben elfogadott formájában, Ausztráliában pedig a News Media Bargaining Code 2021-ben elfogadott formájában valósul meg. Ryan Adam, a Toronto Star alelnöke – Kanada legnagyobb újságja – azt mondta: „Most a LA Times és a Washington Post leépítéseit látjuk, és az sem elég, ha valakinek jóindulatú gazdag tulajdonosa van. És ez azért van, mert a hírek üzleti modellje reklám oldalán tönkrement.” Mennyivel inkább így van ez a kisebb médiumok esetében.
Három évvel az ausztrál törvényjavaslat elfogadása után, a technológiai platformok teljesítik kötelességeiket. A bevételcsökkenés megállt, és az emberek elkezdenek úgy gondolkodni a újságírásról, mint egy növekvő iparágról – mondta Adam, aki a kanadai törvényjavaslat elfogadását támogatta az ausztrál elődje alapján. Ugyancsak a kanadai modellre vonatkozóan hozzátette: „A kormánytól független hírek hiánya nem tartós, mert a kormányok megváltozhatnak. Ami tartós, hogy a hírekkel szerzett reklámbevétellel kárpótolják a újságírókat. Szerintem ez a legjobb forgatókönyv.”
Ezek a törvények nemzetközi példát szolgáltatnak két hasonló amerikai tech-tartalom egyezkedési törvényre: a Jornalizmus Verseny és Megőrzési Törvény (S-1094) jelenleg a kongresszus előtt álló szövetségi szinten és a Jornalizmus Védelmi Törvény (AB-886) Kaliforniában, amelyet valószínűleg június elején hallgatnak meg a Szenátus Igazságügyi Bizottságában. A Kaliforniai Újságkiadók Szövetségének általános jogtanácsosa, Brittney Barsotti, aki figyelemmel kíséri a médiatörvényeket, beleértve az AB 886-ot, azt mondta, hogy annak ellenére, hogy kritikák szerint a tech kárpótlás a nagy nemzeti hírközléseket segítené.
Körülbelül 450 kiadvány van Kaliforniában, ezeknek több mint 90%-a kisvállalkozás. A pénz, amit kapnának, az ott megjelenített tartalom mennyiségétől függ, ami nem egy linkadó. A Dormant Commerce Clause és az első alkotmánymódosítás miatt nem köthetnek tartalomalapú üzleteket, például az etnikai média számára. Azonban a törvényhozási előírások, mint például a létszámalapú pénzügyi elosztás és a kis kiadókra vonatkozó garantált minimumok, enyhíthetik az aggodalmakat.
Néhányan a jótékonyságot támogatják, de akár 1,75 milliárd dollárra lenne szükség ahhoz, hogy megfelelően ellássuk a helyi híreket országszerte – tette hozzá Barsotti. Ezért az adományozás Amerikában sem oldja meg a válságot, mert a válság a fő platformok által dominált hirdetési területen alapul. Onnan kell valahogyan a pénzt visszaszerezni. Nyilván a megostzott tartalmak arányában.
Az etnikai média válságának túléléséről Martha Aszkenazy – a kétnyelvű és több mint egy évszázados San Fernando Valley Sun tulajdonosa és kiadója – azt mondta, hogy ennek a dominanciának köszönhetően, azóta, hogy az újságot birtokolja, mindig harc volt. Soha nem volt könnyű, a bevételek mindig máshova mentek. Az tartja életben őket, hogy a hirdetések 0 százaléka közhirdetésből származik. „Ingyenesek vagyunk részben azért, mert a közösségnek nincs plusz pénze, de ha pénzt generálok a platformoknak, amelyek megosztanak minket, akkor abból az én részemre is járna” – mondta.
Cora Orie, a teljesen hirdetésektől függő nemzeti filippínó publikáció, az Asian Journal kiadója és elnöke azt mondta: „Mi vagyunk a társadalmunk igazságmegőrzői, és az igazság hal meg a mi vesztünkkel. Mindenkinek van hangja, de ez a félretájékoztatás kora – különösen ezekben a digitális platformokon. Mit teszünk azért, hogy biztosítsuk, hogy a félretájékoztatást ellenőrizni képes újságírók megmaradjanak”.