2024, december22, vasárnap
KezdőlapKiemelt fő hírA járványszigor enyhítése még súlyosabb helyzethez vezet

A járványszigor enyhítése még súlyosabb helyzethez vezet

-

Magával ragad mindenkit a szigor enyhítésének hangulata, amelynek semmi köze nincs a vírus terjedéséhez, mert az nem javult. Az elért eredmények a szigornak voltak köszönhetők. Magyarországon is az első ijedtségnek és a kormányzati hazudozásnak: Magyarországon a tesztelésekkel való manipulációnak köszönhetően senki nem tudja, valójában hány fertőzött, hány beteg és hány halott van. Ebben az esetben a hazug győzelmi jelentések melletti kinyitás életveszélyes.

Igaz, ennek mértékéről és következményeiről soha nem fog megtudni semmit a magyar ember, mert Orbán az információ szabad áramlásával áll háborúban, nem a járvánnyal. A világtendencia az, hogy a vírustól függetlenül enyhítenek a szigoron, mert a gazdaság súlyos összeomlásától tartanak. Az elmúlt két hónap szigora elégségesnek bizonyult arra, hogy az egészségügyi rendszerek túéljék a járványt és ne omoljanak teljesen össze. Magyarországon ezt is könnyen megoldották, hagyták jobbára meghalni azokat, akik rossz állapotba kerültek. A manipulált halálozási arány is nagyon rossz.

Az emberiség nehéz döntés elé került, és azt a döntést választotta, amit előbb-utóbb a járványtól függetlenül meg kell hoznia, különben összeomlik a világ: tömegeknek nem lesz ennivalójuk és elszabadul a pokol. Ezért arra az üzemmódra áll át a világ, hogy a megszerzett rutin mellett a vírusjárvány terjedésével párhuzamosan visszaállítják az élet folyását, bizonyos tömegrendezvények korlátozása mellett. Az a baj, hogy ez a visszaállítás nem elég megfontolt, mert bár Amerikában például a körmös majdnem a benzinárral egyenrangú választási kérdés, de azért nem ennek visszaállítása lenne a legfontosabb.

Emellett az embereket nem tájékoztatják arról, hogy a vírusveszély nem múlt el, nem csökkent, csak az élet újraindítására van szükség. Ugyanúgy vagy még jobban kell vigyázni, mint eddig. Azt az érzetet keltik, mintha a könnyítés azért lenne, mert a vírus már nem veszélyes. Ez pedig végzetes csapda lehet. A totálisan alkalmatlan, felelőtlen és féleszű Müller Cecília a politikai megrendelést teljesítve azt mondta, hogy a „vírus szelídült”. Ez a kijelentés a totális inkompetencia biztos jele, annak a bizonyítéka, hogy ez a nő nem tud semmit a vírusokról és a járványokról. A vírus nem képes szelidülni, a tulajdonsága nem változik. Legfeljebb a terjedése csökken az emberi érintkezések csökkentésével. Sem Orbán Viktor, sem Müller Cecília nem szelidítette meg a vírust, nem tette kezes báránnyá.

Bill Gates is azt mondta a CNN-ben, hogy az emberek többsége félreérti a szigorítások könnyítését és maga is könnyít a védekezés szigorán. Felszabadulnak az emberek és azt hiszik, hogy a járványnak vége, vagy legalábbis már nem olyan veszélyes, mint eddig. Ez a tévhit pedig súlyos következményekkel járhat és az eddiginél is sokkal súlyosabb helyzethez vezethet. Ez azért ijesztő, mert akkor az összeomlás is elkerülhetetlen, amit éppen a szigor könnyítésével akartak elkerülni. Az intézkedés hosszabb távon ellenkező hatást vált ki. Amíg nincs vakcina, a vírus terjed, fertőz és sokakat megöl.

Ezért az eddigieknél sokkal jobban kellene tudatosítani az emberekben, hogy ne enyhítsenek saját védekezésük szigorán akkor sem, ha elmehetnek bizonyos helyekre, vásárolhatnak, fogyaszthatnak, hogy a gazdaság ne álljon le teljesen, és az emberek megélhetése megmaradjon. Nem a járványhelyzet, hanem a gazdasági helyzet indokolja az enyhítéseket, amelyekről politikusok döntenek, nem az orvosok és a járványügyi szakemberek. Amerika járványügyi vezetője, Anthony Fauci tudomásul vette a gazdasági kényszert, de nem hisz a sikerben. Azt mondja, „reméljük, működni fog, meglátjuk”.

Ebből kiolvasható az a szilárd hite, hogy ebben a formában ez nem fog működni, már ami a járvány újabb berobbanását illeti, mert az elkerülhetetlen ebben a formában. Ha félrevezetik az embereket, mint Magyarországon, vagy hamis érzetet keltenek a megnyitással, mint a világ egyéb részein, az katasztrofális állapotokat hozhat létre. Csak a meleg időre bízni ezt nem lehet. Azért nem mondják, hogy továbbra is maradj otthon, mert akkor nem indul be a fogyasztás és nem indul be a gazdaság. De ezt is lehet úgy tenni, hogy nem a lovak közé dobva a gyeplőt.

Ezért, akiknek idős, beteg, veszélyeztetett rokonai vannak, továbbra is a legszigorúbb önvédelmi intézkedések mellett éljenek a szigor enyhítésével, mert most még könnyebb lesz elkapni a vírust. A magyarok különösen, mert az Orbán-rezsim minden fillért sajnál, amit emberek életének megmentésére kell fordítani, és amit nem Orbán Ráhel turisztikai projektjére költenek. Nem tesztelnek, nem nyomozzák le a vírus által megfertőzött kontaktokat, nem izolálják a terjedést, csupán nem rögzítik a fertőzöttség mértékét, hogy a NER sikerjelentései ne romoljanak és az illiberális fasizmus felsőbbrendűségét hirdessék.

A magyarok eddig is életveszélyben voltak Orbán tolvaj kezei között, de most még inkább.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések