Nagy dolog is az, amikor az önmagát a világtól elszigetelő Magyarország megjelenhet egy ürüggyel Európában, és bemutatkozhat. Nagy alkalom, hogy megmutassák a magyarok, mi is az a nagy keresztény magyar kultúra, amit a menekültektől és a bevándorlóktól oly igen féltenek.
Természetesen nem a magyar futballhuligánok testesítik meg a nemzetet, mert élnek ott csecsemők és költők is bűntelen. De Magyarországot hivatalosan mégiscsak ez a kultúra képviseli, miután a nemzet örökös miniszterelnöke az ország főszurkolója, aki a futballba fekteti a nemzeti jövedelem jelentős részét, és ezek a portugál utcákon vonuló fiúk intézik időnként a Fidesz székház biztonsági munkáját és még a népszavazási kezdeményezésekről is ők döntenek.
Azt se felejtsük el, hogy Magyarországon a futball eltörli a világnézeti, politikai és jogállami határokat, az Orbán-rendszer ellenfelei nem tekintik az Orbán-rendszer részének a futballt, annak ellenére sem, hogy ez a rendszer egyik szimbóluma a felcsúti stadionnal. Mindennél többet ér számukra egy magyar gól, és egy pillanatra nem jut eszükbe, hogy azért fektet a rendszer önkényura százmilliárdokat a futballba az ő pénzükből, hogy ők elfelejtsék és meg is bocsássák az alkotmányos rend, a jogállam eltörlését. Mint minden diktatúra a sportba.
Ezért ne becsüljük le, hogy a magyar futballválogatottat kísérő szurkolók keménymagja milyen képet mutat az országról, már csak azért sem, mert ez teljes összhangban áll az Orbán-rendszer jellegével, természetével és stílusával, a magyar határon zajló törvénytelen embervadászattal, és a magyar élet uralkodó stílusával is. Ez abból is látszik, hogy senkit nem botránkoztat meg, ha a feketébe öltözött magyarok lebuzizzák a világ második legjobb játékosát (ha nem az lenne, akkor sem kéne) és „Utálunk szar Románia!” dalt énekel.
Még magukat liberálisnak nevező magyarok is azt mondják, hogy nem kell ezt komolyan venni, a futballszurkolók mindenhol ilyenek. Tévednek, nem mindenhol ilyenek, de ahol ilyenek, azt szégyellik és büntetik, nem elnézőek velük szemben, és nem lesz nemzeti ügy abból, hogy a rasszista és bunkó magyar csőcseléket is meg kell védeni, mert magyar. Mint a Csíki sört a Heinekennel szemben.
Ebből a kivonulásból látszik, hogy milyen szellemi és morális színvonalon él Magyarország, és abból is, ahogyan az ilyen jelenségekre reagálnak. Magyarország csak annyiban Európa része, hogy a kis nacionalista diktatúrája az Európai Unió polgárainak a pénzén működik, de sem politikai rendszerében, sem a stílusában, sem a kultúrájában nem európai. Amikor megjelennek, akár a miniszterelnökük, akár a futballszurkolóik képében, az semmit nem változott a „kalandozásnak” nevezett rablóhadjáratok stílusához képest.
Egy nagyon szép emberi gesztust azonban fel kell jegyeznünk, amikor a magyar válogatott játékosai megkoszorúzták a Benfica volt válogatott játékosának, Fehér Miklósnak a szobrát. Lehetne így is, lehetne ilyen képet is mutatni magunkról, amire valóban büszkén lehetnénk. Még szurkolóként is lehetne emberi arcot mutatni, nem fenyegető és rasszista jelentést is hordozó feketébe bújni. Ehhez azonban a mindennapoknak is olyanoknak kellene lenniük.
Ezért még lesújtóbb, hogy a csapat „vezérszurkolói” Fehér Miklós molinóval a kezükben „buzizták” Ronaldo-t, akit Fehér Miklós biztosan sportszerűen és tisztelettel köszöntene. Amit a magyar „faszagyerekek” viselkedésén látunk Európában, az a magyar mindennapok valóságát és általános kulturális színvonalát tükrözi. Sajnálatos módon Magyarországon ez nem egy deviáns szubkultúra, hanem ez az uralkodó mentalitás, amit kifejez a kormányzó hatalom stílusa és népszerűsége is.
