2024, december22, vasárnap
KezdőlapAmerikaA QAnon-hívők most szembesülnek azzal, hogy minden hazugság volt, amiben hittek

A QAnon-hívők most szembesülnek azzal, hogy minden hazugság volt, amiben hittek

-

Vannak, akik bevallják, vannak, akik nem, de a QAnon összeesküvés-elmélet hívei most szembesülnek azzal, hogy mindvégig becsapták őket. Hazugságban éltek, nem létező dologban hittek, semmi nem igaz abból, amit elhitettek velük. Joe Biden beiktatásának napján izgalommal várták, melyik pillanatban jelenik meg a hadsereg, tartóztat le mindenkit, veti a börtönbe Bident és a többi demokratát, Kamala Harrist és Nancy Pelosit. Mikor jelenik meg Trump a választási csalásról szóló bizonyítékokkal, miután Trumpot iktatják be elnöknek.

Ezt hitették el velük a mozgalom hangadói. Ezzel szemben Trump megszégyenülve beszállt az elnöki helikopterbe, majd floridai birtokára repült, Joe Bident pedig minden akadály nélkül beiktatták az Egyesült Államok elnökének. Trump nemhogy nem állt elő semmivel, hanem másnap unottan golfozott Floridában, miközben a megvezetett hívek várták a nagy visszatérését. A QAnon hazudozói, akik elég jól kerestek a hazugságaikkal a közösségi médiában, változatlanul hitegetik őket, hogy ez is a nagy „Terv” része, minden a terv szerint halad. Azért kellett Bident beiktatni, hogy eddigi bűncselekményeit ezzel is tetézze.

Most március 1 vagy március 4 Trump nagy visszatérésének napja, de január 20-án először szembesültek néhányan azzal a felismeréssel, hogy őket megvezették, egyetlen szó sem igaz abból, amivel áltatták őket. Mert ha nem történt semmi, és már november 3 óta nem történik semmi, akkor talán nem is igaz a sok hazugság, amit elhittek. Soha semmi nem következett be, de mindig megmagyarázták, mindig újabb hazugság váltotta fel az előzőt, de most a két szemükkel látták, hogy a beígért „Vihar” elmaradt.

Ezzel szemben csendben csordogál az élet, a törvényesen megválasztott elnök elfoglalta a hivatalát, a bukott elnök pedig távozott. Trump talán nem is az, akinek eddig mondták. Döbbenetes felismerés, hogy a valóság igaz, a QAnon pedig hazugság. Trump nem egy hős, aki lecsapolja a „mocsarat”, hanem maga a legnagyobb mocsár. Nem fedezett ő föl semmiféle pedofil összeesküvést, hanem csak a hatalmához görcsösen ragaszkodó pitiáner bűnöző. Ha valaki okozott sérelmet gyerekeknek, az Trump volt, aki elszakította a határon a kisgyerekeket a szüleiktől, ismeretlen nevelőszülőkhöz adta őket, akiknek egy részét a mai napig nem találják. Hazugság, hogy Trump különleges egységei, nagy titokban elrabolt gyerekeket mentett ki és hatalmas pedofilhálózatokat leplezett le. Ebből egy szó sem igaz.

Nem igaz, hogy a demokrata párt és a hollywoodi hírességek pedofil gyerekkereskedelmet folytatnak és gyerekek vérét isszák. Mert ezek ebben hisznek. Nem igaz, hogy elcsalták a választást, hanem Trumpot leszavazta Amerika, mert benne a többség nem a fáradhatatlan mitikus vezetőt, „Isten emberét” látja, hanem egy inkompetens gyűlölködő szélhámost, akit jobban érdekelt a golf, mint 400 ezer amerikai halála. Ez a valóság. Nem lehet a végtelenségig hitegetni a megvezetett embereket, mert Hillary Clinton nem kerül börtönbe, mert nincs miért, Trump viszont börtönbe kerülhet, mert egy bűnöző és nem a megmentő.

Most megtört valami a hazug QAnon mozgalomban, csalódott kommentelők árasztották el az oldalaikat, akik rájöttek, hogy becsapták őket, és jobban járnak, ha visszatérnek a meséből a valóságba. Belátja, hogy nem hazafiak rohamozták meg Amerika jelképét, a Capitoliumot, hanem terrorista bűnözők, akiket egy végtelenül romlott, gonosz ember bujtott fel, hogy megpuccsolják az elnökválastzás eredményét, s ő hatalmon maradhasson. Voltak, akik kimondták, hogy „játszottak velünk, de most a játéknak vége”. Ron Watkins, a QAnon hazugságainak egyik legnagyobb terjesztője is azt mondta, hogy vége, mindenki térjen vissza a normális életébe.

Mindez nem jelenti a QAnon végét, mert sokan ezáltal lettek híressé, véleményvezérré, és nehezen mondanak le a titkokat tudó megmondó ember mámorító érzéséről, és a sok pénzről, amit a közösségi média segítségével kerestek a követőkből. A szélsőjobboldali csoportok kemény magja soha nem toborzott még maga mellé ennyi hívet. A hangadók elkezdték felszólítani a híveiket, hogy ne adják fel, csak a gyengék távoznak, ez csak egy próba, tartsanak ki, mert még nincs vége. meglsz, amit ígértek. Eljön a nagy „Show”, ami mindig késik. Három éve hitegetik az embereket, és akik függők lettek, vélhetően maradnak.

Majd kitalálnak nekik újabb magyarázatot, az összeesküvés folytatódik. Mint egy rossz sorozat a tévében, ami nem tud befejeződni, mert a nézők elhitték, hogy amit látnak, az igaz. Most az egyik ág már leválik Trumpról, azt hangoztatva, hgy soha nem is Trumpról volt szó, hanem az „amerikai szabadságról”. Mások szerint a QAnon elveszítette az információs háborút, mert a valóság nem igazolja a konspirációt, ezért radikalizálódhatnak és az erőszak felé fordulhatnak. Akik elszakadtak a valóságtól és a hiedelmeik szerint a világot sötét titkos erők irányítják, azokat még radikalizálhatják.

Mindennek a veszélyét növeli, hogy a QAnon maga is egy vallás, de egyes részei a kereszténységgel kapcsolják össze. Keresztény hívőkből veszélyesebb irányzatot hozhatnak létre, mint az iszlám, a tálibok. A mostani törés után azt szakértők azt jósolják, hogy a QAnon egymással is harcoló részekre, irányzatokra szakadhat, az emberek egy része visszatér a normális életbe, más részük szélsőjobboldali csoportok tagja lehet. Egyesek kitartanak Trump mellett, és azt remélik, hogy megalapítja a Patriot Pártot, ahova ők csatlakoznak, Trump pedig a szélsőjobboldal és az összeesküvés-elmélet élére áll.

Ezt azonban várhatják. Trump kihasználta és felhasználta, még egy bűncselekményre is rávette őket, adott kétértelmű jeleket, üzeneteket, hogy megtartsa a támogatói között őket, de soha nem fog nyíltan azonosulni velük. Mert Trump egy pszichopata, de ennyire nem elmebeteg, mint ami a QAnon elfogadásához kell. A legfőbb akadály pedig az, hogy ő igazán tudja, hogy a QAnon összeesküvés-elméletből egy szó sem igaz. A rá jellemző aljasság része, hogy ezt nem mondja meg a sok szerencsétlen, félrevezetett embernek.

Akikről csak annyit, hogy egyesek azt is elhitték, hogy Bident már 2020-ban kivégezték, a beiktatáson csak a hologramja volt látható.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések