Az emberek ttöbbségéhez csak az jutott el, hogy Amerikában sztrájkolnak a forgatókönyvírók és a színészek, s mivel rajtuk kívül kevesen vannak forgítókönyvírók és színészek, akikről amúgy is azt hiszik, hogy mindnyájan gazdagok, nem mutatnak az emberek túl nagy együttérzést és szolidaritást. Inkább nem értik, hogy mi szükség van erre, és zavarja őket a gondolat, ha Hollywood leáll, s nem készül el a kedvenc sorozatuk következő évadja. Ez a kép azonban megtévesztő, Amerikában szinte minden ágazatban sztrájk közeli mozgolódás van a munkabérek miatt.
A probléma pedig hasonló: az esetek többségében hatalmas jövedelmet termelő üzletágakról van szó, amely óriási profitot termel a tulajdonosknak és az irányítóknak, miközben a termelésben és a szolgáltatás működtetésben nélkülözhetetlen munkatársak – helyenként szó szerint – éheznek, nem tudják eltartani magukat. Nem olyan jellegű válságról van szó, hogy nem lenne miből megfizetni tisztességesen a dolgozókat, hanem olyan mértékű a kizsákmányolás, ami már elviselhtetlen. A dolgozóknak pedig az esetek többségében nincs megfelelő érdekérvényesítő képességük.
Negyven éve nem volt Amerikában ilyen kiterjedt elégedetlenség a munkáltatókkal szemben, és sztrájkhangulat, mivel a kőgazdag tulajdonosok hallani sem akarnak arról, hogy többet fizessenek. Arról pedig különösen nem, hogy a dolgozók követeléseit írásos szerződésekbe foglalják. Csupán néhány ismert cég neve, ahol „forró” a hangulat: az Amazon, a Starbucks, a UPS dolgozói, a Big Three autómunkásai, s mintegy 15 000 szállodai dolgozó tart sztrájkot 43 szállodában óránként 5 dolláros fizetésemelésért. A különböző iparágak pedig kezdenek egymásra találni.
Tarthatatlanná kezd válni az a mérhetetlen kizsákmányolás, amit Amerika leggazdagabb családjai és leggazdagabb cégei folytatnak. Azzal kezdték, hogy lecserélték a munkaerőt a leginkább kiszolgáltatott emberekre, akiknek 7,50 dolláros órabért fizethettek. Ez most már emelkedett, de még mindig ott tart, például a Walmart, amelynek tulajdonosai a leggazdagabb amerikai család tagjai, hogy nem lehet az órabéreikből megélni. Ezért akarta Joe Biden kötelezővé tenni a minimum 15 dolláros órabért, amit a republikánusok megakadályoztak. Jöhetnek a sztrájkok. Jobb lesz?
Mindez láncreakciót indít el, mert Hollywood problémái kiterjednek több más iparágra. Kalifornia tekintélyes koncertgazdasága, amely mintegy 1,3 millió koncertmunkást foglalkoztat, akiknek körülbelül a fele olyan telekocsi-társaságok sofőrje, ahol alvállalkozóknak minősülnek, nem fizet nekik rendesen, megtagadják tőlük a munkavállalók védelmét és juttatásait. A munkások válaszul egyre gyakrabban vonulnak fel a táblákkal az utcákon.
Színészek és írók Hollywoodban 60 év után először találkoznak egymással. A UPS nemrég írt alá egy történelmi megállapodást, amely megszünteti a részmunkaidős munkavállalók kétszintű bérezését; és a Big Three autómunkásai szeptemberben sztrájkolhatnak, amikor lejár a szerződésük. Az Ethnic Media Services erről szóló sajtóbeszélgetésén Maria Elena Durazo, Kalifornia állam szenátora (26. kerület) azt mondta, mivel az állam az új és feltörekvő iparágakba fektet be, mindenhol kulcsfontosságú a tisztességes fizetés és a jó munkakörülmények szabályozása.
Újjászerveződik az amerikai szakszervezeti mozgalom is. Nelson Lichtenstein munkatörténész szerint a mai fiatal tűzoltók 80-90 éves szakszervezetekhez tartoznak. Filmek tucatjai mutatták be, hogy az amerikai szakszervezetek a korrupció szinonimái voltak. Ha valaki azt mondta, hogy szakszervezeti vezető, arról mindenki tudta, hogy a tulajdonosok lefizetett korrupt kezes báránya. Ezek a szakszervezetek maradtak, mint örökség, s ezeket próbálják most megtisztítani és alulról újraszervezni. Jelenleg a dolgozók 6%-a van szakszervezetben.
A nagyon alacsony munkanélküliséggel járó szűk munkaerőpiac kedvez a szervezett munkaerőnek. A világjárvány delegitimizálta azokat a munkaadókat és más intézményeket, amelyek nem gondoskodtak az emberekről ugyanúgy, mint a nagy gazdasági világválság idején, amikor az 1930-as évek elején mindez erodálta a nagyvállalatokba vetett hitet. Manapság nem ritka, hogy híres sportolók és filmsztárok nyilvánosan küzdenek ezekért az ügyekért. A kisebb ligában játszó baseballjátékosok is szakszervezetet hoztak létre.
A közelmúltban az egyetemi tanársegédek is szakszervezetbe léptek. Az egyetemi sportolók következhetnek. „Az jelent valamit, ha az ilyen elit kulturális személyiségek a szakszervezetek oldalára állnak” – mondta Lichtenstein. Divat lett a szakszervezet és a szolidaritás. Ada Briceño, a UNITE-HERE Local 11 szakszervezet társelnöke, amely több mint 30 ezer szállodai dolgozót képvisel Los Angeles megyében, Orange megyében és Arizonában, azt mondta, hogy „ez a legnagyobb sztrájk a szállodaiparban”.
A szállodaipar rekordnyereséget termel, miközben a dolgozók az inflációval és az elviselhetetlen lakhatási költségekkel küszködnek. A szállodai dolgozók az autójukban alszanak, vagy ha délelőtti műszakban dolgoznak, akkor a délutáni műszakban még máshol is dolgoznak, mert egy munkából nem élnek meg. Egyelőre csak egy szálloda írt alá, hogy emeli a béreket, így a sztrájkolók folytatják. „A követeléseink nagyon egyszerűek. Azt akarjuk, hogy a szállodai dolgozók tetővel a fejük felett maradjanak” – mondta.
„A bérek, a nyugdíjak, az egészségügy és a munkaterhelés a legfontosabb kérdéseink”, s Briceño megjegyezte, hogy a sztrájkot a Demokratikus Kormányzók Szövetsége, Kamala Harris alelnök, a Japanese American Citizens, W.K. Kellogg Alapítvány és Snoop Dog is támogatja. Ha egyszer összeérnek a tiltakozások és a sztrájkok, az jelentős változást hozhat. Az igazság az, hogy nehéz a megélhetés Amerikában széles tömegeknek, pedig sok hasznot hozó, becsületes munkát végeznek, de a gazdagoknak semmi nem elég, és sajnálnak minden centet azoktól, akik nekik ezt a profitot megtermelik. Azonnal kommunizmust kiáltanak, ha meg kell fizetni a munkaerőt, miközben nem tudják, hogy a pénzükkel mit kezdjenek.
Lucero Ramirez házvezetőnő a Waldorf Astoriában Los Angelesben. Mint mondja: „Jobb fizetést szeretnék, hogy jobb életet élhessek. Aggódom a nyugdíj miatt.” A Waldorf egy ötcsillagos szálloda, a szobák nagyok és nagy odafigyelést igényelnek, mivel a padló márvány, a szőnyegek pedig Olaszországból valók. Napi hat – nagyon nagy – szoba takarítása nehéz munka. 3 ezer dollárt keres havonta, ebből 1100 dollár bérleti díjat fizet, és eltartja az idős szüleit. Ramirez attól tart, hogy valamikor el kell költöznie, mivel Los Angelesben a megélhetési költségek folyamatosan emelkednek.
„Sok munkatársam van, akik 2-3 órát vezetnek, mert nem engedhetik meg maguknak, hogy itt éljenek” – mondta Ramirez. Jorge Rivera számos szakszervezeten kívüli munkahelyen dolgozott, és igazi krimiket készített a Foxnak és a Discovery Channelnek, mielőtt csatlakozott az Amerikai Írók Céhéhez (Writers Guild of America, WGA). Jelenleg a WGA Latin Írók Bizottságának alelnöke. „Csak a szolidaritás üzenetét szeretném közvetíteni testvéreimnek a szállodaszövetségben. Mindannyian pontosan azt érdemlik, amit kérnek” – mondta.
Volt idő, amikor a szakszervezeti és nem szakszervezeti munkákat jól fizették Hollywoodban. A streaming megjelenése azonban mindent megváltoztatott. A nagynevű színészek és rendezők kivételével a mai hollywoodi 11 ezer írója és színésze többségben koncertmunkás, aki alig keresi meg az évi 24 ezer dollárt. „Tehát most az írók 10 hetet dolgoznak az évben, ha szerencséjük van, a színészek pedig ugyanezt teszik, és a beérkező csekkek nem igazán jelentenek fenntartható bevételt” – mondta Rivera. Mindenkinek más civil munkából kell megélnie.
Jorge Rivera a WGAW/TV író és producer, a szórakoztatóipar bevételeiről beszél, és megjegyzi: Hollywood nagyrészt kékgalléros. A stúdiók tavaly körülbelül 200 milliárd dollárt kerestek, és a Céh dolgozói 2%-ot – körülbelül 450 millió dollárt – kérnek, „hogy mindenki egészséges maradjon”. Az újabb probléma, hogy a stúdiók mesterséges intelligencia eszközöket kívánnak használni a sztori „termelésben”, amely még rosszabb helyzetbe hozza az írókat.
„A stúdiók arra törekednek, hogy a technológiát a kreatívok helyettesítésére tudják használni. Szóba került már az is, hogy a mesterséges intelligencia képes-e leváltani rendezőket, színészeket, írókat, és őszintén szólva úgy érzem, hogy ez egy egzisztenciális harc, amiben mi vagyunk az élen, ami sok más szektort is érint, akik majd jönnek utánunk” – tette hozzá. Az mégiscsak elképesztő világ lenne, ha az Oscar-díjat valamelyik mesterséges intelligencia app-nak kellene átadni. Az embert nem lehet helyettesíteni algoritmusokkal a művészetben.
Múlt héten a Mackenzie tanácsadó cég új jelentése szerint 2030-ra az összes munkaidő 30%-ára lesz hatással a mesterséges intelligencia. Tehát rengeteg munkás szembesül majd a jövőben azzal, amivel a filmszínészek és írók ma. Ez új korszakot jelent, ami átalakítja a világot, és új fejezetet nyit a munkavállalói érdekképviseletben is. Az emberektől nem lehet elvenni a munkát, mert akkor megszűnnek embernek lenni, és valamiből meg is kell élniük.
Harley Shaiken, az UC Berkeley emeritus professzora szerint a munkavállalói szolidaritás kulcsfontosságú lesz a kialakuló fenyegetés leküzdésében. „Amit most tapasztalunk ezen a nyáron, az a szolidaritás nyara. És láttunk valamit, amit sok amerikai elfelejtett, hogy milyen létfontosságú a szolidaritás” – mondta. Ha így megy tovább, újraéled a munkásmozgalom.
