Amerika a világ egyik leggazdagabb országa, itt élnek a világ leggazdagabb emberei, de a társadalmi különbségek is itt a legnagyobbak, a statisztikai adatok szerint a 300 milliós Egyesült Államok területén mintegy félmillió hajléktalan él. Ezek megoszlása nagyon különböző, de a legtöbb hajléktalan Kaliforniában található, ami azért is ellentmondásos, mert ha ez az amerikai állam egy külön ország lenne, akkor ez lenne a világ ötödik legnagyobb gazdasága. Ennek oka, hogy Kaliforniában bizonyos területeken tilos feketéknek, spanyoloknak építkezniük, a lakhatásuk nem megoldott.
Amerikában a szövetségi állam is sokat próbál tenni a hajléktalanság felszámolása érdekében, de ez elsősorban helyi feladat. Az Ethnic Media Services által szervezett tájékoztatón három modellt mutattak be, amely sikeresen működik, és elképesztő eredményeket értek el. 2020 márciusában a kaliforniai Bakersfield városa elérte a „funkcionális nulla” krónikus hajléktalanságot, míg a texasi Houstonban több mint 25 000 embert helyeztek el állandó lakásban, ami 64%-kal csökkentette a hajléktalanságot. Az ohiói Columbusban sikerült elhelyezni a hajléktalan lakosság 70%-át.
Az előadók (Mary Scott, az Open Door Network (formerly Bakersfield Homeless Center and the Alliance Against Family Violence and Sexual Assault) vezetője, Marcus J. Salter, Housing Stability Specialist at Community Mediation Services of Central Ohio, Ana Rausch, a Program Operations at Coalition for the Homeless, Houston, TX alelnöke, Catherine Villarreal, a Communications at the Coalition for the Homeless, Houston, TX igazgatója és Matthew Lewis, a Communications at California YIMBY igazgatója) elmondták a sikeres modell titkát.
Bármilyen furcsán hangzik, a siker titka a szemléletváltásban van. Először is létrehoztak olyan segítő szervezeteket, amelyek magukban foglalják a probléma megoldásában érintett és érdekelt valamennyi szervezetet és intézményt. Ezekhez csatlakoztatták azokat a szövetségi, állami és városi pénzeket, erőforrásokat, amelyeket a probléma megoldására lehet fordítani. A szemléletváltás lényege pedig az, hogy a hajléktalanok nem ellenségek, hanem rászorulók, nem mindenki drogos, alkoholista és bűnöző, hanem elesett ember, aki legfeljebb ezekhez nyúlt.
Az első lépés mindenhol az volt, hogy felmértek minden egyes hajléktalant. Nemcsak az adataikat és a tartózkodási helyüket rögzítették, hanem a hajléktalansághoz vezető okokat, és azokat az okokat is, amelyek megakadályozzák, hogy újra lakni tudjanak, és munkát tudjanak vállalni. Esetleg, az egészségügyi ellátásukat akadályozza. Minden ember egyedi eset és a probléma komplex, de kidolgoztak típus helyzeteket és a típushelyzetekre típusmegoldásokat. Bevontak segítőket és a hajléktalanokat is érdekeltté tették a megoldásban.
Létrehoztak olyan szükséglakásokat, ahova el tudták helyezni első lépésben a hajléktalanokat. Minden segítséget megadtak nekik, hogy miután fedél került a fejük fölé, rendbe tudják szedni előbb magukat, majd segítettek rendezni a megoldatlan ügyeiket. Ezek az emberek már nem képesek arra, hogy elintézzék az ügyeket, gondoskodjanak magukról, és ehhez kaptak segítséget. Sokan talpra álltak, míg mások megfelelő ellátó hálózatba kerültek.
Hasznosnak bizonyultak azok a programok, amelyek a nem magas kategóriájú moteleket állandó lakóhelyekké alakították át. Sikerült megegyezni a tulajdonosokkal, hogy a volt hajléktalanok helyett megkapják a várostól a bérleti díjat. Nem bizonytalanabb, hanem biztosabb bevételt jelentett számukra a hajléktalanok elhelyezése. Mivel a hajléktalanok kikerültek az utcáról, a mentális és egyéb segítóhálózatok eltaláltak hozzájuk, és segítséget tudtak nyújtani számukra.
Houstonban több mint 100 nonprofit szervezetetet sikerült egyetlen ernyőszervezet alá szervezni és a munkájukat összehangolni, akik kézből kézbe adták az érintetteket. Jellemző, hogy a családi hajléktalanság csökkent legjobban, a hajléktalan családok 82 százaléka került fedél alá. A veterán hajléktalanság megszűnt, mert ismertek a probléma típusok, amelyeket esetükben meg kell oldani. Ma már 3 ezer egykori hajléktalan veteránból senki nem hajléktalan, és csak a fel került menhelynek nevezhető közösségi központba.
Általános modell, hogy először az alapvető szükségleteket oldják meg: meleg és kényelmes lakás, fürdés, és étel a hasába. Amikor megnyugszik és biztonságban érzi magát, akkor lehet rátérni arra, hogyan lehetne rendezni a helyzetét. A tapasztalat az, hogy az átfogó szisztematikus programok költséghatékonyak, gazdaságilag is jobban működnek. Az államnak többe kerültek a hajléktalanság által okozott problémák, mint a hajléktalanság emberséges megoldása.
Ennek totális ellentéte az orbáni magyar modell, amely bűnözőként tekint a hajléktalanokra, úgy is bánik velük, rendőrségi ügy a hajléktalanság, és a gyorsabb halálba taszítja őket. Az emberséges bánásmód és a jól szervezett modell olcsóbb is, és kevesebb költséget jelent az államnak. Amikor nem belerúgnak a hajléktalanba, nem halálra ítélik, nem koszos és büdös hulladéknak tekintik őket, akkor az a közösség javát szolgálja, és emberi életeket ment.
