(Fotó: Balás Béla püspök és a hit pajzsa)
Nem csillapodhat a kommunizmus elleni világméretű küzdelem, amely most a menekülteket segítő internacionalizmus képében jelenik meg, akit Soros Györgynek hívnak. Az antikommunizmus élharcosától, az MSZMP Központi Bizottsága (KB) Társadalomtudományi Intézete volt munkatársától, a volt Soros-ösztöndíjas Kövér Lászlótól tudjuk ezt. Mindezt a „kommunizmus áldozatainak emléknapján” mondta el, amelyet minden évben szorgalmasan megünnepelnek az efféle antikommunisták. Pártjukban a kommunizmus olyan áldozatai szenvednek, mint a Pozsgay-Szűrös páros, Martonyi János kommunista vértanú, vagy az egykori KISZ-titkár Orbán Viktor a volt párttitkár apjával.
De a kommunizmus áldozatainak listája ezzel nem ér véget. Orbán Viktor „keresztény Magyarországának” egykori katolikus békepapjai is kitüntetik minden évben egymást, mint a kommunizmus áldozatait. Mint tudjuk, a BM legnagyobb állambiztonsági ügynökhálózata a katolikus egyházban működött, még a jelenlegi bíboros, esztergomi érsek elődje, Paskai László is a III/III ügyosztály ügynöke volt. Kádár Jánost még a Vatikánban is fogadta az akkori pápa.
A Magyar Szocialista Munkáspárttal békés viszonyban, állami pénzen éldegélő katolikus klérus most a „kommunizmus áldozatainak emléknapján” a Hit Pajzsa Díjat adományozza egy-egy papjának. Az idei díjat Balás Béla kaposvári megyés püspök kapta. Az átadáson megjelentek a kommunizmus olyan áldozatai, mint Balog Zoltán református lelkész, emberminiszter, aki egykor a „Ki tud többet a Szovjetunióról?” vetélkedő negyedik helyezettjeként Szocsiba utazhatott. Balog nyilván azért volt a kommunizmus áldozata, mert nem nyerte el az első díjat.
Balás Béla üldöztetése abban merült ki, hogy 1962-ben több társával együtt eltávolították a szemináriumból a Regnum Marianum közösséggel való kapcsolata miatt. Nyilván valamelyik besúgó paptársa jelentette fel. Balás Béla nem került börtönbe, nem kínozták meg, nem tépték le a körmeit, nem vágták ki a nyelvét, még máglyán sem égették el, ahogyan saját egyháza az ilyen ügyeket intézni szokta, hanem eltávolították az egyházi intézményből. A kirúgását nem a pártbizottság közölte vele, hanem saját egyháza felettesei és a szeminárium tanárai.
Ezt a botlást leszámítva, Balás Béla boldogan élte a kommunizmus áldozatainak mindennapos életét, egészen a rendszerváltásig. Bajóton tejben-vajban fürdetett plébános, ahol mintegy tizenöt fős lelkes ifjúsági csoportja volt. Ettől „Beton atya” karizmatikus hírnévnek örvendett. A többi mogorva és durva katolikus paphoz képest Balás ugyanúgy beszélt a fiatalokkal, mint a többi hétköznapi ember. Ettől kellett kiájulni. „Beton” karizmatikussága abban fejeződött ki, hogy mint a kommunizmus áldozata farmernadrágot hordott. Volt szerencsém látni, hogy Balás Béla Bajóton toronymagasan a magyar átlag színvonala fölött szenvedte el üldöztetéseit.
Minderről Erdő Péter bíboros, a békepap, besúgó, ügynök Paskai utódja azt mondta, hogy „Balás Béla élete azt példázza, hogy a hit továbbadása olyannyira fontos feladat, hogy érdekében minden kellemetlenségen, megpróbáltatáson át lehet és át is kell lépni”. Ezekről a „kellemetlenségekről és megpróbáltatásokról” nem tudunk meg annál többet, hogy Balást a saját egyháza, amely szoros együttműködésben védte a világbékét a szocializmusban Kádár János kommunista rendszerével, Balást kirúgta egy időre a szemináriumból. Később ezt a hibát már nem követte el, de azért most kitüntetett hős és példakép. Maga Erdő Péter sem volt ismeretlen a BM Hírszerző Főcsoportfőnökségen, amikor Rómában tanult, de elég annyit is megjegyezni, hogy „olyan egyházi személyek, akik ellenséges politikai beállítottságúak, nem lehetnek az Intézet növendékei”. Erdő Péter ezirányú magatartása „nem esett kifogás alá” (lásd: Majsai Tamás linkelt tanulmányát).
Enyhén szólva gyalázatos, hogy a maga kollaboráns múltjával szembenézni képtelen katolikus egyház jutalmazza a békepapjait, mint a hit hőseit, a kommunizmus üldözötteit, miközben a kommunizmus ideje alatt valóban üldözött papok többsége saját egyházától szenvedett. A kommunista rendszerben voltak valóban üldözött keresztények, akiket nem Kádár János tartott el, és akik valóban a hit hőseiként harcoltak az olyan kommunista besúgókkal szemben, mint amilyenektől hemzsegett a katolikus egyház. Még jó, hogy Kiss-Rigó nem kapott egy másik pajzsot, mert nem tudták rábizonyítani, hogy ügynök volt.
Balás legalább őszinte, tisztában van azzal, mennyire volt ő a rendszer áldozata és mártírja. Azt mondta, hogy „fiatal kamaszokként föl sem fogták igazán, de nem is érdekelte őket tetteik kockázata, annyira elragadta őket a kereszténység romantikája”. Nekik a „kereszténység” romantika. Buli volt. Ez volt az a nagy hit. A Hit Pajzsa Díj átadásán Balog Zoltán emberminiszter kivételesen nem a Szovjetunióról és a jutalomútjáról beszélt, nem Szocsi szépségeit ecsetelte, hanem azt mondta, hogy „generációjának a 60-as, 70-es években a hite volt a pajzsa, amely megvédte”.
Balogot nyilván attól, hogy a Szovjetunióból hazatérve ne egyenesen az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetébe menjen, ahol Körvér László harcolt – nyilván szintén a hit pajzsával – a kommunizmus ellen. De Balog emberminiszter, református lelkész még a következőket is hozzáfűzte: „A hit azonban mindig embereknek köszönhető.” Ha Balog katolikus pap lenne, szóvá sem tennénk, mert azok nem ismerik a Bibliát és nem hisznek benne. Nekik a Hit Pajzsa az, amit Mádl Dalma ad át, s amit bálványimádó és fetisiszta vallásuk mindennapos gyakorlata szerint a kezükbe vehetnek.
De Balognak református lelkészként biblikus embernek kellene lennie. Ha nem hisz benne, akkor is ismernie kellene a Bibliát, vagy legalább gondolni arra, hogy nem mindenki ebből az Orbán-féle bűnszervezetből jön, mint ő, és vannak, akik ismerik a Bibliát, még hisznek is benne. Ha mások nem, hát református lelkésztársai. Egy hívő ember, keresztény/keresztyén lelkész nem mondhat olyat, hogy a „hit mindig embereknek köszönhető”, akik „képesek iránytűvé válni mások számára”. A hit ajándék. Isten ajándéka. Nem az ember érdeme, nem is egy másik ember tud hitre jutattni bárkit. Még akkor sem, ha a hit hallásból van, a hallás pedig az Isten Igéjéből, mert a Szentlélek jelenti ki Jézus Krisztust Messiásnak, hogy ő az élő Isten fia. Akárcsak Péter apostolnak, aki először részesült ebben, és ezért lehetett „boldog”.
Balog emlékezhetne a tanulmányaira, és ha hitetlen bálványimádók közé keveredik is, nem kellene a Bibliát református lelkész létére meghamisítania. Azt senki nem gondolja, hogy az állami kereszténységnek, aminek ő egyik prófétája ebben a bűnszervezetben, bármi köze lenne a kereszténységhez. Az is szomorú, hogy az igazi keresztények csak lapulnak és sunyítanak, amikor a kereszténységet olyan maguk csinálta hamis vallással azonosítják, ahol egy öntelt bálványpap kezébe veheti a „hit pajzsát”. De egy református lelkész, akinek elődeit tömegesen gyilkolták Balás és Erdő elődei, hogy merészeli venni a bátorságot, meggyalázva református mártírtestvéreit, hogy ilyen hazugságokhoz asszisztál, és még a Biblia legalapvetőbb tanításait is meghamisítja?
Milyen bibliai elvek vezetnek egy ilyen lelkészt? Milyen kereszténységre tanítja ez az ember a politikai haszonlesőt, aki a kezei alatt diktátorrá nőtte ki magát? Milyen hite van ennek az embernek, ha nem féli az Istent, s nem jut eszébe, mit kap majd mindezért? Hogyan volt bátorsága elvállani egy olyan emberminisztériumot, amely az egészségügyért, az oktatásért, az elesettekért felel, amelyen százezrek élete, egy generáció jövője múlik, amikor nem ért hozzá? Azt hittem, azért vállalja el, mert szakmailag ugyan semmit nem tud ezekről, de van hite, van evangéliumi mérőzsinórja, van bibliai vezérfonala, amely a döntéseiben segíti. De ha ez sincs, akkor honnan vette a bátorságot, hogy ezt elvállalja? Mit képzel Balog magáról?
Amikor halálgyárakká váltak a kórházak, kriptákká az iskolák, ő egy felfuvalkodott, beképzelt katolikus pap kitüntetéseire jár, akit a „kommunizmus áldozataként” tüntetnek ki, mert a saját egyháza pontosan ötvennégy évvel ezelőtt átmenetileg kivágott a szemináriumból, mert nem tartotta be a kollaboráns egyház akkori szabályait. Mialatt sztrájkot hirdetnek a tanárok és diákok, Balog protokoll rendezvényeken beszél baromságokat, elferdítve a Bibliát, meggyalázva az Isten Igéjét és a hit valódi mártírjait, akiket ezeknek a katolikus papoknak az elődei gyilkoltak le.
Nem minden erejével az egészségügy, az oktatás, a kultúra, a szociális ügyek megoldásán kellene dolgoznia? Nem éjjel-nappal az irodájában kellene görnyednie a munkatársaival együtt, hogy életeket, nemzedékeket mentsenek meg? Ő szülte ezt a szörnyeteget, ő tanított neki hamis kereszténységet, nem érzi, hogy neki kellene valahol megállítania azokat a borzalmas következményeket, amelyeket előidézett? Ehelyett az ötvös által készített „hit pajzsát” emeli a magasba? Megőrült ez az ember? Van normális esze? Felfogta, hogy mit csinál?
Tényleg, mindent megérdemel ez az ország, és minden valódi keresztény egyház, amelyik ezt szó nélkül eltűri.
