A kérdés alapvetően úgy fogalmazódik meg, hogy ki tartsa el a pártokat: akik a pártokat alkotják (akiket a pártok képviselnek) vagy az állam? Rábízhatja-e magát a társadalom olyan ellenzéki pártokra, akiknek létezése az állami pártfinanszírozástól függ? A válasz: nem.
A pártok funkciója az, hogy megjelenítsék a társadalmi véleménykülönbségeket. Feladatuk, hogy ezeket képviseljék, kifejezésre juttassák, s e nézetek támogatottságát megjelenítsék. Ez mutatja meg, mely vélemény és ideológia mögött áll a társadalom többsége. Ez dönti el, kik irányítsák az államot.
A pártok így kapcsolják össze az állampolgárt az állammal. Mindez csak akkor működik, és csak akkor demokratikus, ha a rendszer alulról épül fel, ha a választói akarat alulról megy felfelé. A pártok azonban csak akkor képviselik a szavazóikat, ha a létezésük tőlük függ, és nem az államtól, ha nem az állam tart fenn pártokat, hanem a polgárok.
A 20. század végén alakult ki az a pártmodell, amit kartellpártnak neveznek, melyek létének alapja az állami finanszírozás. Ez elszakadás a társadalomtól, attól a rétegtől, amelynek érdekeit képviselik. Ez ellentéte annak, ahogyan a pártok kialakultak.
Ennek következménye, hogy létrejönnek társadalom fölötti pártok, amelyek senkit nem képviselnek, de az állami finanszírozás miatt mégsem szűnnek meg. Nem lehet őket sem leváltani, sem mellőzni, sem legyőzni. Így jönnek létre olyan ellenzéki pártok, amelyek a társadalmi akarat útjában állnak. Mint Magyarországon.
Nem képviselnek senkit, mégsem szűnnek meg. Az állami pártfinanszírozás életben tartja őket, egyben megakadályozza, hogy szervesen alulról felépülő pártok létrejöjjenek, s őket leváltsák. Muszáj rájuk szavazni, de ezek már csak saját érdekeiket képviselik, nem a rájuk szavazókét. Ezek a pártok annak lesznek a foglyai, akitől a pártfinanszírozást kapják.
Az államot kisajátító párt nemcsak az állam, hanem az ellenzéki pártok fölött is abszolút hatalmat szerez, mert a létük az Orbán kezében levő állami pénztől függ. A döntéseiket a pénzügyi érdekeik határozzák meg, mert ha nem ezt teszik, akkor a létezésük alapja szűnik meg.
A kartellpártok az állami finanszírozás révén az állam részévé válnak, elszakadnak attól a társadalomtól, amelynek érdekeit kellene képviselniük. Tagság nélkül is boldogulnak, mert az állam tartja el őket, nem a tagok, nem a társadalmi réteg, akiket képviselnek. Ebben a helyzetben Orbán eltartottjai, és a pénzért Orbán érdekeit képviselok, legitimálják a NER-t.
Ezért a kartell-modell a legveszélyesebb támadás a demokrácia ellen, még akkor is, ha az államhatalom nem egy diktátor kezében van, de ez a folyamat szükségszerűen odavezet. Ha most a NER-en kívüli társadalom tartaná el az ellenzéki pártokat, a szabad sajtót, Orbán nem tudna a demokrácia hamis látszata alatt egy diktatúrát működtetni.
Ha az ellenzéki pártok létezése nem azon múlna, hogy esküt tesznek-e Orbánra és az ő törvénytelen, illegitim alaptörvényére, akkor nem tennének esküt, bojkottálnák a hazug rendszert, az álparlamentet. De nem így van, az ellenzéki pártok senkitől nem függnek, csak Orbántól, akinek a kezében van a létezésük alapját jelentő pénz. Ő az állam.
Ezért fontos a demokrácia szempontjából a független civil társadalom, és ezért fontos Orbánnak az, hogy a maradék civiltársadalmat, amely nem függ az államtól, amely nincs a kontrollja alatt, felszámolja. A sorozás mögötti gyűlölet annak szól, hogy ezek a civilek a külső forrásokból, leginkább a Soros alapítványoktól, megkapják a függetlenségükhöz és az önállóságukhoz szükséges pénzt.
Ezért van az, hogy Orbán az állami pártfinanszírozásból élő ellenzéki pártoktól nem fél, de a civilektől igen. Ezért akarják betiltani, hogy ezeken a pártokon kívül bárki politizálhasson, noha ez minden ember alapvető joga. Ezért, miután szembenéz Magyarország azzal, hogy a kígyó körbefonta, és nem tud szabadulni, alulról kell kezdeni felépíteni az ellenzékiséget.
Ennek pedig alapja az, hogy a létrejövő mozgalmak, új pártok ne az állami finanszírozásra jöjjenek létre, ahogy a Momentum is azonnal arra hajtott, hanem utasítsa el azt. Fel kell a magyar társadalomnak nőni ahhoz, hogy magának kell finanszíroznia az érdekképviseletét és a sajtóját. A szocializmusban ez ingyen volt, ahogy Orbán is ingyen adja. Tudjuk miért.
Különösen a baloldalon nevetséges az, hogy nincs elégséges pártfinanszírozás, a baloldal sajtóját, a Népszavát, a fasiszta jobboldali kormányzat tartja el, pontosan meghúzva azt a határt, ameddig elmehet. Érthetetlen, hogy a munkásmozgalmi hagyományokkal bíró párt ezt elnézi, eltűri, de maguk a régi melósok is nem lázadnak fel. A munkásmozgalom régi nagy hagyománya, hogy önmagát finanszírozza, szakszervezet, önsegélyező csoport volt.
A Népszavának úgy kellene működnie, hogy elmegy a cipészhez, a kisiparoshoz, elmegy kis hirdetőkhöz, előfizetőkhöz, és egyenként fillérekből összeszedi a működéséhez szükséges pénzt. Majd azokról, azoknak ír, akiknek kis pénzéből működik. Nyilván nem lenne ekkora szerkesztőség, ekkora fizetés, az újság is akkora lenne, amekkorát ki tudnak adni ebből, de az az újság igazi újság lenne, szabad lenne, és az igazat írná, nemcsak a valódit.
Ebből nőne ki a szabadság, a népakarat, a szabad sajtó, az ellenzéki pártok. A jelenlegiek nem ellenzéki pártok, ezt kellene végre tudomásul venni. A finanszírozás révén elszakadtak a társadalomtól, a néptől, Orbán rendszerének részei, akik a világot fenyegetik a kicsinyes anyagi érdekeik miatt, mert miattuk lehet demokráciának mutatni a diktatúrát, és miattuk létezik „Orbán-modell”, ami fertőzi a világot. Aki ezekben bízik, az Orbán szekerét tolja.
Aki meg akarja menteni Magyarországot, ezt a sziszifuszi munkát kell elkezdenie. Meg kell találnia a kisembert, a melóst, azokat, akik még nem az államtól függnek, önsegélyező és önfenntartó sajtót, civilszervezetet, mozgalmat, pártot kell létrehozni, és az embereket az önálló és független érdekképviseletük folyamatos támogatására kell rávenni. Nem meglopni őket, hanem képviselni őket. Kicsiben kell kezdeni, aki kicsin hűséges, sokra bízatik.
Azt persze, mondani sem kell, hogy a jelenlegi civilszervezeteket meg kell védeni, és azok arisztokratizmusát is át kell gondolni. Vagy ha ők maradnak pályázati pénzeken élő, de a társadalomtól ugyanúgy elszakadt elit és értelmiségi csoportok, akkor nélkülük, mellettük és helyettük kell a magyar néppel, a társadalommal azonosulni, érintkezésbe lépni, őket segíteni, tanítani, és az aprópénzükön a diktatúrával szemben az érdeküket képviselni.
