Orbán Viktor azt mondta, hogy a szivárványos zászló a pesti utca látványának természetes része, aztán kiderült, hogy mégsem az. Megtámadtak egy lakást, amelynek erkélyére kihelyezték, és a „rendkívül kedves” rendőrök is azt tanácsolták, hogy testi épségük érdekében inkább tüntessék el a zászlót. A kérdés általánosan úgy fogalmazható meg, hogy mit lehet megjeleníteni vagy eltűrni az utcán és mit nem. Az utca ugyanis tele van a szivárványos zászlóhoz hasonló jelképekkel, szobrokkal, zászlókkal, identitást hirdető elemekkel. Mitől „provokatív” az egyik, és mitől nem az a másik?
Egyesek szerint a szivárványos zászlóval jelképezett nemi identitás maradjon a négy fal között a hálószobában, azzal senki nem törődik, ne vigyék ki az utcára. Az utcákon látható keresztek hasonló jelképek, amelyeket kivisznek a templomokból. Ateisták mondhatnák, hogy vigyék be a templom négy fala közé, azoknak a híveknek, akiknek ez fontos. Ne vigyék az utcára, mert ez sértheti mások világnézeti szabadságát. A kereszt esetében még bonyolultabb a dolog, mert – a közös gyűlölet teremtette – ökumenizmus előtt a neoprotestáns keresztények elutasították a keresztet, mint bálványt.
Voltak gyülekezetek, amelyekben még a nyakában sem hordhatott keresztény hívő keresztet, mert az kínzóeszköz, és nem Jézus győzelmét hirdeti, ami a feltámadás, hanem a vereségét. Lehet ezen vitatkozni, hitük szerint gondolhatták ezt. Ennél egyértelműbbek a köztereken látható vallásos szobrok, mert a protestáns hit szerint azok egyértelműen bálványok, amelyeket a Biblia történeteiben le is romboltak időnként. Egy magyar vallásos zsidót például joggal irritálhat, mert a tízparancsolat tiltja ezeket. Tudok olyan esetekről, amikor keresztények leromboltak vallásos szobrokat. Aztán a vallásszabadság sérelmének tartották, amikor egy brazil pásztor megrugdosott egy Szűz Mária-szobrot, és megbüntették érte. Nem a szivárványos zászlóval kezdődött a társadalmi intolerancia.
De hasonlóképpen lehet visszatetsző némely zászló is. A Parlamenten az EU-zászló helyét elfoglaló székely zászló az üzenete miatt kifejezetten irritál engem. De nem mászok fel, hogy letépjem. Ahogy az 1944-re alakított Kossuth tér bennem félelmet kelt a látványával, a giccses nacionalista szobraival. Még pozitív jelképek jelentése is megváltozhat, ha más tartalommal kezdik használni őket. Fideszes gyűlések magyar zászló erdeje, az általuk kisajátított kokárda kifejezetten irritáló, mert Fidesz-gyűlésen Fidesz zászlót lengessenek. Ha a magyar zászló egyenlő a Fidesz zászlóval, azzal kirekesztenek engem, és soha kezembe nem veszem, ha azt jelenti, hogy fideszes vagyok. Trump óta nem lehet kitenni amerikai zászlót sem, mert mást jelent. Pedig Amerika épp az ellentéte.
Más lehet a jelentése ugyanennek a zászlónak, ha egy tüntetésen azt jelenti, hogy Magyarországért tüntetnek vele. Egyszóval, számos irritáló és provokatív jelkép megjelenik az utcán, amelyeket el kell tűrniük az embereknek, akik nem azonosulnak azokkal, más az identitásuk és a világnézetük. Ahány világnézet, identitás, felfogás, ideológia, vallás, politikai irányzat, annyi jelkép, zászló vagy szimbólum. Minden jelkép mögött egy gondolat, egy közösség áll. Annyira van helye a társadalomban a közösségnek, a világnézetnek és a gondolatnak, amennyire az utcán elfér a zászlójuk.
Világnézetileg semleges, plurális, nyitott, liberális társadalomban ez nem probléma. Mindenki tudja, hogy a szabadság mindenkinek jár, és el kell férni egymás mellett mindennek. Vagy mindenki megjelenítheti magát vagy senki. Ideológiai államokban, amelyben a politikai hatalom egy állami ideológiát képvisel, amelyet helyesnek, követendőnek, értékesnek és a nemzet identitásának tart, minden más csak megtűrt lehet. Olyan mértékben megtűrt, amilyen mértékben eltér vagy ellentétes az uralkodó ideológiához képest. Itt kezdődik a konfliktus, a rabság, az elnyomás, a kirekesztés.
Az emberi szabadság alapja az, hogy mindenki azonos lehet önmagával, kifejezheti, képviselheti, és zavartalanul megélheti saját identitását, amely egyenlő és egyenrangú egy szekularizált állam polgáraként más identitásokkal. Ezért igyekszik minden kisebbség láttatni és megjeleníteni magát, különösen olyan kisebbségek, amelyek úgy érzik, hogy diszkriminálják őket. Ha bárkinek az identitását kifejező, azt megjelenítő jelképei zavaróak egy társadalomban (önkényuralmi jelképeket, rasszizmust és másokat becsmérlő jelképeket leszámítva), akkor az egy társadalom egyenlőtlen jogainak a jele.
Ebben az esetben az adott közösség kampányt, harcot indít, hogy egyenlő jogait kivívja, a diszkrimináció, az elutasítás, a kirekesztés és megbélyegzés megszűnjön. Ha ez megtörténik, akkor annak arányában elcsendesül, enyhül, megszelídül a polgárjogi harc. Ahogy az adott ideológia, világnézet, identitás polgárjogot nyer, a jelképeik olyan mértékben belesimulnak a környezetbe, és senkit nem zavarnak. Ha valaki túl erősnek találja egy kisebbség „nyomulását”, érdekérvényesítését, „propagandáját”, a legjobban teszi, ha békén hagyja őket. Akit nem diszkriminálnak, nem védekezik.
Más a helyzet, ha egyes társadalmi csoportok egy másik csoporttal szemben határozzák magukat, és magukat azzal identifikálják, hogy nem olyanok, mint a másik csoport. Demokráciában ennek semmilyen következménye nem lehet, mert akkor sem lehet egyik csoportnak sem több joga, ha magát igaznak, a másikat hamisnak, vagy magát erkölcsösnek és értékesnek, a másikat bűnösnek és értéktelennek tartja, mert egy jogállamban az állam nem foglalhat állást vallási, hitbeli, világnézeti kérdésekben. Nem állíthat rangsort felfogások, identitások között, polgárait nem rangsorolhatja.
Ha egy állam azonosítja magát bármelyik vallás, világnézet, ideológia tanaival, és annak alapján megkülönbözteti, jogaiban korlátozza azok jogait, akik nem tartoznak ebbe, az nem jogállam és nem demokrácia. Erről szól a diszkrimináció tilalma. Ennek a megkülönböztetésnek nem lehet alapja egyetlen csoporthoz való tartozás sem. Vallás, nem, bőrszín, származás, szexuális identitás, párthoz való tarozás, világnézet alapján nem lehet senkit hátrányosan megkülönböztetni. Ebbe beletartozik az is, hogy bárki önmagát definiálja, képviselje, megjelenítse, jelképeit nyilvánosságra hozza.
Ha egy állam kereszténynek definiálja magát, és bármelyik keresztény irányzat tanai alapján diszkriminál társadalmi csoportokat, akkor helyesen teszi, ha megspórol 1500 évet és azonnal felállítja az inkvizíciót és elkezdi máglyán égetni azokat, akiket bűnösöknek tart. Ennek ugyanis ez a vége. A történelem egyszer már végigment ezen, a felvilágosodás, a liberalizmus vetett véget a gyilkolás, az öldöklés, az üldözés, a sötétség évszázadainak. Akkor nem kell itt gyerekvédelemről handabandázni, hanem ki kell végezni a melegeket, oszt jó napot. Vagy humánusan átnevelő táborba zárni.
Ebben az esetben fel kell készülni arra, hogy a kereszténységnek más csoportok sem fognak megfelelni, teszem azt a zsidók, akik elég látványosan nem keresztények. Lesznek, akik megtalálják ennek negatív következményeit is a zsidó faj magatartásában és tulajdonságai közt. Akár a volt koncentrációs táborokat is meg lehet nyitni, mert a logika ugyanoda vezet. Ezért a liberális jogállam valóban a „történelem vége”, mert annál jobbat nem lehet kitalálni, minthogy mindenkinek egyenlő joga van, az állam nem tesz különbséget, és egymás mellett élhet békésen mindenki.
A liberális jogállam az, amikor mindenki szabadon hirdetheti és képviselheti saját felfogását, amivel megkülönböztetheti magát másoktól, de nem irányulhat mások ellen. Békésen lenghet egymás mellett bármilyen zászló. Márcsak azért is, mert a valóságban a látszólag egymást kizáró és egymással szemben álló csoportok között jelentős átfedés van, és aki bárkit kirekeszt, megbélyegez és elutasít, azzal önmagának kárt okoz. Egy kereszténynek például nem lehet ellensége senki, sem azért, mert nem keresztény, sem azért, mert másképp él, mert azzal elzárja az Istenhez vezető útját.
A ház, amely meghasonlik magával, elpusztul. Az Isten szeretet, Istent nem lehet képviselni gyűlölettel, megvetéssel, utálattal. A kirekesztett csoport megítéli az ilyen kereszténységet, és jogosan. Semmivel nem lett több homoszexuális a melegjogok megjelenése óta, mint eddig volt, csak jobban látszanak, mert nem akarnak rettegésben, félelemben és öngyűlöletben élni. Úgy akarnak élni, mint mindenki más. Miért fáj ez egy kereszténynek? Az jobb, ha bujdosnak, rejtőzködnek, képmutatóskodnak? Ha tinédzserek az elutasítás miatt öngyilkosok lesznek? Miért érzi jobban magát ettől bárki? Az egyházon kívüli emberekhez az egyháznak semmi köze nincs.
Elveszíti a küldetését az olyan egyház, amely nem a megváltást hirdeti, hanem mások elleni gyűlöletre uszít. A magyarázat az, hogy szerintük ez egy választható bűnös életforma, amivel másokat is megfertőznek, megrontanak, s másokat meleggé tesznek, hamis. Azt állítják, hogy ez a cél, s ez támadás a heteroszexuális kereszténység ellen. A tapasztalat és a valóság cáfolja ezeket az állításokat. Mutassanak először egyetlen embert, aki abszolút heteroszexuális volt, és a homoszexuális propaganda meleggé tette. Fordítva sem tudnak mutatni olyat, aki meleg volt és heteroszexuális lett úgy, hogy a homoszexualitása elmúlt, mintha soha nem is lett volna. Ott mászkálnak közöttük a bujkálók, a rettegők, az „elbukók”, a „visszaesők”, neveket kíméletből nem írunk.
A törvénykező, kirekesztő, vallásos gyűlöletpropagandától mi is nagy utat tettünk meg. Segített ebben, hogy saját szemünkkel láttunk kisgyerekeket, akik még semmit nem tudtak a szexualitásról, de már a saját nemükhöz vonzódtak. Vagy olyan kisfiút, aki már óvodában tudta magáról, hogy ő lány, pedig nem is tudta, mi a nemi szervek közötti különbség. Láttunk melegházasságban felnőni gyerekeket, akik nem lettek melegek, és kiegyensúlyozott, boldog gyerekek. Láttunk keresztény családban felnőni gyerekeket, akik közül az egyik meleg, a másik nem. Mit csináljanak a keresztény szülők? Csapják agyon? Tagadják ki? Szégyelljék?
Vannak melegházasságban élő barátaink, akik ugyanolyan emberek, mint bárki más. Attól, hogy nem kell bujdosniuk, senkire nem jelentenek semmi veszélyt. Nem „fertőznek” meg senkit, mert aki nem az, abból nem lesz meleg attól, hogy ők azok. Gyűlölni kellene őket? Megvetni? Az a keresztényi? Különbek, mint sok keresztény. Vannak szélsőségesek? Vannak. Mások között nincsenek? A kereszténység térítő vallás, kereszténnyé akarja tenni azt, aki nem az. De a melegjogi mozgalom nem térít, nem foglalkozik nem melegekkel, hogy azok legyenek. Próbálnak hódítani, ha valaki megtetszik nekik? A heterók nem?
Csak a saját jogaikat, szabadságukat, indentitásukat erősítik. El akarják fogadni magukat, nem akarnak lelki betegként élni, vallásos képmutatók megbélyegzése miatt. Mert a bibliai törvények szerint a keresztények is bűnösök. Mindenki kegyelemből igaz, nem a tökéletes cselekedetei által. A megváltás arról szól, hogy senki nem tud megfelelni a bibliai törvényeknek, a Megváltóra ezért volt szükség. Isten szabadságot ad az embernek, még arra is, hogy elfogadja vagy elutasítsa őt. Csak a szabad választásnak van értéke. A szabadság Istentől van. A társadalmi szabadság is.
Elutasítani csak az elnyomás, a zsarnokság jelképeit kell. Egy jelkép sokszor több lesz annál, mint amit jelent, ha a szabadság szimbólumává válik. Ilyen volt, amikor a kommunizmus alatt amerikai zászlós pólót hordott valaki, vagy amikor a farzsebén kanadai zászló volt. Többet jelentett a zászló, mint egy ország. A szabadságot jelentette. A zsarnokok hasonlóvá teszik a szivárványos zászlót. A szabadság jelképe lesz, mert egy olyan kisebbség zászlója, amelyet el akarnak nyomni, meg akarnak alázni. Ezért világították ki a német stadionokat, ezért lett minden hirdetés szivárványos. Ha azt akarja a keresztényfasizmus, hogy a homoszexuálitás még elfogadottabb legyen, és őket még jobban utálják, akkor jó úton járnak. A szektás gyűlölködés csak bezárja őket a korlátaik közé.
Fordított jelentést kapnak azok a jelképek is, melyek a szabadság ellen vannak. A kereszténység szimbólumai a zsarnokság szimbólumai lesznek emiatt. El sem lehet képzelni nagyobb öngólt annál, amikor a szivárványos kivilágításra piros-fehér-zöld nemzeti színű világítást adtak a magyar stadionoknak. Nem a magyar nemzeti színek az ellentétei a szivárványnak, vagy ha így van, akkor azzal a magyar nemzeti zászló a zsarnokság, az elnyomás, a szabadság ellentétének szimbóluma lesz. S mi van a magyar melegekkel? Ők nem férnek a magyar zászló alá? Ők nem magyarok?
Mindig csak az elnyomás és olyan kisebbség zászlója és jelképe „provokál”, amelyet elnyomnak. Ahol semmilyen zászló, semmilyen szimbólum nem provokál senkit, még az egymással ellentétes világnézetű emberek zászlói sem, az egy szabad társadalom. Ott mindenki szabadon, boldogan élhet, ahol tiszteletben tartják egymást az emberek, jogegyenlőség van, és minden esélyük megvan arra, hogy valami jót létrehozzanak. Ha mást nem, a saját szabad, békés, alkotó életüket. Nem jobb ez a gyűlöletnél?
De amíg a kereszténység lényegét egyes egyházak nem értik meg, amíg a vallási fanatizmus gyűlöletre uszít, addig erre nincs esély. A demokratikus jogállamnak kell féken tartani az „önvédelem” címén indított diszkriminatív támadásokat. A kirekesztés, a diszkrimináció elutasítása nem keresztényüldözés. Mások szabadsága nem a vallásszabadság sérelme. Vallásszabadság nem irányulhat mások jogainak és szabadságának korlátozására. Ezt kéne megtanulni és lenyugodni. Még egy fasiszta országban is, amely ezt saját uralma megerősítésére akarja felhasználni.
