Sok jó ember tépi egymást, mások elvtelenül védik a védhetetlent. A tanárlázadásban két dolog keveredik. Az egyik a szakmai kérdések rendszeren belüli megoldása, a másik a törvénytelen önkényuralmi rendszer megdöntése. A rendszert megdönteni akarók egy része azt reméli, hogy a szakmai elégedetlenség elvezet a rendszer megdöntéséhez. Ezért összecsúsztatnak össze nem tartozó dolgokat.
A szakmai követelések célja, hogy a tanárok a rendszeren belül nyugodt körülmények között dolgozhassanak. Ehhez nem szükséges a rendszer megváltoztatása. A tanárok 12 pontjából 11 pont nem érinti a rendszer lényegét. Ahogy Pilz Olivér mondta, még kormányváltásra sincs szükség. A rendszer megdöntése más alapokra épül. A rendszert akkor is meg kell dönteni, ha kiváló az oktatás, mert egyrészt törvénytelen, másrészt önkényuralmi jellegű. Tanári óraszám nem legitim indok a rendszer megdöntésére.
Az influenza elleni gyógyszer nem gyógyít rákot. Az oktatásügy megoldása nem változtatja meg a rendszert. A permanens forradalom elmélete pedig hibás. A tanárlázadás nem csap át a rendszer megdöntésébe, mert annak mások a premisszái. A rendszer elleni forradalom pedig nem az oktatásügyre adott válasz. Ezért a hatalom nem oldja meg az oktatásügy problémáit, ha a tanárlázadás a rendszer megdöntésére irányul. Akkor nem az oktatási reformra, hanem a rendszer megdöntésének szándékára reagál.
Ezért a kettőt nem lehet összekeverni. Ha a tanárlázadás burkolt forradalom, akkor a szakmai követelésekből nem lesz semmi. Ha pedig a tanári szakmai követelésekkel akarják megdönteni a rendszert, akkor abból sem lesz semmi, mert a szakmai követelések nem a rendszerdöntés okaira irányulnak. Ez azt jelenti, hogy a beteg influenzás marad és meghal rákban. Ezek politilógiai axiómák, amelyeket nem lehet akarnok módon átlépni.
*
Pukliék nem döntötték el, hogy a rendszeren belül akarják az oktatás helyzetét rendezni vagy a rendszert akarják megdönteni. Nem világos, hogy Pukli szakmai érdeket védő iskolaigazgató vagy forradalmár? A tanárok egy része iskolaigazgatónak látja és nem akar hallani „Orbán takarodj!” rigmusokat. Míg a rendszer ellenfelei azt várják tőle, hogy mozgalma a rendszert döntse meg.
Ez a tisztázatlan helyzet okozott félreértéseket március 15-én. Március 15-e a szabadság ünnepe. A polgári demokratikus jogok ünnepe, amelyeket az 1848-as forradalom vitt győzelemre, és amelyeket Orbán rendszere eltörölt. Ezért március 15-én rendszerellenes tüntetést kellett volna tartani. Pukliék azonban a rendszerellenes hangulatot felhasználva nem rendszerellenes, hanem szakmai tüntetésre hívták a népet. A többség mégis a rendszer ellen tüntetett, nem a tanári óraszámok izgatták.
Ez okozta, hogy március 15-én lecserélték a 12 pontot és felpuhították 1848 szellemiségét. Ezt tudomásul vette az ellenzéki közvélemény, mert azt képzeli, megspórolhatja az önkényuralommal való konfrontációt, és a tanártüntetések elvezetnek a rendszer megdöntéséhez. Ezért Pukli nem elégedhetett meg a szakmai követelésekkel, ki kellett elégítenie azok várakozását is, akik a tanárlázadástól a rendszer megdöntését remélik. Ebből származott, hogy közelebbről meg nem határozott bűnökért kérjen bocsánatot a zsarnok, mielőtt ezeket a bűnöket bárki megnevezte és rábizonyította volna. Másrészt szakmai tárgyalásokra tett javaslatot, de elutasította onnan a rendszer képviselőit. Balog ugyanis maga a rendszer. Az ő elutasítása a rendszer elutasítása.
Ebből az következik, hogy amíg ez a keveredés nem változik, addig szakmai megoldás nem lesz. Ez ugyanis nem a szakmai problémák megoldására tett javaslat, hanem a rendszer elleni támadás. Ezért a rendszer védekezni fog, és nem tesz semmit a szakmai problémák ellen. Sajnálatosan igaza lesz, mert nem a szakmáról van szó, hanem az Orbán-rendszerről. A rendszer elleni támadás viszont nem vezet el a rendszer megdöntéséhez sem, mert a támadás deklarált okai olyan szakmai követelések, amelyek nem indokolják a rendszer megdöntését.
Ezért röhög a diktátor jogosan. A mozgalom a két szék közül a pad alá esik. Sem a rendszert nem fogják megdönteni, sem a rendszeren belüli szakmai problémákat nem oldják meg. Ha Puklit és társait kirúgják, csak magukat okolhatják. Nem mondhatják, hogy a diktatúra állt bosszút rajtuk. Aki szakmai indokokkal a politikai rendszert támadja, azzal szemben mindenhol így lépnek fel. Ha Puklit úgy menesztenék, hogy marad a szakmai követelések talaján, az önkény. Ha nyíltan a rendszer ellen támad, megnevezve a fülkeforradalom törvénytelen voltát, és emiatt üldözik, az diktatúra. De szakmai követelésekkel a rendszert támadni szimpla hülyeség.
*
Akik a tanárlázadástól a rendszer megdöntését remélik, mindent ennek rendelnek alá. Emiatt nem lehet kritizálni semmit, mert árt a célnak, a rendszer megdöntésének. Ha egy jelenség jó úton jár, annak érdekében nem kell hazudni. Nem szorul rá. Így azonban kvalifikált értelmiségiek is jó ötletnek nevezik a bocsánatkérésre való felhívást, ami valóban vicc, ahogy Orbán mondta. Ugyanezek az emberek nevetségesnek mondanák, ha a világ bármely pontjáról hallanának róla. Itt azonban elfogultan védeni kell, mert azt remélik, hogy elvezet a rendszer megdöntéséhez. Elfelejtik, hogy küzdeni csak szabályszerűen lehet, különben kiröhögik őket. Pontosan úgy, ahogy történt.
Az ultimátum egy perc alatt bukott meg röhögés kíséretében. Pukliék szakmai követelései most rosszabb helyzetben vannak, mint március 15-e előtt. S ezt csak maguknak köszönhetik. A rendszer elfogult ellenségei értékelhetik ezt a „Hajrá Fradi!” szellemében akárhogy, de a dolgok logikájából következően ez egy rossz stratégia természetes következménye. Ezen nem segít a hisztérikus őrjöngés, hogy „aki nem tud segíteni, az ne ártson” azzal, hogy gondolkodik, véleményt mond azoknak a jogoknak a nevében, amelyekért állítólag itt a harc folyik. Ahol árthat a vélemény, a kételkedés, a kritika, a sajtószabadság, ott nem jó ügyet szolgálnak, vagy nem jól szolgálnak jó ügyet.
Mi következik ebből a keveredésből? Az, hogy mindenki be lesz csapva. A tanárok nagy része nem akar forradalmat, vagy rábízza azokra, akik ezt akarják. Viszont a rendszeren belül is normális feltételek között akarnak dolgozni. Ez is egy legitim és méltánylandó álláspont. Ezzel azonban, hogy Pukliék a tanári szakmai kifogásokkal átcsúsztak a rendszer megdöntésének irányába, aláásták a szakmai megegyezés lehetőségét. Ha nem szakmai indokokat használnának, akkor legitim lehetne a rendszer megdöntésének szándéka is, de nem a tanári óraszámokra hivatkozva.
Becsapják azokat is, akik a rendszer megdöntését szeretnék, mert abból sem lesz semmi. Rájuk egy másik röhögés vár. A tanári 12 pont ugyanis nem indok a rendszer megdöntésére. Az 1848-as eredeti 12 pont alkalmas lett volna erre, de azt lecserélték. Tanári óraszámok és egyéb jogos szakmai kifogások nem bizonyítják, hogy ez egy törvénytelenül létrejött illegitim önkényuralmi rendszer. A „forradalomnak”, legyen az bármily kívánatosan békés is, ez nem legitim alapja, ezért nem is győzhet.
Az Orbán-rendszer viszont jól jár, mert nem kell szakmai kérdésekről tárgyalnia, miután a tanármozgalom letért a szakmai követelések útjáról és politikai célokat követ. Nincs ok szakmai kérdésekről tárgyalni, még az elkövetett bűnöket sem kell beismerni. Ugyanakkor sikeresen verhetik vissza a rendszerellenes lázadást is, azt a látszatot keltve, mintha az Orbán-rendszert kizárólag szakmai okok alapján akarnák megdönteni, s nem azért, mert államcsínnyel és államellenes bűncselekménnyel jött létre.
Akik azt gondolják, hogy az elvek nem számítanak, ugyanúgy ráfizethetnek, mint eddig mindig, öt éve. Nem fog a szakmai lázadás forradalomba átmenni, mert ahhoz a szakmai érveket le kell cserélni a forradalmi érvekre. S akkor ugyanott vagyunk, ahol most. Ez a kettő szétválasztását jelentené. Csakhogy, akik arra számítanak, hogy a tanári szakmai elégedetlenség felkorbácsolja az indulatokat, és megteremti a hangulatot a tanári érvek forradalmi érvekre való cseréjére, azok is csalódni fognak.
*
Egyrészt, mert a szakmai elégedetlenségből nincs logikai ugrás, és akiknek szakmai kifogásaik vannak most, azok nem fognak automatikusan egy forradalmat is támogatni, akkor sem, ha az békés eszközökkel történik. A rendszert akkor is csak azok akarják megdönteni, akik most is meg akarják dönteni, mert tisztában vannak törvénytelen és önkényuralmi jellegével. Másokat felvilágosítani erről ugyanolyan feladat akkor, mint most.
Másrészt, ez a próbálkozás hamisság, amiből jó még nem származott. Nem tisztességes úgy tenni, mintha a tanári óraszámokért harcolnánk, hogy mellénk álljanak, az igazi tárgyalási szándékot csak mímelni, mert valójában a szándék más. Kiprovokálni az elutasítást a hatalom részéről, és a szakmai indokkal felhergelt embereket belevinni egy forradalomba, amit ők eredetileg nem akartak, annak ugyanolyan puccs szaga van, s az átlátható sumákság fegyvert ad az ellenfél kezébe és erkölcsi győztessé is teszi őket. Így nem lehet legyőzni őket. Ebből születnek az ilyen védhetetlen torzszülemények, mint a „bocsánatkérési-ultimátum”, ami se nem leves, se nem hús.
Mivel jó oldalon állunk, puccsistákkal szemben, nincs okunk arra, hogy hazudjunk és mímeljünk bármit. A mi erős fegyverünk az igazságunk, amit ha eladunk, vereségre ítéljük magunkat. Ezért nyíltan és őszintén vállalni kell, hogy megmondjuk, nincs fülkeforradalom, az Orbán-rendszernek nincs törvényes alapja, nincs legitimitása. A korlátlan hatalmuk nem a néptől, hanem a fülkeforradalom hazugságából származik, a népnek jogában áll elzavarni őket. Az ultimátum az, hogy a törvényes rendet vissza kell állítani. Ha nem, akkor jön az általános sztrájk, a bojkott, a passzív ellenállás és az ország leállása. Ez a tisztességes út.
Gandhi nem beszélt mellé, mint a kollaboráló indiai vezetők, egyenesen megmondta, hogy mi a zsarnokság lényege, miközben az erőszakmentesség hirdetője volt. Ennek eszköze pedig a bojkott volt és a polgári engedetlenség. Azért nem tudtak vele mit kezdeni, mert a gyarmati elnyomás lényegéről és törvénytelenségéről beszélt, nem egyes szakmai követelményeknek álcázva próbálta megdönteni az elnyomó hatalmat. Akkor nem ért volna célt, mert azt ki lehet magyarázni, az nem ok a rendszer megdöntésére. Nem keverte össze a legitimációs szinteket. Magyarországon nem gondolkodnak egyenesen és tisztán, ezért katyvasz van sokak fejében.
A mostaninál még az is tisztességesebb, ha Pukliék nem hitegetnek senkit azzal, hogy a gyáva emberek helyett kikaparják a gesztenyét, hanem megmondják, hogy nem a rendszert akarják megdönteni, hanem az oktatás ügyét akarják rendezni. És nem úgy próbálnak a követeléseik mögé tömeget álltani, hogy a rendszer megdöntésének hamis ígéretét lebegtetik, mert amit csinálnak, az forradalomnak gyáva és kevés, szakmai követelményeknek pedig sok, és kizárják a szakmai problémák megoldásának lehetőségét is.
Azok sem tisztességesek, akik ebbe a helyzetbe hajszolják őket, noha semmit nem tudnak az oktatás helyzetéről, csak a tanárokat felhasználnák arra, hogy helyettük megtegyék azt, amire ők gyávák és képtelenek, mert csak a Facebookon van nagy szájuk, de ha kilépnek az utcára összecsinálják magukat, és a kisujjukat nem mozdítják, ha az a legkisebb érdeküket is veszélyezteti. Akik átlépnének mindenen, valójában azért teszik, mert gyávák, és olyanokat nyomnának előre maguk helyett, akiket aztán majd magukra hagynak a bajban, mert segíteni nem tudnak rajtuk.
Mondhatnánk úgy is, hogy nem lehet politikai bort szakmai tömlőbe önteni, mert a bor is elfolyik, a tömlő is elszakad. Az lesz a következménye, hogy a szakmai követelések sem teljesülnek, és a rendszert sem döntik meg. A helyzet pedig mindkét szempontból rosszabb lesz, mint előtte volt.
*
Végezetül, szeretném leszögezni, hogy mind a tanárok szakmai ügyének rendszeren belüli rendezését, mind az Orbán-rendszer megdöntését fontosnak tartom. A fentieket azért írtam, mert a kettő összecsúsztatása mindkét célt veszélyezteti. Nálam senki nem támogatja jobban a civil megmozdulásokat. Öt éve a rendszer politikai bojkottját hirdetem, kiegészítve általános és országos sztrájkkal. A passzív ellenállás, a rendszer békés eszközökkel való megdöntésének híve vagyok, aki évek óta azt állítom, hogy a rendszert nem lehet másképp megdönteni, csak így. A parlamenti ellenzéki pártok kollaborációjával és a diktatúra által kiírt választásokon nem.
De aki nem tart be politológiai és legitimációs axiómákat, demokratikus alapelveket, aki nem egyenesen úton jár, az árt a tanároknak is, árt a rendszer megdöntésének is. Azokat a jószándékú embereket, akik ezt a mozgalmat vezetik, kés alá küldik, és még azt sem mondhatják, hogy nem saját hibájukból éri őket a kár. Nem késő eldönteni, mit akarnak, és még menthető mindkét ügy együtt vagy külön-külön. De ha ez így marad, akkor a legjobb eredmény az lehet, ha csak megbukik a mozgalom, és elmarad a rendszerváltás, Pukli pedig néhány társával pártot alapít, beáll a kollaboránsok közé, és „éljen a forradalom!” felkiáltással keres évi százmillió forintot.
Aztán egyszer lesznek bátor emberek, akik nem hazudoznak, hanem egyenesen beszélnek és igazi ultimátumot adnak ennek a bűnözőnek. Akkor lesz vége a röhögésnek.
