Aki az emberi jogok védelmében lép fel, nem terrorista. A török elnök ellenfeleivel és bírálóival tölti meg a török börtönöket. Ennek semmi köze egy jogállamhoz.
Tovább romlik a népet-török viszony. Szerdán a német külügyminisztériumba kérették a berlini török nagykövetet, hogy a német kormány nevében rajta keresztül szólítsák fel Törökországot: azonnal engedje szabadon a tegnap előzetes letartóztatásba helyezett német emberjogi aktivistát Peter Steudtnert, akit 6 társával együtt két hete fosztottak meg a szabadságától a török hatóságok és egy bíróság ma rendelte el előzetes letartóztatásba helyezésüket.
Az Amnesty International 6 munkatársa közül egy német és egy svéd, a többiek törökök. Valamennyien egy továbbképzésen vettek részt, amelynek a témája „a digitális biztonság és az információs menedzsment” volt. A rendezvényen az európaiak a török aktivistáknak tartottak előadásokat. Mindannyiukat – a Törökországban szokásos módon – a terrorizmus támogatásával vádolják.
A német külügyminisztérium közleménye szerint Ankarának világosan a tudtára adták, hogy Berlin csak és kizárólag a német emberjogi aktivista azonnali szabadon bocsátása érdekli. Nem kíváncsi semmiféle magyarázatra, „hajánál fogva előrángatott ” érvekre. Nem tekinti Steudtner szabadon bocsátását semmilyen alkut tárgyának, arról tárgyalni sem hajlandó. Az egyetlen, amit Ankarától elvárnak, hogy azonnal engedjék el. Egyébként ugyanezt tartanák az egyetlen helyes eljárásnak valamennyi előzetes letartóztatásba helyezett aktivista esetében.
A német álláspont határozottságát alátámasztandó a német külügyminiszter Sigmar Gabriel megszakította nyári szabadságát és visszatért Berlinbe. A német kormány az esetet a német-török viszonyt jelentősen megterhelőnek minősíti és a kormány szóvivője úgy fogalmazott, hogy Németország számára elfogadhatatlan „a másképp gondolkodók diszkreditálása és kriminalizálása”. Angela Merkel német kancellár szolidaritását fejezte ki a letartóztatottakkal és jelezte: kormánya minden lehetséges eszközzel el fog járni szabadon bocsátásuk érdekében.
Heiko Maas német igazságügyi miniszter keményebben fogalmazott, amikor kijelentette: „Aki az emberi jogok védelmében lép fel, nem terrorista. Erdogan úr ellenfeleivel és bírálóival tölti meg a török börtönöket. Ennek semmi köze egy jogállamhoz.” Majd hozzátette: a török elnök ezzel a viselkedéssel nemzetközileg elszigeteli országát, és jelentős károkat okoz a török gazdaságnak is.
A német miniszternek annyiban nincs igaza, hogy Erdogan teljes nemzetközi elszigetelése egyelőre nem valósulhat meg olyan országok miatt, mint Oroszország és Magyarország, amelyek látványosan segítő kezet nyújtanak a török diktatúrának. Oroszország viselkedésében van ráció, hiszen Moszkva számára minden jó, ami az EU vagy a NATO tagországok egységét rombolja. Így nem a véletlen műve a bimbózó orosz-török barátság. Ugyanez vonatkozik Orbán Viktor Magyarországára is, amely ugyancsak olyan új szövetségeseket keres és talál Oroszország és Törökország személyében, amelyek szemben állnak a nyugat nagyhatalmakkal és a nyugati értékrenddel, az Európai Unió normáival.
Orbán esetében azonban sokkal nehezebben érthető, hogy magatartásával milyen előnyöket kíván kiharcolni országa számára. Egyelőre ugyanis Magyarország a magyar külpolitikának nem kedvezményezettje, hanem áldozata. Az Ankarának tett ígéret, hogy Budapest az európai nagyhatalmak ellenére is ki fog állni hazánk barátja, Törökország, mellett, nem egyszerűen árt a magyar érdekeknek, de erkölcsileg és a szövetségi hovatartozásunk szemszögéből is érthetetlen és káros .
A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje Martin Schulz szerint a jelenlegi drámai helyzetben semmi értelme nincs Törökországgal a vámunió kiterjesztéséről tárgyalni. „Brüsszelből pedig semmilyen olyan jelzést nem szabad Ankarának küldeni, ami az ország közeli uniós csatlakozásának reményét táplálná”. Az Európaparlament helyettes elnöke Alexander Graf Lambsdorff egyenesen azt követelte, hogy fejezzék be Törökországgal a csatlakozási tárgyalásokat, „mert csak így tud Németország és az EU nyomatékosan hangot adni a török demokrácia és jogállamiság felszámolása miatti ellenérzésének.”
A közelmúlt eseményeinek elemzése alapján úgy látszik, hogy Magyarország vagy Lengyelország észhez térítéséhez is az eddiginél erélyesebb brüsszeli és nagyhatalmi fellépésekre lenne szükség. Addig is, amíg ennek feltételei megérnek, a magyar demokratikus ellenzéknek legalább annyit meg kellene tennie, amennyit a lengyel ellenzék a lengyel jogállamiság és az ottani igazságszolgáltatás függetlenségének védelmében most megtesz.
A jelentőségét vesztett parlamenti politizálás és a demokratikus intézmények hiánya miatt a magyar ellenzéknek is az utcára kellene vinnie a politikát és a tömegek támogatását kellene kérnie a követeléseinek kikényszerítéséhez. Már amennyiben vannak követelései, már amennyiben képes a tömegeket a saját oldalára állítani, már amennyiben létezik hazánkban egyáltalán tenni képes demokratikus ellenzék.
Zsebesi Zsolt
