Ez tökéletes bizonyítéka annak, hogy Magyar alkalmatlan, nem államférfi, hanem kötekedő troll, aki csak mocskolódni tud, gyalázni válogatás nélkül mindenkit, viszont alkalmatlan arra is, hogy egy nyilvános vitában helytálljon, az álláspontját megvédje, az ellenfeleinek alkalmat adjon arra, hogy az állításaira megfeleljenek, vagy neki kérdéseket tegyenek fel.
Magyar Péter nem tárgyalóképes ember, mert olyan tárgyalásokon, ahol nem az van, amit ő akar, ahol neki ellent is lehet mondani, nem vesz részt. Márpedig demokratikus országok vezetői naponta kerülnek ebbe a helyzetbe, az ő attitüdjével csak olyan vezetők élnek meg, mint Kim Dzsongun. Az egykori ellenzékiek (ma újfideszesek) messiása gyáva diktátor.
Gyávaságának alapja pedig az, hogy nem több, mint egy kocsmai hőzöngő, nem politikus, hanem egy önmutogató, nárcisztikus beteg ember, akire egy országot bízni nem szabad. A nemzetközi politikában sem alkalmas az ország képviseletére egy ilyen ember, aki csak ütni tud, tárgyalni, érvelni, értelmesen beszélni nem, mert nem tűr ellentmondást. Beteg.
Magyar Pétert meghívták az M1 műsorába, hogy Orbán Balázzsal, a miniszterelnök politikai igazgatójával beszélgessen „Magyarország aktuális helyzetéről", de Magyar az árvízre és az árvízi...
Magyar betegsége nemcsak annyi, hogy ízléstelenül fotóztatja magát és a tragédiákat is csak önimádó fotóinak háttereként használja, hanem az embereket is így használja, mint az árvizet, a kórházat, a halott kijevi gyerekeket, s mindent elpusztít, amihez hozzáér.
Magyar a nárcisztikusok csábító, elbűvölő időszakában van, amikor csodálókat varázsol. Ez az első fázis. Ezután jön a kontroll, az uralom, mindenki alávetése, mindenki becsmérlése, eltaposása, majd tönkretétele. Nincs kivétel köztük. Még egyszer: nincs kivétel.
Akik Magyart támogatják (miközben ordít róla, hogy kicsoda), Magyarország elpusztítói, ha ez az ember hatalom közelébe kerül. Oda jutottunk, hogy Orbánnak kell szurkolni, hogy állítsa meg ezt a szörnyeteget, mert neki van ereje és hatalma hozzá. Ne játsszon vele.
Magyar már úgy megy előre az ellenzék fasizálásának útján, mint kés a vajban. Senkinek eszébe sem jut, hogy miért ne lehetne menekültszállásokat, befogadó állomásokat építeni vagy létesíteni, valódi menekültek számára. Vita legfeljebb azon lehetne, hogy hol lenne a helyszín megfelelőbb, és milyen megoldások lennének a legcélszerűbbek.
Magyar ezzel szemben azzal támadja Orbánt, hogy menekülteket akar befogadni, vagy legalábbis menekültszálláson (menekülttáborban) elhelyezni, amíg elbírálják az ügyüket, mert illegálisok befogadásáról szó sem lehet. Ezért Magyar migránsozása menekültekről szól, akiknek a szállását az orbáni retorikával "migráns tábornak" nevezi.
Ennek nyomán el is lehet indulni az EU-ban az orbáni úton, hogy a "migránsokat" ránk akarják kényszeríteni. Ezért indulunk el Orbán mintájára a "saját" úton. Az ellenzékiek, akik Magyarnak eladták magukat, hamar eljutnak majd az EU-ellenességhez és emellett a liberális demokratikus rendszerek elutasításához. A bevándorlóellenesség az ajtó ehhez.
Ezért hiszik sokan, hogy a Medián tolja felfelé Magyart, lefelé a Fideszt, közelíti egymáshoz az ó Fideszt és az új Fideszt, szisztematikusan semmisíti meg a közvélemény szemében az általa is utált ellenzéki pártokat, annak reményében, hogy a sugallatra az élet követi az előre vetített eredményeket, amelyek tendenciózusan egy irányba mutatnak.
Mivel Magyar még nem került hatalomra, emiatt még nem számolta fel a neki nem tetsző közvéleménykutató cégeket (amire hatalomra kerülése esetén pillanatok alatt sor kerülne), emiatt nehéz a félreméréseket észrevétlenül csinálni. A Medián Magyar-barát eredményei messze a hibahatáron túl különböznek a riválisok méréseitől, soha nem a messiás kárára.
Létezik még például a Závecz Research, amelyet Magyar joggal utál, mert nem olyan, mint a Medián (a sajtóban pedig a 444, a Telex, a HVG és a 24.hu), s nem tekinti feladatának, hogy Magyart tolja. A két közvéleménykutató eredményei különbözhetnek egymástól, de nem ennyivel. A Závecz hasonló időszakban mért eredménye nagyságrendekkel más.
Kevés híján teljesen hitelét veszítette Hadházy Ákos és a hatalmas munkája, amit végzett a NER leleplezésében, mert Magyar Péterrel hónapokon át különbséget tett, leplezte...
Ezek után közölte Magyar azt, hogy neki "tiszta a lelkiismerete". Ezzzal azt mondta, hogy nincs lelkiismerete, az általa elkövetett bűncselekményeket nem ismeri el, nem ítéli el, és nem kér értük bocsánatot. Ennek világos üzenete az, hogy Magyar Péter nem változott.
Ha nem változott, akkor nem azért távozott, mert elítélte az Orbán-banda lopását, hanem azért, mert ő nem kapott eleget, a válása után pedig kidobták a kamu állásaiból is. Ezért fordult szembe a NER-rel, emiatt vív magánháborút velük, és erre használja az ellenzéket.
Nem véletlenül ragadott meg eddig is minden lehetőséget, ahol pénzt szimatolt. Ezért volt az egész országjárás, hogy bejusson a brüsszeli zsíros állásba. Ezért megy be a fővárosi közgyűlésbe is, s ezért várja, hogy 2026-ban egyedüli "ellenzékiként" milliárdokat kapjon.
Demszky Gábor éppen egy hónappal ezelőtt nagy interjút adott a Népszavának, amelyben azt mondta: "Magyar Péternek megvan az a politikai tehetsége és karizmája, ami...
Ha nem zsugázták le előre, akkor Magyar üzenget Orbánnak, hogy a hatalomért cserébe szabad elvonulást enged neki, a tolvaj családjának és az oligarcháinak. Felelősségre vonás nem lesz, a magyar emberek nem kapnak vissza semmit. Magyar majd előadja a bullshit szövegét a békés "rendszerváltásról", az EU-ról, "jogállamról" (!), akármiről és annyi.
Orbán eldöntheti, mikor unja meg a magyar miniszterelnökséget, mikor él a felkínált lehetőséggel, annak biztos tudatában, hogy semmit nem rombolnak le az életművéből, és a családjával együtt mindent megúszhat. Vagy kimegy brüsszeli politikusnak, vagy unokáit pesztrálja békésen, mint nagypapa, ahogy azt Magyar már felajánlotta neki.
Vélhetően csak azt várják meg a diktátorcserével, hogy Magyar elpusztítsa a baloldalt, felszámolja a demokratikus ellenzéket, és ellenzék nélkül, egyedül kormányozza majd az országot. Aki merészel megszólalni, az "Gyurcsány" lesz, nemzethalállal fenyeget, esetleg törvénybe is iktatja, hogy "nemzetellenes" ellenzék nem lehet. Nyílt terror lesz.
Lassan megtanulhat mindenki Magyar nyelvén. Amikor például most azt mondja: Karácsony Gergely felelőssége, hogy kormányozható lesz-e Budapest, az azt jelenti, hogy Magyar nem engedi meg Karácsonynak, hogy Budapest kormányozható legyen. Szétveri a közgyűlést és új választást kényszerít ki, annak reményében, hogy kihullik teljesen az ellenzék.
Utána a reformfideszes Magyar, a fideszes Vitézy Dávid és a fideszes Szentkirályi Alexandra eligazgatják majd Budapestet. A demokratikus ellenzék ezzel elveszíti a fővárost. Magyar ezt úgy adja majd elő, hogy leváltotta az óellenzéket, amely "14 évig nem csinált semmit" (bezzeg az ő elmúlt 14 éve az fényes). De mellesleg Budapestet éppenséggel megszerezte.
Ennek vet véget a nárcisztikus pszichopata hamis messiás, a szavazóinak, a választóinak és Budapest polgárainak pedig éppen annyi közük lesz Budapesthez, mint amennyi közük van ahhoz, hogy Magyar beülteti magát a közgyűlésbe. Van egy fogadásunk, hogy miután 2026-ban elveszíti a választást, de kiejtet minden demokratát, beül a parlamentbe is.
Website-unk sütiket használ, hogy jobb élményt nyújthassunk Önnek, amikor visszatér az oldalra. Kérjük, kattintson az "Elfogadom" gombra valamennyi süti elfogadásához. Vagy menjen a "Sütik beállítása" oldalra.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.