Bruck András blogjában arról írt, hogy számos magyar olimpikon „hazafiasan pityereg”, amiért nem lesz olimpia Budapesten. Ezzel is jelezve, hogy azért ők továbbra is szeretnének a miniszterelnök úr kiváltságos gyerekei maradni. És ezt azok után, hogy még ki sem hűlt a magyar olimpia teteme, a kormány máris bejelentette, hogy csaknem a duplájára, 190 milliárdra nőttek a Puskás-stadion átépítésének költségei.
„Leírhatatlanul szomorúak és csalódottak a magyar olimpikonok, szerintük „hatalmas veszteség érte hazánkat”, és remélik, hogy a „magyar főváros a nem túl távoli jövőben újra pályázhat” – ez áll közleményükben.
Tulajdonképpen mit mondjon egy sportoló?
Ezt.
De azért mondhattak volna mást is. Például azt, hogy megértik, hogy sok budapesti nem akarja, hogy a városuk évekre pokollá váljon az építkezések miatt, és hogy az adóforintjaikból csupa olyasmi épüljön, amelyek többsége az olimpia után gyors enyészetnek indul.
És még sok mást is mondhattak volna, hogy lássuk, ők nem csak önző, a mi pénzünkből létező masinériák, hanem etikus, a közösség szempontjaival azonosulni tudó állampolgárok is.
De nem, ők hazafiasan elpityeregtek, ekképp jelezve, hogy azért ők továbbra is szeretnének a miniszterelnök úr kiváltságos gyerekei maradni. És ezt azok után, hogy még ki sem hűlt a magyar olimpia teteme, a kormány máris bejelentette, hogy csaknem a duplájára, 190 milliárdra emeli a Puskás-stadion átépítésének költségeit!
Mert a világ megállhat, a remények elszállhatnak, de a nemzet kifosztásának folytatódnia kell. És amihez ezek szerint az olimpikonok is készséges bábok.
Vagy nevezzem őket cinikus cinkosoknak?
Remélem, soha nem valósul meg a kívánságuk, nem lesz többé olyan magyar kormány, amely hajlandó volna egy koldusszegény ország csekély erőforrásait egy hathetes eseménysorozatra elherdálni. De ha Budapest lenne Európa leggazdagabb városa, ahol minden buszmegállóban áll egy stadion, akkor is bűn volna olimpiát rendeznie. Mert mindig akadna ezer más dolog, amire nyomósabb okkal költhetné el a pénzt.
Épeszű és becsületes kormány nem költi el egy kis ország éves GDP-jének durván egynegyedét egyetlen sporteseményre. És ez nem „álomgyilkosság”, miként Orbán Viktor – karakterének megfelelően – rögtön kaszabolni kezdett, hanem esetleg éppen az ő megmentése, ha nem is az akasztófától, mert az kiment a divatból, hanem az életfogytiglanitól.
Bár ez utóbbi lassan így is kijárna neki.
Dénes Ferenc sportközgazdász nem a rezsim ellenfele, nem egyszer hallottam őt a stadionprogramot védeni. Tegnapelőtt viszont már így beszélt: „… 2010 óta Magyarországon rengeteg sportlétesítményt építettünk, tényleg minden héten több sportlétesítményt adnak át, és mindegyik attól retteg, vajon az üzemeltetése hogyan fog történni… De sajnos nem elegen aggódunk… mert semmilyen koncepció nincs, mindenki arra sandít, hogy majd lesz a TAO támogatási rendszernek egy újabb fordulója. amibe hátha beleveszik az épületfenntartást, de amivel nem oldottunk meg semmit, hiszen ez azt jelenti, hogy adófizetői pénzekből fogjuk fenntartani a sportlétesítményeinket, ami közgazdász szemmel azt is sugallja, hogy igazából nincs fizetőképes kereslet ezekre a dolgokra, mert ha lenne, akkor fenn tudnánk tartani őket.”
Márpedig a sportlétesítmények – a közeljövő rozsdaövezetei – tovább épülnek, a miniszterelnök nem nyugszik, amíg a sportszeretetébe bele nem halunk.
