Nehéz nem ünneprontónak lenni.
Hiszen tegnap végre ismét sokan voltak. A rengeteg unalmas tüntetésbe belefásult budapestiek megint érdemesnek tartották utcára vonulni, és ami a fő, ezúttal a korábban mozdíthatatlanok voltak többségben: a fiatalok.
Úgy kellett volna vigyázni rájuk, mint a már nem remélt és váratlanul megérkező újszülöttre – és erre, tessék, ismét elszúrták. Felállni a színpadra, és sok ezer emberhez szólni óriási felelősség. Pont akkora, mintha a beszélő saját élete függne attól, hogy sikerül-e meggyőznie a hallgatóságát.
A Várkert bazár előtti beszédeket nem hallottam, de a Kossuth térieket, és végtére is az volt a fő helyszín, igen, de azt is megbántam, hogy a világra jöttem, nem egyszerűen azt, hogy elmentem. A greenpeace-es Rodics Katalin beszéde maga volt a rettenet, és ha a környezetvédelemhez is ennyit ért, akkor jövőre mindenhol kipusztulnak fák. Hát nem érti? Nem látta hol van? Nem látta a hatalmas tömeget?
A két CEU-s hallgató meg csak egyszerűen érdektelen volt, egyetlen jó mondatra, hát még felkavaróra, emlékezetesre nem tellett nekik.
A CEU ügye a legtökéletesebb indok és kiindulás lehetett volna ahhoz, hogy a szónokok felvázolják, mi a rossz ma Magyarországon, miért kell, és kiktől kell az egyetemet megmenteni, és hogy akik még egy egyetemet is hajlandók bántani, azok bármire képesek. Elmondhatták volna, hogy az elmúlt években mi történt itt velünk, az országgal, tudatosíthatták volna azokban, akik azért mentek oda, hogy jelezzék, mától figyelnek, készen állnak, hogy ez csak a kezdet, nagy feladatok várnak még rájuk: meg kell menteniük az országot.
Úgy kellett volna beszélniük, hogy az a sok fiatal úgy menjen haza, hogy a politika másnaptól az ő életük része is lesz, valahol a kutya, a szex, a sör és a zene között.
Ehelyett agyonuntatták őket. Megtudták, hogy a greenpeace-es nőnek három gyereke van.
Láttam az arcokat, a kényszeredett dudorászást a rég elfonnyadt „ha én rózsa volnék”-ra, sokan a telefonjukat nyomkodták. A Kossuth tér unatkozott. Hogyan fogják őket legközelebb is kicsábítani? Hát nincs igazuk, ha akkor inkább maradnak a sörnél?
És persze szólt megint a Himnusz. Miért? Anélkül nem tudják saját magukról, hogy magyarok és patrióták? A PestiSrácok és az Origo söpredékének pedig úgyis hiába énekelnek.
Program hiányában ezért záróra után a fiatalok maguknak csináltak programot: mi vagyunk a nép, mocskos Fidesz, elegünk van, ruszkik haza, elvesztette közpénz jellegét, bűnözőket védtek, Európa, értetek is tüntetünk – ezt skandálták, miközben vonultak végig a városon.
Boldogan tették volna ezt a Kossuth téren is, és a hatalmas hangerőben behorpadt volna a Parlament kupolája, Orbán pedig, aki a Hold utcai református templomban orgonát avatott, remegett volna félelmében, de a szervezők nem adtak rá módot nekik. De ha ennyire nem tudják, mire való egy tüntetés, akkor jobb, ha legközelebb senkit nem bolondítanak oda.
Mert nagyon unjuk már ezt a sok ácsorgást.
Forrás: Bruck András, Facebook
