2024, december21, szombat
KezdőlapAmerikaEgy új könyv bizonyítékai szerint Trump katonai puccsot tervezett

Egy új könyv bizonyítékai szerint Trump katonai puccsot tervezett

-

A Washington Post két újságírója, Carol Leonnig és Philip Rucker, a most megjelenő új könyvében azt állítja, hogy az amerikai hadsereg legfelsőbb vezetői attól tartottak, hogy Trump államcsínyt követ el, ezért különféle terveket készítettek arra, hogy megakadályozzanak egy általa indított katonai puccsot vagy más törvénytelen eszközt, amivel államcsíny elkövetésére készül. A Capitolium január 6-i ostroma az utolsó véres próbálkozás lett volna, ha Trump tervei szerint az általa feluszított szélsőjobboldali tömeg megakadályozza az elnökválasztás eredményének hitelesítését.

Az „I Alone Can Fix It” („Csak én tudom egyedül megoldani”) című, kedden megjelenő könyv beláthatatlan folyamatokat indíthat el az amerikai politikában, mert bizonyítékokkal szolgálhat arra, hogy Trump a tavaly novemberi választási veresége után – ahogy a könyv fogalmaz – Hitlerhez hasonlóan katonai hatalomátvételre készült. A könyv megjelenése kapcsán többen felidézték, hogy Trump a választási vereség után totálisan elveszítette az eszét, az önuralmát, beszámíthatalan állapotban volt, és az államcsíny legkülönfélébb módozatain törte a fejét, beleértve egy katonai puccs lehetőségét is.

Ezeket az értesüléseket a CNN szerda esti műsorában mások is megerősítették, hogy a katonai vezetésben nyílt titok volt ennek lehetősége. Mindez azért aktuális, mert a QAnon összeesküvés-elmélet hívei azt terjesztik, hogy Trump augusztusban átveszi a Fehér Házat, mert a hadsereg visszahelyezi a hatalomba. Trump pedig a legutóbbi gyűlésén maga is bejelentette, hogy augusztusban újra ő lesz az Egyesült Államok elnöke. Trump még mindig azt állítja, hogy a választást elcsalták, és azt sugalmazza, hogy ő a törvényes elnök. A helyzet kezd arra hasonlítani, amikor ellenpápa állt a hivatalos pápával szemben.

Ezért szerinte az alkotmányos rend helyreállítása az lenne, ha őt a hadsereg visszahelyezné az elnöki székbe. Ezt egyesek olyan biztos ténynek tekintik, hogy a január 6-i Capitolium elleni támadás miatt házi őrizetben levők némelyike már kérte a lábbilincse eltávolítását, mert jön vissza „az elnök”, ők pedig nem bűnözők, hanem hősök. Trump a republikánus pártban a választási vereség után megszerezte a totális hatalmat, és aki nem akarja, hogy Trump véget vessen a politikai pályafutásának a fanatikus csőcselékkel, a válaszási csalást tényként kell elfogadnia. Ez a hűségnyilatkozat.

A jobboldali média teljesen alternatív valóságot állít az amerikaiak elé, amely a választási csalásról szóló hazugságra épül. Ennek megfelelően megkérdőjelezik a törvényes hatalmat és hazugságot terjesztenek. A szélsőjobboldali fake news, a gyűlöletpropaganda polgárjogot nyert a korábban konszolidáltabb jobboldali médiumokban. Akik ezeket a műsorokat nézik, tömény gyűlöletben élnek, halálos mérget, egy álomvilágot, alternatív valóságot szívnak magukba. Mintha egy bolondokháza zártláncú műsorát közvetítenék élőben. Ezek Trump hazugságai köré szerveződnek.

Az új könyv szerint Mark Milley tábornok, a legfőbb katonai vezető, akinek feladata, hogy tanácsokat adjon az elnöknek, az amerikai történelemben először felkészült egy lehetséges puccskísérletre Trump részéről. Az előkészületre utaló jelek része volt a választás után nem sokkal a védelmi miniszter azonnali kirúgása, a Trump mellett minden disznóságban kiálló Barr igazságügyi miniszter lemondása, ami arra utalt, hogy olyasmi készül, amihez már nem partner. A puccsveszélyről beszélt a helyetteseivel, és azt mondta nekik: „Megpróbálhatják, de kiba…ul nem fog nekik sikerülni”.

Trump terveinek egy része kiszivárgott a Fehér Házból, amikor Michael Flynn tábornokkal arról próbálta meggyőzni az adminisztrációt, hogy bevezesse a „hadijogot” és statáriumot hirdessen, de a Fehér Ház tanácsadói keményen ellenálltak neki. Trump távozása előtt kegyelemben is részesítette Flynn-t, akit a Müller-féle orosz (kémek) befolyás elleni vizsgálat során megvádoltak, börtönre is ítéltek. Flynn egyértelműen az oroszoknak dolgozott, ezért kellett leváltani néhány hét után, mint nemzetbiztonsági főtanácsadót. De köztörvényes ügyekért ítélték el, mert hazudott a szenátusnak.

A Trump-hívek úgy tekintenek ma is rá, mint Trump hadügyminiszterére, aki majd a hadsereggel végrehajtja a katonai puccsot. Nem kérdés, hogy ha Trumpot még egyszer megválasztják, Flynn-t azonnal kinevezi a katonaság élére és soha többé nem adják át a hatalmat, hanem a katonasággal felfüggesztik az alkotmányos rendet. Trump és Flynn erre készült már a mostani vereség után is. A hadsereg vezetői azonban készen álltak, hogy ez megakadályozzák. Milley azt mondta, hogy ezt a hadsereg, az FBI és a CIA nélkül nem lehet megcsinálni, „We’re the guys with the guns”.

Milley január 6-a előtt azt mondta a munkatársainak, hogy Trump zavargásokat szít, hogy ürügyet találjon a „felkelési törvényre” hivatkozva, hogy bevethesse a katonaságot. Milley úgy tekintett Trumpra, mint olyan autoriter vezetőre, akinek a hatalom mindennél fontosabb, és nincs vesztenivalója. Párhuzamot vont Hitler retorikája és Trump választási csalásról szóló hazugságai között, ahogyan mártírként és megmentőként készült a hatalom átvételére. Ez a „Führer evangéliuma”, mondta, ez egy „Reichstag-pillanat”. Ezért nem is lepte meg a Capitolium ostroma.

A január 6-i menetelést Amerikáért Milley Hitler barnaingeseihez hasonlította, és azt mondta, hogy ez lehet a barnaingesek amerikai megfelelője. Igaza lett, január 6 is egy Trump által szervezett puccskísérlet volt, amelyért Trumpot felelősségre kellett volna vonni, de a republikánus párt (elsősorban Mitch McConnel) megmentette ettől. Január 6-a előtt a legfőbb katonai és republikánus kormányzati vezetők naponta konferenciabeszélgetéseket tartottak, hogy megosszák az információikat, hogy meg tudják akadályozni Trump puccsista terveit.

A könyv egyik izgalmas szála az, hogy Liz Cheney, aki republikánus képviselőként Trump alkotmányos felelősségre vonására szavazott a január 6-i támadás miatt, a Capitolium ostromakor azt mondta néhány republikánus politikus társának, hogy ezt „ti csináltátok”. A könyv tesz utalásokat arra, hogy január 6-át Trump szervezte, és a Capitoliumban is voltak beépített emberei, akik neki segítettek. Mindenesetre a republikánusok között élesen szétvált azok csoportja, akik a törvényes folyamatot támogatták, és azoké, akik még a támadás után is meg akarták akadályozni azt.

Ami meglepő, hogy még Mike Pompeo is felkereste a lakásán az egyesített vezérkari főnökök főparancsnokát, és őszintén beszéltek egymással. Pompeo kifejezte az aggályát, hogy Trump mindenkit eltávolít, őrültek veszik körül, ahogy ő maga is elmebeteg, és az őrültek átveszik a hatalmat. Pompeo később cáfolta a neki tulajdonított szavakat, de a tábornok megerősítette, hogy így volt. Abban az időszakban volt még egy másik izgalmas beszélgetés, Nancy Pelosi és Milley között. Pelosi aggodalmát fejezte ki január 6-a után, hogy Trump használni akarja a nukleáris fegyvereket.

A könyv szerint Milley tábornok azt válaszolta, hogy nincs ok aggodalomra, mert ahhoz végig kell menni egy parancsadási folyamaton, és a hadsereg csak törvényes parancsot fog végrehajtani. Ez azt jelentette, hogy Trump nem tudja egy nukleáris háborúval sem megakadályozni, hogy kipaterolják a Fehér Házból. A Trump közeli emberek úgy beszéltek a Fehér Házban arról, amit tenniük kell, hogy van egy repülőjük, aminek nincs szárnya, nincs motorja, nincs üzemanyaga, eltérítette egy „rosszfiú”, és a gépet le kell tenni a földre. Mindent meg kell tenni a békés elnökváltásért.

Így szabadult meg a republikánus adminisztráció saját elnökétől, de a fanatikus Trump-hívektől tartó republikánus politikusok mégsem tudták ezt az őrültet, köztörvényes bűnözőt eltávolítani a pártból. Sodródnak vele együtt egy újabb tragédia felé. Sodorva magukkal Amerikát és a demokratikus, szabad világot. Vajon ez a könyv felnyitja-e a szemeket, elindít-e egy felelősségre vonási és egy kiábrándulási folyamatot? Vagy Trump és a szélsőséges elmebetegek foglya marad az amerikai demokrácia? Melyik ponton lehet egy puccsista bűnözőt letartóztatni, polgárháború nélkül?







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések