Gabriel Koren Budapesten született, New Yorkban kötött ki és vált szobrászművésszé. Frederick Douglass-ról készült világhírű szobra a Central Park és a híres afro-amerikai történelmi egyéniségről elnevezett út kereszteződésénél található Manhattanben. Malcom X-ről készült szobra abban a harlemi házban látható, ahol a politikust meggyilkolták. Nem mindennapi, hogy egy magyar származású művész feketékről készítsen szobrokat. Most éppen el kell hagynia a műtermét és még a szobrait is elárverezhetik. Molnár Miriam interjúja.
AN: Hogyan került egy fiatal magyar szobrász New Yorkba?
GK: A történet egészen kiskoromban kezdődött. Édesapám zenészként világutazó volt, a szüleim kétéves koromban elváltak, így a nagymamámmal nőttem fel és nagyon sokat voltam egyedül. Az édesapám egyszer egy National Geographic magazint hozott haza. Az egész szám Afrikáról szólt és sok kép volt benne az afrikai bennszülöttekről. Talán három éves lehettem, amikor először láttam, de emlékszem, hogy már akkor úgy gondoltam, hogy én ilyen emberek között szeretnék élni. A magazint sokáig megőriztem és gyakran nézegettem. Volt egy másik tárgy is, amely megmozgatta a fantáziámat: egy elefántcsontból készült evőpálcika. A párja valahova elkallódott, de a nagymama elmesélte, hogy messze Kínában, ezzel esznek az emberek. Megpróbáltam ezt elképzelni, és arra a megállapításra jutottam, hogy ha ott az emberek másként esznek, másként néznek ki, akkor biztos másként is gondolkodnak, mint mi. Engem rettentően izgatott ez a dolog, mindig a más érdekelt.
AN: És ez az érdeklődése kitartott a középiskolai éveiben is?
GK: Igen, sőt. A hatvanak években jártam középiskolába és abban az időszakban a mozikban néztük a híradót. Az afrikai nemzetek akkoriban nyerték el fokozatosan a függetlenségüket és ezt a kommunista rezsim híradója ünnepelte. Ráadásul az akkori tinikből álló baráti körömben nagyon sokan szerették a jazz zenét. Először hangzavarként érzékeltem, mert a klasszikus zenéhez voltam hozzászokva. De erőltettem magam, hogy megértsem, mások mit élveznek rajta. És egy idő után valóban elkezdtem én is szeretni a jazz-t. Ez egyébként az életem visszatérő eleme, hogy van valami, amit először elutasítok, majd egy idő után rájövök, nem is olyan rossz és végül megszeretem.
AN: Milyen volt akkoriban az oktatás egy pesti középiskolában?
GK: Nagyon jó. Kedvenc tantárgyam a történelem volt. Nagyon jó, tiszteletreméltó tanáraim voltak. A görög történelmen például nagy hangsúly volt, de azt mindig kiemelték, hogy a görögök egy náluk sokkal korábbi civilizációtól tanultak, az afrikai civilizációtól (Egyiptomtól és másoktól). Ez is nagy hatással volt rám a középiskola alatt.
AN: Már akkor is a művészet felé hajlottál?
GK: Persze. Még általános iskolában sorban álltak a gyerekek a padom előtt, hogy megcsináljam az ő rajzukat is. Nyilvánvaló volt, hogy nagyon jól ment a rajz és akkor úgy gondoltam, hogy festő leszek.
AN: Nyilván sok tehetséges gyerek volt akkoriban is Magyarországon, akikből nem lett művész. Hogy lett belőled mégis hivatásos művész?
GK: A kitartásomnak köszönhetően. Tizennyolc éves koromtól hét éven keresztül minden évben felvételiztem a képzőművészeti egyetemre, és mind a hétszer elutasítottak. Közben egy nyomdában dolgoztam, de nagyon boldogtalan voltam ott. Esténként képzőművészeti körbe jártam és fejlesztettem a tehetségemet. Itt találkoztam a jövendőbeli férjemmel, aki szobrász volt. Ő akkor már a képzőművészeti főiskolára járt, és amit ott megtanult, átadta nekem. Mindig biztatott és támogatta a művészi igyekezetemet. A hetedig évben, amikor megint csak nem vettek fel, begurultam és írtam egy levelet a dékánnak, bementem az irodájába, és felolvastam neki. Úgy gondoltam, így lesz a leghatásosabb. Ezután fel is vettek.
AN: És ekkor már a szobrászat érdekelt?
GK: Nem, én végig úgy gondoltam, hogy festő leszek, de a férjem mondogatta, hogy a rajzaimból látszik, hogy szobrász vagyok. Én nem értettem ezzel egyet, de úgy gondoltam, hogy ez is olyan, mint a sport, hogy az ember csinál ezt is, meg azt is, és igazából erősödik, fejleszti az izmait. A főiskola előtt az esti képzőművész körben az első feladatom az volt, hogy egy két centis csigát felnagyítsak harminc centisre. Amikor elkészült, nem tudtam levenni róla a kezemet. Olyan csodálatos érzés volt, hogy háromdimenziós, teljesen beleszerettem ebbe az érzésbe. Ekkor vált világossá, hogy szobrász leszek és ez az érzés azóta is fogva tart.
AN: Meg voltál elégedve a főiskolán töltött évekkel? Milyen közeget találtál ott?
GK: Évente csak 25 embert vettek fel, mert az állam nem tudott több embernek képzőművészeti munkát adni. Akkoriban az állam nem garantálta, hogy a hivatásos művészeknek lesz mindig megbízása, de a valóságban csak azok a képzőművészek kaptak munkát, akik elvégezték a Képzőművészeti Főiskolát. Nekem nagyon tetszett a főiskola és ki is használtam, megbecsültem minden percet, amit ott tölthettem, mivel ilyen sokáig kellett várnom, hogy bekerüljek, és meg kellett harcolnom azért, hogy felvegyenek. Míg mások fociztak az udvaron, én a műteremben szobrokat készítettem. Somogyi József szobrászművész volt a mesterem.
AN: Ez úgy hangzik, hogy a sok küzdelem után végre sikered volt és biztos jövő állt előtted. Mégis elhagytad az országot. Mi ösztönzött rá?
GK: Említettem korábban, hogy én már kicsi koromtól úgy gondoltam, hogy el fogok menni Magyarországról. El is mondtam el mindenkinek, hogy ez a szándékom. Azért is mondtam el a barátaimnak, mert tudtam, hogy egy idő után, amikor majd biztonságban érzem magam, és sikereim lesznek Budapesten, félni fogok mindezt itt hagyni, feladni a bizonytalanságért. De én menni akartam és így ilyen külső nyomással is készítettem elő magamnak a terepet. De a főiskolát mindenképpen be akartam fejezni, mielőtt elmentem volna.
AN: A férjed mit szólt ehhez? Ő is távozni akart?
GK: Az én férjem egy nagyszerű ember volt. Minden szempontból megfeleltünk egymásnak, csak egyben nem értettünk egyet. Én, mint apám, utazni akartam, ő pedig nem akart. Nekem szükségem volt arra, hogy kipróbáljam magam a nagyvilágban. Most már tudom, hogy kár volt olyan fiatalon összeházasodnunk, de anélkül nem lehettünk volna akkor együtt. Mire elmentem, már külön éltünk.
AN: És miért pont New York-ra esett a választásod?
GK: A múlt század elején minden művész Párizsba ment. De a hatvanas évekre már New York lett a világ művészeti központja. Ha Kínában lett volna, oda mentem volna. Párizsba úgy mentem el, hogy Pesten senkinek sem szóltam. Az ottani amerikai követségen megkérdeztem, hogy lehet New Yorkba költözni. Azt mondták, hogy csak egy mód van rá, ha menekültjogot kérek. Jó, mondtam én, kérek menekült jogot. Az International Rescue Committee támogatott, egy évre kaptam egy kis összeget, ami egy albérletre és ételre volt elég. Szerencsémre volt itt egy magyar avangard színházi csoport, akiket még Pestről ismertem, Halász színháznak hívták őket ott, és egy évvel előttem érkeztek ide. így volt egy kis ismeretségi közegem, amikor Párizsból ide értem.
AN: Amikor ide költöztél, milyennek találtad az itteni társadalmat és a művészeti közeget?
GK: Nagyon könnyen beilleszkedtem, de gyorsan rájöttem, hogy az, amit én a képek alapján elképzeltem, hogy itt a világ minden tájáról való emberek élnek együtt, az nem éppen úgy van. A z európaiak csak egymással barátkoztak, az afro-amerikaik ugyanígy, a kínaiak, az indiaiak, mind kis közösségekben éltek, és ezek nem nagyon fedték át egymást. Ez nagyon zavart engem, és amikor három éves itt létem után rájöttem, hogy csak európai barátaim vannak, elhatároztam, hogy ez így nem mehet tovább. Elég naivan úgy terveztem, hogy minden évben egy másik népcsoportot fogok megismerni, és így egy idő után sok különböző emberrel leszek közelebbi kapcsolatban. Az afro-amerikaiakkal kezdtem, mert ismertem és szerettem a jazz-t és a történelmükről is tudtam sok mindent.
AN: Nem tudom elképzelni, ezt a reális életben hogyan lehet megvalósítani?
GK: Először is úgy gondoltam, hogy egy afro-amerikai szerető kell és majd rajta keresztül másokat is megismerek. Ez elég egyszerű volt, és szerencsés voltam, mert a mai napig a legjobb barátom ez az ember. Rajta keresztül ismertem meg az afro-amerikai rádiót, amit naponta hallgattam és ott hallottam, hogy az egyik templomban történelmi előadásokat tartanak. Elkezdtem eljárni az előadásokra. Belevetettem magam az afro-amerikai történelembe és kultúrába. Én voltam az egyetlen európai. Több, mint 12 évig jártam minden este történelmi, művészeti és politikai előadásokra és összejövetelekre NYC különböző kerületeibe. Az említett fekete rádióban naponta bemondták az információt az aznapi politikai és történelmi előadásokról a város különböző pontjain. Több, mint 12 évig nem volt politikai és történelmi előadás New Yorkban nélkülem. Persze egy vagy két év alatt nem lehetett minden fontosat elolvasni és megtanulni. Egy idő után beletörődtem, hogy más kultúrák tanulmányozására nem lesz időm, és az afro-amerikai kultúra lett a múzsám és szenvedélyem. Ebből lett az első nem európai szobrom, az African American Apolló.
AN: Ezek után érthető, hogy a legismertebb köztéri szobraid történelmileg fontos afro-amerikaikat ábrázolnak. Ezek alatt az évek alatt hogyan kerestél pénzt, miből éltél?
GK: Manökeneket (kirakatba kerülő bábukat – a Szerk.) gyártó cégeknél dolgoztam sokáig, és közben persze csináltam a szobraimat és már képzőművészeti munkákat is vállaltam. A globalizációnak köszönhetően sajnos a manöken cégek bezártak New Yorkban a kilencvenes évek elején, és ma Kínában és Indiában gyártják a kirakatba helyezett manökenbábukat. Ezek után 1992-ben a Scenic Artists Union tagja lettem. Itt dolgoztam film, színház és televízió számára. 1994 után országos szoborpályázatokat nyertem. Ezek a szobraim a Malcolm X (NYC), Frederick Douglass (NYC) , Prudence Crandall Hartford CT Országház előcsarnoka. Az utolsó nagy szobor megbízásom 2012. januárjában kezdődött és két évi munka után a megrendelő felbontotta a szerződést, mert nem kapta meg az engedélyt a nagy köztéri bronzszobor felállításához. Egészen eddig sosem volt olyan problémám, hogy ne lett volna valami munkám. Most először kerültem olyan helyzetbe, hogy a szobor, amely 80 százalékban készen van, és amelyen az elmúlt két évben dolgoztam, nem kapta meg az engedélyt, hogy a köztérre, ahová a megbízóm szánta, kiállítsák. Így a megbízóm visszalépett és ezért most nincs semmi bevételem. Közben az épületet, ahol a műtermem van, felújították és duplájára emelték a lakbért, amit sajnos nem tudok fizetni. Egy hivatalos kilakoltatási rendelet van ellenem, és a határidő október 15-30. Ilyen körülmények között nem is tudok új munka után nézni, mert csomagolok, készítem elő a szobraimat és műtermi dolgaimat a hurcolkodásra, bár nem tudom még, hova viszem őket. Segítség nélkül nem tudom megoldani ezt a krízishelyzetet. Ha nem kapok segítséget, a szobraimat ki fogják dobni a szemétdombra vagy elárverezik.
Gabriel Koren segítséget kér
Amerikai magyar szobrász kilakoltatás szélén segítséget kér, hogy megmenthesse a szobrait a szemétdombra kerüléstől vagy elárverezéstől
„2015-ben a műtermemhez szóló szerződést, ami 28 évig tartott, nem hosszabbították meg, és ennek következtében elveszítettem a műtermemet. A műterem háztulajdonosa renoválás után megduplázta a lakbért. Még mindig itt vagyok ebben a műteremben, amíg befejezem a pakolást és találok egy raktárt, ahova elvihetem a szobraimat, a szobor állványokat, fémpolcokat, szerszámaimat, az agyagos ládát 250 kiló agyaggal. Julius 1-e óta dupla lakbért fizetek, ami $3,000.00, és lehetetlenség számomra.
Van egy hivatalos kilakoltatási rendelet ellenem, amit a NYC bíróság írt alá, és ezt az ítéletet én nem vitathatom.Elvesztettem a mostani nagy szoborra szólómegbízást, amin már 2 évet dolgoztam, és körülbelül 80 százalékban készen van. A megrendelő nem kapta meg az engedélyt a várostól a 2,44 m magas bronz szobor felállítására. A megrendelő 2 évet várt az engedélyre, amikor én elkezdtem a munkát engedély nélkül, és 3 évvel később még mindig nem volt engedély a várostól. Ezért a szerződést eltörölték, és minimális kártérítést fizettek. Ez a kártérítés nem elég egy másik műterem bérlésére vagy egy raktárba költözés költségeire.
Tavaly nyár óta nem tudtam se dolgozni, se szobrot csinálni, se pénzt keresni, mert minden időmet a műteremkereséssel, ügyvéd után rohangálással, pakolással, lécláda építésével, és segítséget kérő levelek írásával kellett tölteni. Ha csak $15 költök naponta evésre, a minimum havi költségem akkor is $4,332. Az összes pénzem 3 hónapra elég.
Nem tudok se műtermet, se lakást kivenni, mert ez a pénz nem elég 2 hónap letétre egy raktárhoz és költözési költségekre. Nincs munkám és nincs semmi jövedelmem. Nem tudok munkát keresni, mert a költözéssel és segítségkéréssel kell foglalkozni.
Van 3 bronz szobrom eladó.
Szükségem van minimum egy 700 SF vagy minimum egy 65 SM raktár szobára, New York öt kerületében vagy maximum 2 óra utazási távolságra. A szoba zárható legyen egy kulccsal. A szobraimat csak egy ipari épületben tudom tárolni, ahol a folyosók és az ajtók szélesek és nagy ipari liftek vannak, másképpen nem tudom a szobraimat ki és bevinni az épületből. Szükség esetén a pontos méreteket meg tudom adni. Miután találtam egy biztonságos helyet a szobraimnak, meg a szobor állványoknak, el fogok kezdeni munkát keresni, hogy vissza tudjam adni a kölcsönöket, amiket a költözésre kértem.
Ha találok egy portré szoborra való megbízást, a letétből ki fogok venni egy kisméretű szobát, ami elég egy portré szobor alkotásához. Azonnal el kell kezdenem a költözést, mert csak két és fél hónapom van.
Ha Ön tud segíteni, kérem, hívjon vagy írjon azonnal.”
Gabriel Koren szobrász
68 Jay St. # 605
Brooklyn NY 11201
Gabriel Koren szobrai megtekinthetők ezen a website-on:
Gabriel Koren köztéri szobrai
Frederick Douglass 244 cm bronz szobra 2009 West 168. utca és Frederick Douglass Boulvard
Malcolm X 194 cm Shabazz Központ West 165. utca és Broadway sarkán
Két életnagyságú szobor: Prudence Crandall egy diákkal, Hartford CT az országház előcsarnokában
HUNGARIAN AMERICAN SCULPTOR FACING EVICTION IN NYC NEEDS EMERGENCY HELP
„All the above unfortunate problems are the result of the sudden unexpected loss of my sculpture commission, and my Landlord doubling my rent and terminated my tenancy in the same time.
All the money I have at this moment is only enough for 3 months minimum expenses here in my old sculpture studio and at home.I do not have money for 2 months security deposit in a storage space and for moving expenses.
I need emergency help to find a sculpture commission , and a loan to pay for my minimum living and working expenses until I find work.
If anyone can help me in any way please contact me ASAP.”
Gabriel Koren sculptor
68 Jay St. # 605
Brooklyn NY 11201
You can see my sculptures here :
