Mivel a Hollywood és az amerikai szórakoztatóipar nagy hatással van a világ egészére, nem mindegy, hogy mit közvetít másokról. Ezért nagyon érzékenyek a különféle etnikumok és kisebbségi csoportok, hogy Hollywood és az amerikai filmipar ilyen képet mutat róluk, illetve bemutassa és reprezentálja őket, adjon hírt a létezésükről, a gondolkodásmódjukról, az életfelfogásukról, hogy megismerje és reális képet kapjon róluk a világ.
Ez sokszor kampányszerűen történik, amikor Hollywood felkap egy-egy témát vagy kisebbséget, etnikumot, ami tükröződik az Oscar-díjakban is. Aki eltalálja az adott témát, az nagy eséllyel kaphat Oscar-díjat, míg mások, akik most éppen nem „divatosak”, azok nem. Az sem jó, ha ez nem a minőséget és a tehetséget jutalmazza, mert akkor kontraproduktív lesz, s erőltetni sem lehet semmit, mert annak izzadságszaga van. Viszont a jelenlét és a reprezentáció fontos. Amerikában a legelégedetlenebb a latino közösség. Úgy érzik, leginkább őket mellőzi Hollywood.
Erről tartott sajtóbeszélgetést az Ethnic Media Services, amelyen részt vett Michael Tran, a Hollywood Diversity Report társszerzője, Ph.D. jelölt a UCLA Szociológiai Tanszékén, hollywoodi egyetemi hallgató, Fanny Grande, az Avenida Productions vezérigazgatója, venezuelai amerikai díjnyertes színész és rendező, Takashi Cheng, a Chime TV ügyvezető igazgatója, valamint Adargiza De Los Santos afro-latin színész és rendező.
A feketék (afro-amerikaiak), újabban a melegek és transzgenderek, az ázsiaiak is szeretnének még jobban jelen lenni Hollywoodban, de a spanyolajkúak kiugróan alulreprezentáltak hozzájuk képest. Ha megjelennek, akkor is sok esetben negatív szerepben, leginkább mexikói drogkereskedők, vagy szerencsétlen bevándorlók, rosszabb esetben illegális bevándorlók formájában. Ez különösen kirívó a latin közösség számára, mert egyébként lakosságarányosan Amerikában ők a média legnagyobb fogyasztói.
Tehát piaci szempontból is megérné őket is többet szerepeltetni, mégsem így van. Szerintük ennek részben rasszista okai is vannak, de éppen a pozitív jelenlétük csökkenthetné velük szemben a negatív előítéleteket, például a bevándorlás tekintetében is. Nem lehetne velük ijesztgetni a társadalmat. Akiket ismernek az emberek, azoktól nem félnek. Mégis kevés lehetőséget kapnak. Ha kapnak szerepeket, akkor éppen a bevándorlókról, az emberek tudatában élő sztereotípiákat kell eljátszaniuk. Sokszor ezeket a sztereotípiákat kellene lerombolni.
A filmkészítők között még inkább alulreprezentáltak, a kamera mögött állóknak csupán 1,5 százalékuk latinó. Kifogásolják azt is, hogy mindig máok beszélnek róluk, de ők soha nem mutathatják be magukat, nem beszélhetnek magukról, nem mondhatják el saját sztorijukat, hogy kik ők valójában. Honnan jönnek, mit akarnak, hogyan élnek és hogyan gondolkodnak. Elképzelhetetlennek tűnik, hogy spanyolok játszanak el olyan szerelmi történetet, amit amerikai fehér színészek játszanak. Ha így lenne, biztos valami nyomorult környezetbe helyeznék őket, és más lenne.
Nagyon érdekes a magyarok részvétele Hollywoodban, mert Hollywoodot magyarok alapították, a Hollywoodban híres magyarok azonban nem a saját történetüket mondják el a magyarságukról, mintha igány sem mutatkozna erre, hanem Hollywood amerikai bőrébe bújnak a magyarok, és jobb Hollywoodot csinálnak, mint az amerikaiak. Mindez azért rendkívüli, mert Hollywood igazi alapítója, megálmodója a magyar Zukor Adolf volt, ő a hollywoodi filmgyártás egyik létrehozója, a Paramount Pictures filmvállalat alapítója. De ebből sem sokat profitáltunk.
Egy másik nagy hollywoodi filmvállalat alapítója is magyar volt. A később 20th Century Fox-néven továbbélő stúdiót Fried Vilmos alapította. Rengeteg sikeres, Oscar-díjas magyar rendező, zeneszerző, színész, operatőr van, akik azonban mégsem a magyarságuk, hanem a tehetségük révén lettek nagyok. Egy időben annyi magyar volt Hollywoodban, hogy ki kellett írnia azajtajára, „nem elég, hogy magyar vagy, tehetségesnek is kell lenned”.
A magyarok soha nem használták ki eléggé, hogy Hollywoodban nagyon sikeresek. Soha nem a magyar lelkivilágot vagy életstílust, kultúrát akarták bemutatni. Magyarország a mai napig nem sokat kamatoztatott abból, hogy mennyi tehetséges magyar volt és van Hollywoodban, az amerika filmgyártásban. Pedig éppen a magyar Michael Curtis világhírű Casablanca című filmjében, amelyet beválogattak a világ mindenkori legjobb filmjei közé, Ingrid Bergman és Humphrey Bogart mellett az egyik főhősnek a magyar Viktor Laszlo nevet adta, s annak pozitív hatása mutatja, milyen sokat jelenthet egy ilyen szereplő.
Még ha nem is ő a hős szerelmes, de Viktor Laszlo egy jó ember, igazi hős, ellenálló, ami a világon szimpatikussá tette a magyarokat és megismertette a világgal a magyar „Laszlo” nevet. Nem is lehet elsorolni, mekkora hollywoodi nagyságok származtak Magyarországról, de egyetlen olyan magyar témájú amerikai film nem született, mint például a görögökről a „Bazi nagy görög lagzi”. Ennek oka talán az, hogy Amerikában a magyar kisebbség nem tartozik a legnagyobb etnikumok közé, ezért nem érezték, hogy az amerikai piacot érdekelné.
Ebből a szempontból a spanyolajkúak, a latinók tényleg méltán elégedetlenek, mert Amerikában az angol után a második leggyakrabban használt nyelv a spanyol, a fehér amerikaiak után a latinók vannak legtöbben, 15 százaléka az országnak. Hogy a róluk kialakult kép nagyon egysíkú, abban szerepe lehet annak is, amit mondanak, hogy Hollywood még nem „fedezte fel” őket. Mert ha valaki latino, akkor is olyannak kell lennie, mintha nem lenne az. Mintha született amerikai lenne.
Példa erre, hogy ha felsorolunk nagy spanyol származású sztárokat, a nevek csengésén túl, kevesen gondolnák, hogy latinókról van szó: Cameron Diaz, Antonio Banderas, Salma Hayek, Penelope Cruz, Jennifer Lopez, Selena Gomez és mások. S ez talán azért is van, mert ők sem azonosulnak olyan nagyon a gyökereikkel, hanem amerikainak érzik magukat. Azt gondolják, a tehetségük és a hírnevük önmagában is mutatja népük kiválóságát.
